Beiträge von Husveti nyuszi

    gondoltam, hogy elkezdődik. Nem ígértem neked semmit, voltam a csoportban, ahonnan kis is léptem . Ne kelljen emlékeztetnem, kik tettek bele 2szer is, nehogy véletlenül is támadjam őket... emlékezz rá, privátban persze jön a f@sszopózás a közösseg előtt pedig a szenvedés. Akik régóta játszanak azoknak nem kell bemutatnom az ogame eg,ik nagy csalóját. Amíg megvolt az előző szövitek álltam is a szavam, más szövi, zéró kapcsolat a 2 szép szemedet ne szedjek le? de mit gondolsz, az, hogy 3 embert nem támadók az 5ből, akiknek ezt el is mondtam az azt jelentse hogy téged se????

    Kimerült a csata, nyugi nem kell ingame mocskolódni... az, hogy nem fselsz, az meg legyen a te bajod.

    Márquez visszatért xalyra...

    Hogy hogy nem eddig kommunikáltunk is, aztán gondoltam megnézem milye van, észrevettem, hoy bőszen fsel, ami gondolkodóba ejtett,

    vajon miért, ha elviekben jóban akar lenni.

    Mivel se barátlista, se elkötelezettség elgondolkoztam, főleg azután, hogy blistásait is leszedte, úgy, hogy fent voltak blistán, látszott az aktivitás és csak csata előtt törölt.

    Gondolkodta, vajon mikor éri el azt, hogy nekem is nekemessen, bár én nem blistázok pont ezért már.

    Lehet savazni, nyugodtan, de szépen lecsaptam, ahogy kell, leszedte annó a holdamat, aztán puncsolt, haverkodott, lekezelt, ismét haverkodott.

    Meguntam, odacsaptam, van az a határ, ami után ez van.

    Írta, hogy visszakapja az accot, amit tiltottak, ha ez tényleg bekövetkezik az a magyar ogame szégyene lesz!

    Éátom a kilőtt hadikat is, hogy az eredeti acc gazdájának accáról a flottákat lövi ki, furcsa, hogy egy barátot pusztít úgy, hogy nem kerül ki a fórumra, amikor eddig minden kis apróság felkerült...


    4 095 765 Noé  

    +51 azralot   [SBR]

    09:32 22-04

    -1 843 057 azralot   [SBR]

    -9 319 Noé







    Ezen az időponton (22-04-2021 --:--:--) az alábbi flották csaptak össze:



    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Cirkáló 1.670.053

    Csatahajó 205.160

    Csatacirkáló 1.005.635

    _________________________________________


    Védő Noah

    ________________________________________________


    Nagy Szállító 32.222

    Cirkáló 873.276

    Szemetesek 36.000

    Kémszonda 192

    Rakéta kilövő 1.190

    Könnyű lézer 654

    Nehéz lézer 45

    Gauss ágyú 10

    Ion ágyú 44

    Plazmatorony 22

    Kis pajzskupola 1

    Nagy pajzskupola 1

    _________________________________________



    A csata után ...


    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Cirkáló 1.666.806 ( -3.247 )

    Csatahajó 205.159 ( -1 )

    Csatacirkáló 1.005.627 ( -8 )

    _________________________________________


    Védő Noah

    ________________________________________________


    Megsemmisült!

    _________________________________________



    A csatát a támadó flotta nyerte!


    A támadó zsákmányolt:

    0 Fém, 0 Kristály és 693.045 Deutérium


    A támadó összesen 94.903.000 egységet vesztett.

    A védő összesen 26.367.610.000 egységet vesztett.

    Ezeken az űrbéli koordinátákon jelenleg 14.467.261.600 fém és 5.236.416.000 kristály lebeg.

    A támadó 693.045 egységet zsákmányolt összesen.


    Az esély a hold keletkezésére a törmelékekből:20% százalék.

    A támadó(k) által megszerzett törmelék.



    nyereség/veszteség összegzése:


    A támadó(k) összesen

    Fém: 14.402.036.600

    Kristály: 5.213.352.000

    Deutérium: -5.920.955

    A támadó(k) nyeresége 19.609.467.645 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -18.024.063.000

    Kristály: -6.524.315.000

    Deutérium: -1.819.925.045

    A védő(k) összesen 26.368.303.045 egységet vesztett(ek).



