Interjú Tywin Lannisterrel - Vélemények

  • Bizonyosan meg fog változni az élete Tywin-nek ha el kezd dolgozni akkor kell fs is valószínólég akár többször is .


    Nekünk Hydran az Evo szövetségben volt egy autóbálestben sérült tagunk aki tolószékes volt illetve félig le volt bénulva a keze és azt is nehezen tudta használni.

    Már úgy lépett be hogy sérült volt.

    Aztán mondta abbahagyja mert a havi gb ja kevés bizonyul még ogame használatakor.Mondta ,hogy szeret olvasni meg nézelődni mi folyik a nagyvilágban. Így is nehezen jöttek ki pénzből és voltak problémáik.

    Neki számára tényleg nehéz volt ogame mert a kezét nehezen tudta használni.


    Elköszöntünk játékon belül.

    Ui: javítom mert eszembe jutott hogy tolószékes is volt a baleset miatt.

    Minden Jót Coci!

  • Nos, ha már mások időt-energiát szántak egy interjúra, pár szóval hozzászólnék.

    Először is nagy tiszteletem, hogy ilyen körülmények között, ilyen leleményes, és segítő módszerekkel sikeres Ogame játékos lettél. Sok kitartás kellett ehhez, de van eredménye is. Így már azért tisztábban látszik mindenki számára, hogy miért is kellenek a hivatalos segédprogramok, ugye nem kell még egyszer elmagyarázni.

    Az otthon ülős progi hatalmas segítség a játékban, de a kötetlen munkaidő sem rossz - próbálkozz ezzel, akkor még az FS-re ráérsz rászokni 8o ! Ha nem jön össze, veszélyben vagy, de gondolom ezeket az oldalakat már régen elolvastad;) .

    Biztosan vannak nehezebb feladatok is, írtad a telepítés fordítását kifigyelni, rögzíteni. Nem egyszerű sok halandónak sem, gép is kell, net is, és az állandó klikkelés, /uhh... régen mennyi deu elment erre is X(/. Vagy pl, a visszahúzás, közben az aktivitást is nézni. Még a beállások ... talán-talán van elképzelésem, de elsőre így számomra elég nehézkesen hangzana. Na mindegy, remélem mindent egyszerűen megoldotok, csak így tovább, ha jön az asszony .... gyerek :rolleyes:, vagy a munka, majd változik. Sok sikert a továbbiakhoz:!:

    [color=#A9A9A9][font='Verdana'][size=10][align=center][img]http://imageshare.web.id/images/xo4xq8ieqgnxa76occ4.png[/img][/align] [/size][/font][/color]
  • természetesen fselek, csak poénból írtam hogy nem.

    az időzítés nehézkes még sokszor de az megoldható.

    általában ha ph csatám van előtte gyakorlatozgatok hány seces a csúszás.

    „Ha a hatalmasok játszmáját játszod, győzöl vagy meghalsz. Nincs középút”.

  • ogame cseten irtam, de ott tudtommal Gullcsi ott nincs jelen es nem olvashatta elismero szavaim amiert vette a faradtsagot es elkeszitette Tywin-nal az interjut.

    Remek alany valasztas es egesz erdekes kerdesek es valaszokat olvashattunk- engem szemely szerint lekotott. Respect mindkettotoknek :thumbsup:

    Ugy velem fontos lenne megemlitenem itt is, akarcsak az ogame csetben, hogy elismeres jar amiert az elet adta hatrany ellenere, de nyomjatok ezt az oskovuletet :gamer:

    Kulon kiemelnem az olvasatbol, hogy nem szegi kedvetek ha akadalyba utkoztok, hanem megoldast kerestek. Kivanom, hogy ezzel az optimizmussal lenduljetek at a hetkoznapi elet minden napos nehezsegein is


    Tywin! Bar nem ismerlek, privi uzenetbe talan soha nem is beszeltunk ( ha tevednek legoszintebb elnezesedet kerem), kellemes meglepetes volt szamomra es dagadt am a majam amiert 2x is szerepelt a nevem az interjuban :pump:

    Oszinten koszonet az ajanlasert :beer:

    Tovabbi sikereket kivanok!

    Azert nem furcsa nektek, hogy a 2 interjuztato alany kozul mindketto pozitiv szinben tuntetett fel? :lol:Iment olvastam vissza Stay interjujat is:beer:

  • Azert nem furcsa nektek, hogy a 2 interjuztato alany kozul mindketto pozitiv szinben tuntetett fel?


    Szerintem lefizetted őket ;)


    Kulon kiemelnem az olvasatbol, hogy nem szegi kedvetek ha akadalyba utkoztok, hanem megoldast kerestek. Kivanom, hogy ezzel az optimizmussal lenduljetek at a hetkoznapi elet minden napos nehezsegein is


    Maximális egyetértek ezzel a mondatoddal Ragnar :)


    Tywin, őszintén remélem, h mindazok akik eddig Ellened voltak végre belátják, h nincs olyan típusú előnyöd, amit ők gondolnak.. valamint a jövőben megszűnnek az Ellenetek folyó hadjáratok, mind itt, mind bárhol máshol.. az Általatok használt programok bárkinek elérhetőek, ezt sose győzük hangoztatni..


