Makkmarci barátom megkért, hogy tegyem fel ide ezt a szép csatát...itt is gratulálok neki
Döntetlen lett, de a maradék DS is le lett ütve, ezt is belevettem a farmkörbe...a címet ennek megfelelően módosítottam, így meg is lett a 10 mrd csata
Itt pedig egy idézet a támadó részéről:
oGamés pályafutásom (már ha lehet a múltat így minősíteni) legnagyobb fogása, már ami a csatát illeti, amelyet egyedül toltam és izgultam végig.
Meglesz-e vagy a szokásos, csapódás előtt érkezik a védő!
A történetben semmi extra (így utólag) ha röviden kellene megfogalmazni, talán úgy mondanám:
„meglátni és megszeretni”
Úgy esett, hogy miközben szerényen, meghúzva magamat bányászgatok a szerveren több, kevesebb sikerrel; egy ártatlan kémkedési hullám eredményeként lepotyogtak a „rémeim” amire azért az ember csak felkapja a fejét, hogy nicsak, nézzedmánmeg, milyen kémtekje van ennek mán?!
Dobbant is egyet a ’motor, hogy a négyjegyű szám mögött (ami a csónakállományt hivatott jelezni) csak úgy sokasodtak a ’k’ betűk! S amikor ezekből legalább hármat lát az emberfia, és nem kótyagos, vagy nem másnapos, vagy nincs legalább ’kettőslátása, akkor azért arra már csak ráfigyel, hogy miből van hejjehujja, vagy miből lehet!
Volt ott szemnek, s szájnak minden ingere (mindenből egy kicsi, vagy nagyon sok) . . . szóval megszerettem.
Csak hát ugye olyan messze volt, mint Makó Jeruzsálemtől (ahogy a mondás is adja). Nincs más hátra, mint előre gondoltam magam is, mint ahogy a ’nagyok szokták errefelé, figyelemmel kísértem a helyet és persze a környékét is. Az apró, huncut részleteket sajnos nem árulhatom el (egyébként is csak a szokásos, semmi extra).
…és hát eljött az idő, miután a támadási tilalom után kiderült, full flottája bent áll! Már akkor is ott volt az alkalom, de valahogy nem állt össze a ’csinnadratta! Aztán nagy csend, kémkedés. Flotta FS-en, sehol semmi. Majd valami ’nyolcadik érzés indíttatására ránéztem, s mit látok mindenhol stimmelnek a percek, csak a főbogyó holdja tér el 2 perccel, de a bolygón minden csendes. Gyanús lett, kém ment, jelentés megerősítette, flotta érkezett, ’all in!
Ugrabugra, Indulás, csapódás, takarítás, Csillaghullás, takarítás, Farmkörök, ’All in!
Sicarionak mielőbbit!
Ezen az időponton (28-09-2018 --:--:--) az alábbi flották csaptak össze:
Támadó makkmarci [Hangover]
________________________________________________
Könnyű Harcos 584.735
Nehéz Harcos 92
Cirkáló 102.057
Csatahajó 24.559
Bombázó 10.250
Romboló 29.994
Csatacirkáló 23.079
_________________________________________
Védő Sicario [Lovagok]
________________________________________________
Kis szállító 11.605
Nagy Szállító 14.808
Könnyű Harcos 1.000.566
Nehéz Harcos 1.000
Cirkáló 30.016
Csatahajó 2.731
Kolóniahajó 8
Szemetesek 36.625
Kémszonda 3.891
Bombázó 101
Romboló 12.172
Halálcsillag 19
Csatacirkáló 4.791
_________________________________________
A csata után ...
Támadó makkmarci [Hangover]
________________________________________________
Könnyű Harcos 197.236 ( -387.499 )
Nehéz Harcos 58 ( -34 )
Cirkáló 87.968 ( -14.089 )
Csatahajó 23.740 ( -819 )
Bombázó 10.120 ( -130 )
Romboló 29.724 ( -270 )
Csatacirkáló 22.783 ( -296 )
_________________________________________
Védő Sicario [Lovagok]
________________________________________________
Kis szállító 0 ( -11.605 )
Nagy Szállító 0 ( -14.808 )
Könnyű Harcos 0 ( -1.000.566 )
Nehéz Harcos 0 ( -1.000 )
Cirkáló 0 ( -30.016 )
Csatahajó 0 ( -2.731 )
Kolóniahajó 0 ( -8 )
Szemetesek 0 ( -36.625 )
Kémszonda 0 ( -3.891 )
Bombázó 0 ( -101 )
Romboló 0 ( -12.172 )
Halálcsillag 19 ( -0 )
Csatacirkáló 0 ( -4.791 )
_________________________________________
A harc döntetlen lett.
A támadó összesen 2.078.667.000 egységet vesztett.
A támadó teljes vesztesége beleértve a következő egységeket: 2.093.542.000.
A védő összesen 7.871.990.000 egységet vesztett.
A védő teljes vesztesége beleértve a következő egységeket: 8.061.990.000.
Ezeken az űrbéli koordinátákon jelenleg 3.300.658.500 fém és 1.460.700.000 kristály lebeg.
Plusz törmelék amit a rajtaütés okozott:51.070.000 fém és 40.975.000 kristály.
Az esély a hold keletkezésére a törmelékekből:20% százalék.
A támadó(k) által megszerzett törmelék.
nyereség/veszteség összegzése:
A támadó(k) összesen
Fém: 1.887.085.106
Kristály: 968.592.000
Deutérium: 30.608.723
A támadó(k) nyeresége 2.886.285.829 egység.
A védő(k) összesen
Fém: -5.238.813.606
Kristály: -2.470.267.000
Deutérium: -479.333.723
A védő(k) összesen 8.188.414.329 egységet vesztett(ek).