[Ö: 107.527.000] Captain Universe vs. Kismester [EXP] (T: 7.252.000, V: 100.275.000)

  • Megérett ide egy kirakásra érdemes kis csetepaté, mind a mérete, mind pedig a sztorija miatt. A hírhedt védő ugyanis MINDEN kémlelésem után üzenetet írt, miszerint rendkívül rossz néven veszi a nézelődést, kérdezzem meg, ha tudni szeretnék valamit. :lol: Nemrég végre lett holdam, rá is álltam az expjeire, ezt persze erős ellenérzéssel és burkolt fenyegetéssel nyugtázta. Na nem igazán éreztem magam veszélyben, hiszen nem barátlistás, s egyébként sem vagyok sokáig az uniban. Tegnap elnyomott a lázálom (szó szerint), majd arra keltem, hogy beninjázta saját magát az egyik bolygómon, minimális veszteségem mellett még a nagy adag törmi is ott libegett. Korrekten gratulált is: milyen szépen elbújtam mobilkolón, ezért nem láthatott. :D


    Ezekkel az előzményekkel érkeztünk a tegnap estéhez, amikor szerencsésen bealudt (2-3 nap szüntelen csillogás után ez érthető is), én pedig elbattyogtam a közeli hold tartalmáért. A DF 1/5-ét otthagytam, sajnos nem volt elég kukásom és éjszakázni sem akartam.


    Azóta nem írt, pedig még kémleltem is. ;(



    Ezen az időponton (02-09-2021 --:--:--) az alábbi flották csaptak össze:



    Támadó Captain Universe

    ________________________________________________


    Cirkáló 843

    Csatahajó 1.031

    Csatacirkáló 1.280

    Pathfinder 1.244

    _________________________________________


    Védő Kismester [EXP]

    ________________________________________________


    Kis szállító 1.330

    Nagy Szállító 887

    Könnyű Harcos 1.494

    Nehéz Harcos 3.208

    Cirkáló 47

    Csatahajó 46

    Szemetesek 756

    Kémszonda 6.408

    Bombázó 94

    Romboló 6

    Csatacirkáló 22

    Pathfinder 356

    _________________________________________



    A csata után ...


    Támadó Captain Universe

    ________________________________________________


    Cirkáló 752 ( -91 )

    Csatahajó 1.028 ( -3 )

    Csatacirkáló 1.280 ( -0 )

    Pathfinder 1.101 ( -143 )

    _________________________________________


    Védő Kismester [EXP]

    ________________________________________________


    Megsemmisült!

    _________________________________________



    A csatát a támadó flotta nyerte!


    A támadó zsákmányolt:

    7.920.342 Fém, 2.143.605 Kristály és 273.699 Deutérium


    A támadó összesen 7.252.000 egységet vesztett.

    A védő összesen 100.275.000 egységet vesztett.

    Ezeken az űrbéli koordinátákon jelenleg 43.159.200 fém és 36.774.400 kristály lebeg.

    A támadó 10.337.646 egységet zsákmányolt összesen.


    Az esély a hold keletkezésére a törmelékekből:20% százalék.

    ________________________________________________


    A támadó(k) által beszedet törmelék:

    28.950.000 Fém és 28.950.000 Kristály

    3.375.000 Fém és 3.375.000 Kristály


    A támadó(k) által beszedett teljes törmelék mennyiség:

    32.325.000 Fém és 32.325.000 Kristály



    nyereség/veszteség összegzése:


    A támadó(k) összesen

    Fém: 37.146.342

    Kristály: 31.641.605

    Deutérium: -1.052.301

    A támadó(k) nyeresége 67.735.646 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -58.770.342

    Kristály: -45.284.605

    Deutérium: -6.557.699

    A védő(k) összesen 110.612.646 egységet vesztett(ek).



    Létrehozó a OGotcha Csatajelentés formázó 4.3.2

  • Ejnye! Elmúlt az egy unis legénységed!

    Figyelj rá, mert itt maradsz velünk őskövületnek a végén!

    Szegény "Hive-os" srác, nem tudta ki az univerzum matek királya :D


    És igen, az öregek nem szeretik a kémeket se már :) De egy uni elején azért meg kellene engedni az ilyeneket is, hisz az új unikban valahogy csak túl kell élni :)

    Grat!

    Kicsit a szűz lelkéről:
    A szűz nem pazarol, nem ugrál...csendesen figyeli a termést. Amikor megérett, beballag a kaszáért, megfeni... Istennek hálát ad a szép termésért... kimegy és lekaszálja... Majd csendben, nyugodtan várja a következő termést. Addig is tervez, beoszt és folyamatosan jár az agya valamin.

  • Nagyon szép csata! Gratula itt is! :)

    Védőnek mielőbbit, és kevesebb arcot és fenyegetőzést, ismerem már pár uniról, régi motoros, mutasson a játékban valamit, ne szavakkal dobálózzon! :)

    Bár az élet végtelenül kemény, a legnagyobb börtön mégis a remény; eszedet veszi, ahogy keresed a fényt, magadban felfedezel sok ismeretlen, sötét lényt; szerelem vagy csupán kéj-igaz barát vagy behízelgő ellenség-idő teltével már nem is sejted, mi a különbség; s lelked egyre kiált - jöjjön a gyilkos tudás! Mit számít a vélt boldogság, az öröknek hitt varázs; amikor maga akit szeretsz taposta el a parázst...Vakká válsz, ha tovább keresed a választ - csak láss és ne remélj-magad hiába ne áltasd!