    Létrehozó a OGotcha Csatajelentés formázó 4.3.2

    Figyeltem, hála égnek közelebb jött, mint vártam.

    Jobbulást!


    Ezen az időponton (09-03-2021 --:--:--) az alábbi flották csaptak össze:



    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Csatacirkáló 948.097

    _________________________________________


    Védő Vice Trojan

    ________________________________________________


    Nagy Szállító 76.923

    Szemetesek 3.345

    Romboló 69.911

    Halálcsillag 1

    Csatacirkáló 1

    Reaper 3

    _________________________________________



    A csata után ...


    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Csatacirkáló 941.457 ( -6.640 )

    _________________________________________


    Védő Vice Trojan

    ________________________________________________


    Megsemmisült!

    _________________________________________



    A csatát a támadó flotta nyerte!


    A támadó zsákmányolt:

    458.960.287 Fém, 294.191.785 Kristály és 623.728.791 Deutérium

    913.670.215 Fém, 73.547.946 Kristály és 373.173.450 Deutérium

    228.417.554 Fém, 18.386.987 Kristály és 93.293.362 Deutérium

    57.104.388 Fém, 4.596.747 Kristály és 23.323.341 Deutérium

    14.276.097 Fém, 1.149.186 Kristály és 5.830.835 Deutérium


    A támadó összesen 564.400.000 egységet vesztett.

    A védő összesen 9.732.726.000 egységet vesztett.

    Ezeken az űrbéli koordinátákon jelenleg 3.915.306.400 fém és 3.397.570.400 kristály lebeg.

    A támadó 3.183.650.971 egységet zsákmányolt összesen.


    Az esély a hold keletkezésére a törmelékekből:20% százalék.

    ________________________________________________


    A támadó(k) által beszedet törmelék:

    3.915.306.400 Fém és 3.397.570.400 Kristály



    nyereség/veszteség összegzése:


    A támadó(k) összesen

    Fém: 5.388.534.941

    Kristály: 3.523.843.051

    Deutérium: 1.019.749.779

    A támadó(k) nyeresége 9.932.127.771 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -6.367.361.541

    Kristály: -4.373.235.651

    Deutérium: -2.175.779.779

    A védő(k) összesen 12.916.376.971 egységet vesztett(ek).



    Létrehozó a OGotcha Csatajelentés formázó 4.3.1

    vállalom a fórumos tiltást, de ezt akkor is kiteszem csicsgács, csak hogy lássa mindenki mennyi gerinc és tartás van benned. Ja és kiteszem a többit is nyugi, csak tudod én nem otthon döglök munka nélkül...


    • 07:12:20 ennek aztan van erteleme amit csinalsz de komolyan :/
    • Bugacs21.02.2021 07:19:10 csicska a kurva anyad te rohadt geci :/
      es nem tudom mit hallasz vissza mas szerokrol mert sehol nem jatszom mar ...aki hazdgal az te vagy te fasszpo :/
    • Bugacs21.02.2021 07:19:58 jah es csak azokat a csatakat rakod ki te majom...ezeket nem mi te gerinnctelen allat :X

    07:24:10
    huzd anyadba a faszod te kis buzi ...egy senki vagy es voltal is ...es aki hazudgal az te vagy ...es jelenthetsz nyugodtan ...azert zuzol mert felsz a a kis csicska banyid semmit nem ernel idövel ...egy beszari faszkalap vagy


    *warn

    üdv, T.

    Azoks a jelentéktelenségek, amikért hülyegyerek, köcsög, szemét láda és még sok hasonló vagyok...


    Ezen az időponton (19-02-2021 --:--:--) az alábbi flották csaptak össze:



    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Csatacirkáló 147.956

    _________________________________________


    Védő Bugacs [Kuldetes]

    ________________________________________________


    Napműhold 4.219

    Crawler 946

    Rakéta kilövő 65.685

    Könnyű lézer 6.499

    Nehéz lézer 3.033

    Gauss ágyú 322

    Ion ágyú 20

    Plazmatorony 111

    _________________________________________



    A csata után ...


    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Csatacirkáló 147.892 ( -64 )

    _________________________________________


    Védő Bugacs [Kuldetes]

    ________________________________________________


    Megsemmisült!

