Beiträge von Gullcsi

    Csak hogy legyen egy űrhajós szám is :D


    Szállj el a hülye űrhajóddal

    Talán fél nyolc előtt

    Egy csütörtök délelőtt

    Leszállt egy űrhajó

    A Mechwart téren


    Kicsit füstölt, picit égett

    És bár úgy-ahogy kinézett

    Látszott, nem volt

    Túl könnyű útja



    És a tömeg egyre nőtt

    Így csütörtök délelőtt

    A Moszkva tér meg

    Lassan beállt végleg


    Sőt megtelt a Széna tér

    Anyázás sodorta szét

    És a dudáját

    Mindenki nyomta, csak nyomta


    A sor a hídig állt

    A 6-os hosszú sorban állt

    Senki sem tudta

    Hogy hol lehet a vége


    Mindenütt autók, meg

    Ingerült, elkésett

    Emberek vártak

    Csak vártak


    Értem, hogy nem tudtad

    Hogy itt csak azok parkolhatnak

    Akik egyébként itt laknak

    Ez egy fontos szabály


    Szállj el, szállj el

    A hülye űrhajóddal

    Nem érdekel, hova

    Csak itt ne állj



    Így múlt el a délelőtt

    Hangos kétségek között

    Azt, hogy meg lehet-e tudni már

    Hogy hé, bent mi vár?


    Senki sem erőltette nagyon

    Elég volt az ablakon

    Csak úgy távolról

    Be-bekopogtatni egy-egy kővel


    Hé, odabent, ha érted

    Úgy aggódunk érted

    Még a végén eltalálunk

    Itt maradt végleg


    Pedig bent minket várt

    Több, mint száz évet szállt

    Azért, hogy végül ránk találjon


    Értem, hogy nem tudtad

    Hogy itt csak azok parkolhatnak

    Akik egyébként itt laknak

    Ez egy fontos szabály


    Szállj el, szállj el

    A hülye űrhajóddal

    Nem érdekel, hova

    Csak itt ne állj



    Miért nem, miért nem

    Magyarul beszélnek fönn

    Az égben, hogy értsen

    Minket, akiből űrhajós lesz


    Mégsem egy helyzet

    Átvágni a galaktikán, és

    Nem beszélni nyelvet

    Amit értenénk


    Szállj el, szállj el

    A hülye űrhajóddal

    Nem érdekel, hova

    Csak itt ne állj

    Minden összevonásnál kapnak az emberek ingyen bolygóáthelyezést, ezen ne akadjatok fel.

    Van egy srác most az angolon, aki magyar szerverről jött és 18 ingyen áthelyezése van.

    Nem tudom hogy csinálta, de nincs 18 bolygója :D (bár ott 2400 acc van elhelyezve)

    Szóval szinte tuti hogy lesz.

    Nézzük meg mit adhat a 3x speed és a 80% df bárkinek, aki nem akarja szétverni a másikat.


    - 80% df!

    Kiváló ha az expes flottádtól akarsz megszabadulni. Fel kell kenni egy nagyobb védelemre (ezért nem szabad mindet leszedni) és ott van az alap 35 % helyett a 80 ingyen! Vagyis: olyan mintha ingyen átválthatnád akármikor a kapott lomokat nyersibe.


    - 3x flotta!

    30 percenként megfordulhatsz az i-seken! Kiváló!!!

    Az exp flották is pörögnek szépen.


    - Csaták és egyéb viadalok

    80%-ért mindenki menni fog... mert nagyon sok nyersit adhat. A cápákat itt képzelem el... fiatalos lendület, küzdeni akarás stb. És a legtöbb flottás még szintén agresszív és fiatal. Amíg buzog bennük a harci láz, had verjék össze egymást :D


    De a három szerver között gyakorlatilag ennyi a különbség...

    Az eco jutalom mindenhol meg van.

    Sajnos a kevés játékos teszi fel az i-re a pontot és az idő.

    Mert ha lenne 1000-1000 ember minden szerverre, gyakorlatilag a 3x lenne az ideális... mert a flottások nem mind egymást marnák... minek okoskodni, éjszakába nyúlóan fent lenni, tervezgetni, ha az ölükbe pottyan a zsákmány?


    Így amit látok, inkább elszomorít. Vagyunk kb 100 an aktív játékosok. Lehet annyian sem. Ezt a 100at fogja leosztani a szerver 3 felé. 1 év és kialakul ugyanaz ami eddig volt.