    üdv, T.


    edit: Gullcsi, köszönjük az interjút :)

  • hello! én is örülök hogy létre jött ez a kis interiu tywinnal talán tisztáz ez minden embernél mindent, mert azért nem fain, hogy még itt van ez a helyzet és még ugymond győzködni kell egyeseket hogy de téényleg hid már el.

    tywin amúgy tényleg a nyugalom mintaképe nem nagyon van 120-as pulzusa :D maximum csak ha futnia kell :)

    :dead:Szerelmem, ne feletd A jajongást, ahogy a tél kihunyt A tavaszi égbolt alattCsak jajgatott hiába.

    Mert fogtuk a magot Hintettük a vetést Dalt vetettünk Mohóságuk ellen.

    És A völgyben odalenn Halld, arató suhint, arató suhint. Az arató suhint A völgyben odalenn Halld az arató dalát Hogy véget ért a tél.

    Ne feledd, fiam, Fiam, ne feledd A láncokat Amikor az arany vasba vert

    Mi jajongtunk is jajongtunk

    És kiáltunk és remegtünk A mieinkért Szebb álmunk völgyéért.

  • Király riport lett. :)old


    Engem még az érdekelne, hogy "csak" látás sérült(nem mintha ez nem volna elég) vagy, vagy egyáltalán nem látsz.

    Szóval nagyon durván rossz a szemed, és csak elmosódva, homályosan látsz, vagy totális feketeség?

    Nem parasztságból kérdezem, tényleg érdekel. Ez sok mindent megmagyarázna.

    Én eddig úgy vettem ki a fórumos írásaidból, hogy látás sérült vagy, de már elbizonytalanodtam.


    Gurat, nincs Like-olási jog a fórum ezen részén. Csiholjatok már ide is, ha megoldható.


    *max Neked nincs :)

    üdv, T.

  • köszi a kommenteket, pozitívan csalódtam.

    további akadékoskodásra számítottam :D


    így van Ragnar, lefizettél minket :D

    viccet félretéve már akkor is az ogame.hu egyik legnagyobb játékosának tartottalak mikor még egymást kémkedgettük rigelen :)


    semmit nem látok Erick.

    gépelni ill a számítógépet használni még általánosban megtanították.

    amit még kihagytam és talán érdekes lehet, az az hogy nem használom az egeret.

    csak a billentyűzetet. vannak különféle billentyűkombinációk amik kicsit felgyorsítják a dolgot.

    „Ha a hatalmasok játszmáját játszod, győzöl vagy meghalsz. Nincs középút”.

  • Nagyon klassz riport lett, köszönet a riporternek és Tywin-nek is hogy bevállalta. További életbeli és játékbeli sikereket kívánok neki, elvégre egy dörzsölt, ravasz Lannister, aki mindig két lépéssel előrébb jár a többieknél. Szóval hízzon a flotta, aztán örvendeztessetek meg minket további fincsi csatákkal itt a fórumon! :thumbsup:

  • Király riport lett, maximális elismerésem! :) Kicsit meg is lepődtem hogy ennek ellenére játszol! :)
    Amúgy nemrég láttam egy doku filmet, a Fehér Kardot, -ajánlom mindenkinek- ott a srác önvédelmet fejlesztett ki látássérülteknek és még le is diplomázott jogból. Ehhez képest itt játszani inkább kikapcsolódás. :)

    Amikor olvastam hogy ilyen speckó programot használsz, akkor már tudtam milyen ez a progi, a felolvasó hang tényleg kicsit ijesztő elsőre de, tök praktikus. :)
    Hajrá :)


    Szerk.: Én se tudok likeolni O.o

  • Köszönöm a pozitív visszajelzéseket!

    Ez volt az első interjúm... azóta összeraktam néhányat, de még nem vagyok megelégedve magammal mindig. Remélem profibb leszek majd idővel!

    Jó érzés, hogy nincs a kommentek között szájkarate, holott lehetne simán! Köszönöm Nektek ezt is!


    Saját vélemény?

    Nem is tudom, én nem mondanám ki nyíltan, hogy nem bűnös a srác, de ezt majd csak idővel fogjuk látni... nem lehet valakit azonnal lehúzni azért, mert bevillan egy kép saját magunkról: "én nem tudnám utánuk végigcsinálni ezt" És akkor mi van, azt se tudnám végigcsinálni, amit bármelyik nagy flottás "művel" a szervereken, mégse nevezem őket csalónak.

    Maradjanak meg olyannak, akikre mindig figyelünk és lecsapunk rájuk, ha hibáznak!

    Ha csalnak, nagyon jól csinálják! Ha nem, akkor megmaradnak annak, akik el tudják kapni a hasonlóan csalni vágyókat!

    Még egyszer köszönöm az interjút Tywin!

    Kicsit a szűz lelkéről:
    A szűz nem pazarol, nem ugrál...csendesen figyeli a termést. Amikor megérett, beballag a kaszáért, megfeni... Istennek hálát ad a szép termésért... kimegy és lekaszálja... Majd csendben, nyugodtan várja a következő termést. Addig is tervez, beoszt és folyamatosan jár az agya valamin.