    _________________________________________



    A csatát a támadó flotta nyerte!


    A támadó zsákmányolt:

    98.773.640 Fém, 23.354.500 Kristály és 22.229.877 Deutérium


    A támadó összesen 5.440.000 egységet vesztett.

    A védő összesen 210.413.500 egységet vesztett.

    Ezeken az űrbéli koordinátákon jelenleg 18.620.050 fém és 8.159.650 kristály lebeg.

    A támadó 144.358.017 egységet zsákmányolt összesen.


    Az esély a hold keletkezésére a törmelékekből:20% százalék.

    A támadó(k) által megszerzett törmelék.



    nyereség/veszteség összegzése:


    A támadó(k) összesen

    Fém: 115.473.690

    Kristály: 28.954.150

    Deutérium: 21.269.877

    A támadó(k) nyeresége 165.697.717 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -272.072.140

    Kristály: -53.440.000

    Deutérium: -29.259.377

    A védő(k) összesen 354.771.517 egységet vesztett(ek).


    size=14]A támadó(k) összesen[/size]

    Fém: 28.769.133

    Kristály: 7.977.270

    Deutérium: 294.663

    A támadó(k) nyeresége 37.041.066 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -130.986.383

    Kristály: -36.382.320

    Deutérium: -14.307.663

    A védő(k) összesen 181.676.366 egységet vesztett(ek)


    A támadó(k) összesen

    Fém: 79.793.891

    Kristály: 20.268.251

    Deutérium: 9.114.468

    A támadó(k) nyeresége 109.176.610 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -188.216.091

    Kristály: -51.900.551

    Deutérium: -16.533.468

    A védő(k) összesen 256.650.110 egységet vesztett(ek).

    A támadó(k) összesen

    Fém: 34.531.090

    Kristály: 11.104.979

    Deutérium: 4.235.598

    A támadó(k) nyeresége 49.871.667 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -112.807.090

    Kristály: -26.299.679

    Deutérium: -8.915.598

    A védő(k) összesen 148.022.367 egységet vesztett(ek).

    A támadó(k) összesen

    Fém: 32.342.215

    Kristály: 9.810.044

    Deutérium: 6.535.717

    A támadó(k) nyeresége 48.687.976 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -93.063.315

    Kristály: -18.339.344

    Deutérium: -9.092.217

    A védő(k) összesen 120.494.876 egységet vesztett(ek)


    A támadó(k) összesen

    Fém: 38.946.006

    Kristály: 13.884.037

    Deutérium: 6.288.354

    A támadó(k) nyeresége 59.118.397 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -127.743.231

    Kristály: -39.864.562

    Deutérium: -12.271.854

    A védő(k) összesen 179.879.647 egységet vesztett(ek).


    A támadó összesen 0 egységet vesztett.

    A védő összesen 126.174.500 egységet vesztett.

    Ezeken az űrbéli koordinátákon jelenleg 12.581.500 fém és 6.488.500 kristály lebeg.

    A támadó 44.777.336 egységet zsákmányolt összesen.


    A támadó(k) összesen

    Fém: 31.379.059

    Kristály: 12.512.065

    Deutérium: 5.483.614

    A támadó(k) nyeresége 49.374.738 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -78.550.309

    Kristály: -25.171.615

    Deutérium: -9.510.614

    A védő(k) összesen 113.232.538 egységet vesztett(ek).


    támadó összesen 37.625.000 egységet vesztett.

    A védő összesen 276.992.000 egységet vesztett.

    Ezeken az űrbéli koordinátákon jelenleg 31.511.500 fém és 17.853.700 kristály lebeg.

    A támadó 40.499.124 egységet zsákmányolt összesen.


    Az esély a hold keletkezésére a törmelékekből:20% százalék.

    A támadó(k) által megszerzett törmelék.



    nyereség/veszteség összegzése:


    A támadó(k) összesen

    Fém: 40.301.709

    Kristály: 9.971.564

    Deutérium: 1.966.051

    A támadó(k) nyeresége 52.239.324 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -213.801.209

    Kristály: -67.002.864

    Deutérium: -36.687.051

    A védő(k) összesen 317.491.124 egységet vesztett(ek).


    A támadó összesen 14.632.000 egységet vesztett.