    3x-en 12 aktív játékos

    2x-en 16

    1x-en 30

    És mindenki várja az újabb összevonást. És abban még csak reménykedek, hogy nem mondok sokat.

    Én ezért készítettem az angol uni 1-re egy accot, 400 aktív játékos közzé. Ott pislákol egy halvány reménysugár.

    Igaziból lassan el kellene gondolkozni a játék készítőinek is. Egy magyar szervert kellene csak megadni. Mellétűzni 2-2 angol, német vagy francia szerverrel (1x és 6x speeddel).

    Legyen esélyünk arra, hogy arcvesztés nélkül valahol továbbjátszhassuk a magunk játékát.


    Itt az emberek játszani akarnak, hőstetteket mutogatni... nem bányász életet élni. Azt meg 10 ember között nem lehet.

    Ez kb ilyen duett:


    Amúgy figyelted már, hogy mekkora a holland lány (Floor Jansen)? Olyan 180+ os... 184 azt hiszem. Tarja tuti nem merne mellé állni, mert csúnyán mutatnának a szinpadon :D

    De a banda többi tagja se nagyon megy a közelébe: kicsit olyan az együttes így mint a Hófehérke és a hét törpe... persze a zene az jó, csak vicces ez a felállás :)

    Nem akartam oda leírni az észrevételemet, de...



    Gagarinnak igaza van, nagyon jó ez a zene... de figyeltétek a klippet?

    200 lovag - de lehet sokat mondok - elfoglal egy ilyen várat.

    Mikor először láttam itt dühöngtem bent a szerkesztőségben a srácoknak :D

    Ahogy nézem biztos valami "zsándárkos" film, de ne mááá :D

    Kössetek belém... de volt holdlövés vagy sem?

    Odament ennyi hajóval és elhozta bolygóról ezt tekintélyes mennyiségű nyersit?

    Ezért gratuláció jár a szemfülességért.


    Blackhourse... Abraka Dabra egy nagy király srác... nem érdemelte volna meg a sokadik támadást... de ha minden jósága mellett sza**k a játékra ennyire és kiváló farm, akkor nincs mit magyarázni. Őt kellene felrázni, nem azt aki elment a nyersiért! És hogy miért szivatják? Szerintem a többi tag miatt... és van is értelme... mert egy ilyen kis piszkálás miatt Szappanoperát csináltak a fórumból... és lehet szájkaratézni.

    Veletek se lenne semmi baj, egyikőtökkel se, mert rendes emberek vagytok... de ne itt adogassátok le a feszültséget mindenki előtt... arra ott az ogame cset!

    Xeth megpróbálta mindet beszedni, de megtréfálták a szemetesek... :dash: az idei SA-vágtát Puskás nyerte, nekem fizetnem kell a huszár címért. :S

    Nálunk amúgy valóban 180 hely volt a difi, ami nem csak egy galaxison belül működik, hanem a galaxisokon is átível, így elég volt az elsőt megtalálni az egyesben.

    Igen, a sok döglött uni... én még emlékszem arra, mikor német Elektra szerveren 10.000+ acc között volt ugyanez 4 mezőnként egy df-el... és a németeket nem érdekelte :D naggyon király volt.

    Angol Uni 1 - 8x eco alatt -

    From: Fleet Command
    We found the remains of an armada. The technicians directly went to the almost intact ships to try to get them to work again.

    The following ships are now part of the fleet:
    Light Fighter: 6452
    Cruiser: 21
    Heavy Fighter: 2
    Espionage Probe: 4

    Entry from the communications officers logbook: It feels great to be the first ones traveling through an unexplored sector.

    Sziasztok! Rosszul formáztam a szöveget, ezért ez kimaradt:


    Ovanlord 2?

    Isten ments, hogy engem egy Ovenlordhoz hasonlítsanak.

    Nem tudtam, hogy ő mit tevékenykedett, őszintén nem is érdekel.

    Ő is ilyesmi volt, csak rettentő nagy arccal <---- ezt én írtam, nem Soldier válasza


    *modositva

    udv, T.

    A top1 harcos Soldiert kerestem meg mostani interjúmmal. A csata elsőre átláthatatlan sokunk számára... gondoltam kiderítem a részleteket.



    „Kezdjük a legelején. Írj valamit magadról! Hogy kezdődött számodra a játék? Milyen volt a játék a legelején?”

    Anno általános iskolában egyik osztálytárs mutatta a Bitefight-ot, meg az Ogame-t.

    Ennek lassan már 13-14 éve. Én is kezdtem uni3-on, uni1-en.


    Milyen volt az akkori Ogame? Sokat szenvedtél, mire eljutottál a nagy flottás Soldier-ig?

    Többet, mint gondolná az ember.

    Fel kellett nőni a feladathoz.

    Sok csalafintaság volt régen, de a szívemre tehetem a kezem, hogy tényleg a helyes úton haladok. Úgy gondolom az a sok rossz, amit elkövettem, kellett ahhoz, hogy tisztában legyek a játék minden fortéjával, ne dőljek be egy GO tiltásának, ha ő kevésbé ismeri a szabályzatot. Hozzáteszem anno Hinata tanított ki. Ő a mesterem.

    Az egy külön korszak volt, az Ogame felvirágzása.

    Utána már Ragnarral (régi nevén Tirannos) tanultunk ki minden csínját-bínját.


    Hinata mellett kik voltak még akkor? Ja és: ki zúzott be először?

    Heroes6 néven futottam kezdéskor, fogalmam sincs már, szerintem engem is úgy szedtek le, mint én anno uni6-on a kicsiket. Minden héten 2x :)


    Milyen volt később játszani az újításokkal?

    Mint említettem legjobb cimborámmal Ragnarral minden újítást gyorsan-könnyedén átvészeltünk.

    Nem okozott különösebb problémát.


    Nem gondoltam volna, hogy Ragnar ilyen régóta játszik... de legalább jó társaságban voltál. Vannak, akik köpködnek rá is. Miket műveltetek?

    Úgy csaltunk, mint a húzat. Anno még megengedte a rendszer, hogy aki egy kicsit is konyított hozzá, azt előnyt kovácsoljon programmal. Mára már szükségünk sincs ilyesmire, anélkül is köpködnek azok, akik azóta se nőttek fel a feladathoz.


    Magánéletedről kérdezhetlek? Mit dolgozol?

    Jelenleg Ingatlanközvetítéssel, értékesítéssel foglalkozom, olyan ez, mint a Wall Street. :)


    Ovenlord 2?

    Isten ments, hogy engem egy Ovenlordhoz hasonlítsanak.

    Nem tudtam, hogy ő mit tevékenykedett, őszintén nem is érdekel.

    Ő is ilyesmi volt, csak rettentő nagy arccal ( by Gullcsi )


    Hány éves is vagy? huszon...?

    28 leszek, októberben, ha minden úgy alakul. :))

    Nyugodt szívvel mondhatom, hogy az Ogamel együtt nőttem fel.


    Család? Asszony?

    Nincs család, csak asszonyka. Jövőre talán esküvő, ha a kormány is úgy akarja.


    Hogy bírod vele összeegyeztetni a játékot? „ööö 5 perc és mehet az esküvő, de fs-elnem kell” :D

    Azért, ha éjszakázni kellett valamiért, akkor csúnyán nézett.

    Minimalizálni kellett a játékkal töltött időt, de ezt mindenki, aki komolyan dolgozik mellette, azt tapasztalta.


    Szóval, látszólag nem vagy függő, de ha kell kimész a wc-re támadóflottát indítani? :D

    Dehogyis, Felfekszek az ágyban, aztán indul a holdrombolás. Szóval, ha én jól alszom, akkor a cp-k is jókedvel kelnek reggel.


    ...ezekben az időkben már sokkal könnyebb azért, telefon, tablet... de régen mikor még csak a gép volt

    Amikor még csak gép volt, akkor emlékszem minden éjjel fel kellett kelnem 23:00 után, aztán végig mentem egy adott uni 9db galaxisán. Volt,hogy Ragnarral csináltuk. ő elindult az elejéről (G1), én a végéről (G9).


    úúú, olyat mi is csináltunk a RA-ban, volt hozzá progi ami feljegyzi

    Igen, a nevére már nem is emlékszem, de mi lekémkedtünk mindent ilyenkor


    De akkor még több ezren nyomtuk

    Hát igen, akkor még megérte flottázni. Mostmár a legtöbben csak bohóckodunk.


    Mikor kezdődtek a holdrombolások szerinted? Devil666 azt mondta, mindig is voltak

    Ez egy nagyon jó kérdés, én nem emlékszem rá, anno nagyon nagy szám volt, ha tudtál DS-t gyártani.


    Én uni6ra tippeltem, mert az volt az első „gyors szerver” ... de talán régebben is voltak 100 ds-es hadiparkok :)

    Uni6-on már toltunk mindent is. Ott tanultam meg, hogy nem szabad a DS-en spórolni. Járulékos veszteség.