    A védő összesen 141.782.000 egységet vesztett.

    Ezeken az űrbéli koordinátákon jelenleg 18.741.950 fém és 15.681.950 kristály lebeg.

    A támadó 32.062.922 egységet zsákmányolt összesen.


    Az esély a hold keletkezésére a törmelékekből:20% százalék.

    A támadó(k) által megszerzett törmelék.



    nyereség/veszteség összegzése:


    A támadó(k) összesen

    Fém: 44.164.675

    Kristály: 9.548.049

    Deutérium: -1.857.902

    A támadó(k) nyeresége 51.854.822 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -125.998.725

    Kristály: -40.897.099

    Deutérium: -6.949.098

    A védő(k) összesen 173.844.922 egységet vesztett(ek).


    A támadó(k) összesen

    Fém: 38.409.678

    Kristály: 10.952.211

    Deutérium: 2.914.315

    A támadó(k) nyeresége 52.276.204 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -152.028.828

    Kristály: -30.283.561

    Deutérium: -9.301.315

    A védő(k) összesen 191.613.704 egységet vesztett(ek).










    nyereség/veszteség összegzése:


    A támadó(k) összesen

    Fém: 43.355.023

    Kristály: 13.390.947

    Deutérium: 7.101.366

    A támadó(k) nyeresége 63.847.336 egység.









    Létrehozó a OGotcha Csatajelentés formázó 4.3.1

    Ezen az időponton (19-02-2021 --:--:--) az alábbi flották csaptak össze:



    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Romboló 17.750

    Reaper 12.065

    Nagy Szállító 15.185

    Kémszonda 1

    _________________________________________


    Védő Bugacs [Kuldetes]

    ________________________________________________


    Nagy Szállító 16.682

    Kolóniahajó 1

    Szemetesek 10.953

    Kémszonda 101

    Romboló 2

    Halálcsillag 1

    _________________________________________



    A csata után ...


    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Romboló 17.736 ( -14 )

    Reaper 12.056 ( -9 )

    Nagy Szállító 15.173 ( -12 )

    Kémszonda 1 ( -0 )

    _________________________________________


    Védő Bugacs [Kuldetes]

    ________________________________________________


    Megsemmisült!

    _________________________________________



    A csatát a támadó flotta nyerte!


    A támadó zsákmányolt:

    456.243.157 Fém, 110.252.845 Kristály és 116.797.008 Deutérium


    A támadó összesen 3.334.000 egységet vesztett.

    A védő összesen 407.729.000 egységet vesztett.

    Ezeken az űrbéli koordinátákon jelenleg 81.160.875 fém és 64.236.750 kristály lebeg.

    A támadó 683.293.010 egységet zsákmányolt összesen.


    Az esély a hold keletkezésére a törmelékekből:20% százalék.

    A támadó(k) által megszerzett törmelék.



    nyereség/veszteség összegzése:


    A támadó(k) összesen

    Fém: 535.727.032

    Kristály: 173.222.595

    Deutérium: 116.407.008

    A támadó(k) nyeresége 825.356.635 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -670.995.157

    Kristály: -280.283.845

    Deutérium: -139.743.008

    A védő(k) összesen 1.091.022.010 egységet vesztett(ek).



    Létrehozó a OGotcha Csatajelentés formázó 4.3.1

    Jöhet majd az újabb hazugsághadjárat és mocskolódás, amit már másik szerverekről megint hallok, olvasok vissza...

    Törlésig csicsgács, törlésig...


    Ezen az időponton (19-02-2021 --:--:--) az alábbi flották csaptak össze:



    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Cirkáló 591.745

    Csatahajó 117.085

    Csatacirkáló 148.000

    Pathfinder 170.181

    _________________________________________


    Védő Bugacs [Kuldetes]

    ________________________________________________


    Kis szállító 43.299

    Nagy Szállító 36.887

    Könnyű Harcos 259.916

    Nehéz Harcos 84

    Cirkáló 82.808

    Csatahajó 26.038

    Kolóniahajó 21

    Szemetesek 23.555

    Kémszonda 591

    Bombázó 5

    Romboló 58

    Halálcsillag 3

    Csatacirkáló 4.769

    Reaper 5

    Pathfinder 2.515

    _________________________________________



    A csata után ...