    Majd a profitból levonjuk.


    Milyen szervereket favorizálsz? Már a beállításokra gondolok

    – Minimum 70% DF. Anélkül meg a sebesség nélkül nincs flottás!!

    Senki nem érti meg, hogy a saját bukójának a DF-jét is szedi, ezáltal minimalizálja a bukóját, a nagyobb profit reményében.

    – Bányákat megtanultam egy ideje, hogy nyomni kell, nincs mese. Bánya speed nagyon jól jön 6-7x

    – Deut azt néha sajnálom, ott a 0.5 tökéletes.

    – Illetve a védelmet DF-be küldeném. Tízen-xy év alatt sem tanulták meg az emberek, hogy semmi értelme a giga tekiknek, ha nincs fs.

    Bármin átlehet menni, még nem láttam olyan tekit, amit ne ment volna át, akár egy ötös ACS fogat.


    Nézzünk bele az interjú lényegébe a csatába... a top1 csatába.

    Mit csinált jól Herceg/Kismester, hogy el tudtak kapni Benneteket?

    Lényegében csak Kismesterről beszélhetünk, hiszen ő volt a Herceg account mögött, ha jók a megérzéseink.

    Amúgy semmi érdekeset. Látta a szöviben, hogy ki ON-OFF. Aztán meg, amikor Gandit kapta le, akkor ő később kelt, ami miatt nekünk a csapó előtti pillanatokban fordulnunk kellett, és mire visszaértek a flották bealudtunk.

    Ragnarral nem tudom már pontosan mi volt, leírta csatában.


    A flottája szorgalomból épült vérrel verítékkel vagy ezekből az on-off státuszos csalásokból?

    Eleinte a csalásokból (Leszedte a saját szövitársait), aztán kijött neki a lépés. Utána vért izzadva farmolászott gyűjtötte a kukkert Ragnar ellen, illetve erősítette a flotta összetételt. Nagyon régóta figyeltük már, sok-sok munkánk volt ebben a csatában.


    Azért volt Hercegben egy olyan, hogy kilépett a Hive-ból... és szégyellte magát az esetek után

    Erről én nem tudok. Nem is akarok, aljas húzás.


    De láttad, hogy nincs már sehol szövetségben.

    Köszönheti magának, ezek után én se venném be sehova, legyen akármekkora flottája.


    Hogy jött ez a flottahúzásos dolog? A Hive-ot miért nem vettétek bele az acs-ba?

    Amikor Herceg/Kismester megcsinálta az első ilyen húzását, már akkor leálltam a bányákkal. Nem mostanában volt.

    Aki nem flottázik, az nem tudja a következő aranyszabályt...:

    Minél több játékossal kell kooperálnod, annál nagyobb a hibalehetőség.

    Bealvás, becsatlakozás, kukázás..stb.

    Szóval miután Gandi kapott egy nagy pofont, elhatároztuk, hogy ketten szedjük le Ragnarral.

    Enko nagyon szeretett volna jönni, de beláthatta, hogy túl pici flottája volt az akcióhoz.

    Aztán Herceg/Kismester feltette az i-re a pontot, amikor leszedte másodszor is.


    Kezdem megérteni, van amiért büntetni kell bármilyen áron. Mennyi idő volt a flottahúzás? Ilyenkor nézitek a váltásnál az 1-2-3 közelit?

    Természetesen, milliárd nyersikről volt szó.

    A flottahúzás kb 30 perc, ha volt.

    De közben végig tartottuk Ragnarral a kapcsolatot telefonon, hogy minden a lehető legjobban menjen.

    Ilyenkor elengedhetetlen a profi kivitelezés. Nincs helye hibának.


    Mekkora rakterek voltak, hogy rövidüljön az idő? Vagy hogy kezdtél neki? Nanit?

    Jó látod a helyzet, volt előkészítés.

    Tech-ek húzása 22-re mindegyik.

    Illetve a raktárak nagyon fontosak voltak, a Krisit 16mrd a deut 8,5mrd férőhelyig felhúztam, ami nem kevés nyersibe került. De kellett a váltáshoz, sőt még kevés is volt a raktér.

    Nanit alapból 10-es volt. ilyenkor azt veszi figyelembe az ember, hogy max 1 sec legyen egy hajó gyártása, manapság ezt nem nehéz kivitelezni.


    Gyorsítók jöttek eventekből, vagy sokat kellett venni hozzá? Egy helyen készült minden vagy szét volt osztva?

    Egy helyen készült minden. Előre el is volt költöztetve a nyersi áramlás miatt.

    Gyorsító bőven volt alapjáraton, illetve a jutalmakból sok Detroit platina járult hozzá a gyártáshoz.

    Amikor már tudtuk, hogy mekkora flottát kell építeni, akkor vártuk a detroit event-et és bevásároltunk, hogy egy pillanat alatt legyártódjon a flotta.


    Kegyetlen azért :D Kapkodhattál keményen... és aztán jött a várakozás és sűrű pislogás, hogy nehogy fent legyen. A menetidő mennyi volt?

    10-11 perc maximum Ragnar rombijai miatt. Az utolsó 7 percben szerintem rendesen remegtem.

    Elkellett szívni két Iqost egymás után. Ugyanis csilis lett az egyik bogyó, aztán a fője is.

    Hát mondom... ilyen nincs, több mint 2 óra munka benne volt, nem kevés pénzt-időt, energiát áldoztunk ezért.

    Szerintünk BUG volt, de mindegy is, ott már nem volt mese, végig mentünk.

    Ahogy régen írtam a nagy csatáknál...: Csőgázzal, fék nélkül.


    Kemény lett volna lyukra futni egy ilyen készültség után, vagy beleszaladni egy jelzőbe

    11 perc? Akkor odatáboroztatok közvetlen mellé?

    Persze, nem volt más lehetőség vakiból figyeltük.

    Aztán láttuk, hogy off, kijöttünk, indultak a kolónia hajók. Közben mindent szépen elintéztünk.

    Azért azt hozzátenném, hogy ez nem idegből készült.

    Hosszas eventek előzték meg, szépen „apránként” lett beleölve a lóvé.


    Ha már itt tartunk és beszéltünk is róla: mi a véleményed az ilyen flottaépítésről?

    (hisz bárki megteheti idegből)

    Szerintem számítani kell rá amúgy a jövőben.

    Zik (The Great Pretender) kezdte Ursán, aztán mi folytattuk.

    Ezt nem lehetett volna máshogy kivitelezni.

    Amúgy nem egy, és nem két deu fs-elni egy ilyen giga flottát, szóval félő, hogy felhúznak majd kétszer akkora flottákat, mint én. Hát ez van...


    Ha lehetne kérnél olyat, hogy legyen unibeállítás a nyersicsomagok tiltása? Azért ez nagyon elviszi a játékot a pénz irányába. Lassan tudás se kell hozzá, csak LÓVÉ

    Most már, ekkora flottával rendelkezve...SIMÁN.

    Más csak álmodik, őszintén, amúgy én is csak álmodtam róla.


    Szeretnél még valamit hozzáfűzni a csatához?

    Igen, nagyon szépen köszönöm a szövetségemnek azt a sok-sok segítséget, amit nyújtottak főleg a véghajrában.

    Nélkülük nem jöhetett volna létre ez a revans.


    Legyen ez a végszó, remélem nem írtunk valótlant, nem sértettünk meg senkit... köszönöm az interjút!

    Én is köszi, az interjú talán kifejtette, amit a csata alá szántam, de még tartozom ott egy kommenttel. :))

    Aqua91, Zola08 ne keseredjetek el.

    Bár mindenki azt mondja, hogy ez egy harci játék, de a bányász is el tud benne lenni.


    angol UNI 1. (itt jelen vagyok éppen :D )

    1x Fleet / 8x Economy / 16x Researchspeed, +30 fields + 25,000 Validation-DM

    1x speed ideális a bányásznak, 8as eco a legjobb a bányásznak :)


    Gyertek át nyugodtan tanulni...

    :phatgrin::phatgrin::phatgrin:


    Sziasztok játékosok és tisztelt team


    mivel elmarad a szerver összevonás nem lehet kérni szerver beállítás módosítást vagy szavazást indítani róla?

    Udv mindenkinek

    Ha lehet pakolni sebesség módosításokat az új rendszer szerint az jó lenne!

    Barátságos és védő flottagyorsításokra gondolok itt.

    Szerintem ez mindenkinek jó.

    pl Ursa:

    2x speeden marad háborús flotta

    6x védő és barátságos flotta. (a 6x védőflottába tuti bele fogtok kötni, de gondoljatok bele)

    és 7ről 8ra az eco

    50% deu

    jut eszembe: az fs milyen flottának számít?