    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Cirkáló 580.406 ( -11.339 )

    Csatahajó 117.041 ( -44 )

    Csatacirkáló 147.956 ( -44 )

    Pathfinder 166.594 ( -3.587 )

    _________________________________________


    Védő Bugacs [Kuldetes]

    ________________________________________________


    Megsemmisült!

    _________________________________________



    A csatát a támadó flotta nyerte!


    A támadó zsákmányolt:

    51.128.323 Fém, 2.350.329 Kristály és 22.556.358 Deutérium


    A támadó összesen 446.408.000 egységet vesztett.

    A védő összesen 6.567.307.000 egységet vesztett.

    Ezeken az űrbéli koordinátákon jelenleg 2.296.461.500 fém és 1.030.061.000 kristály lebeg.

    A támadó 76.035.010 egységet zsákmányolt összesen.


    Az esély a hold keletkezésére a törmelékekből:20% százalék.

    A támadó(k) által megszerzett törmelék.



    nyereség/veszteség összegzése:


    A támadó(k) összesen

    Fém: 2.088.813.823

    Kristály: 896.813.329

    Deutérium: -29.477.642

    A támadó(k) nyeresége 2.956.149.510 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -4.385.275.323

    Kristály: -1.926.874.329

    Deutérium: -331.192.358

    A védő(k) összesen 6.643.342.010 egységet vesztett(ek).



    Létrehozó a OGotcha Csatajelentés formázó 4.3.1

    A csata szép, gratulálok.. a nyuszi viszont gerinctelen. :)

    nem képzelem magam senkinek, hisz senki is vagyok.. kíváncsi voltam a történetre, ennyi..

    szerintem a stílus sem volt bántó, esetleg a hiányzó történet miatt érezted annak, mert nem tiszta a lelkiismereted.

    vélemény levonva.. :)

    Na ide figyelj te csicska, a kis csicska sírós haverod 1 hónapig nem válaszolt, utána ismét nem, aztán nyomkodott a liciten, úghogy elmész te a tba...

    Belőled hiányzik a gerinc, kis szaros, nyalod itt a fórumon a seg...ket, aztán okoskodsz, kamuztok itt össze vissza, beszéld meg a barátoddal, de persze mindig okosabbak vagytok, mindig igazatok van kis gerinctelen csicskák, mert azt hiszitek mindenhez jogotok van, ilyenkor meg sírtok, mint az ovisok.

    Nem érem fel ésszel, nem rúgok bele pedig megérdemelné, hazudoztok, inkább húzzátok be fületeket farkatokat, ha már én nem alázom meg, pedig rohadtul megérdemelné.

    Úgy látok kéritek az ostort pluszba, összevonás után te jössz!


    *figyelmeztetés

    sértés, provokálás

    Gurat

    HAHAHAHA

    Azt majd én eldöntöm mit írok ki, mit nem. Az sem érdekel ha bugi reagál, lényegtelen.

    Az elején leírtam világosan hagyjuk a nyígást!

    Kinek képzeled magad, hogy ilyen stílusban írogatsz?

    Bugi tudja miért kapta, a többi nem lényeges.

    Nem fogadok senkinek örök szerelmet XD

    Második kanyar.


    Ezen az időponton (10-01-2021 --:--:--) az alábbi flották csaptak össze:



    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Nehéz Harcos 16.708

    Csatacirkáló 20.144

    Bombázó 3.188

    Romboló 17.143

    _________________________________________


    Védő Bugacs [Kuldetes]

    ________________________________________________


    Kis szállító 199

    Nagy Szállító 20.009

    Könnyű Harcos 37.403

    Nehéz Harcos 100

    Cirkáló 18.599

    Csatahajó 1.905

    Kolóniahajó 3

    Szemetesek 6.162

    Kémszonda 320

    Napműhold 9.736

    Crawler 1.452

    Rakéta kilövő 27.350

    Könnyű lézer 10.429

    Nehéz lézer 2.283

    Gauss ágyú 543

    Plazmatorony 228

    Kis pajzskupola 1

    Nagy pajzskupola 1

    _________________________________________



    A csata után ...


    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Nehéz Harcos 5.838 ( -10.870 )

    Csatacirkáló 19.928 ( -216 )

    Bombázó 3.161 ( -27 )

    Romboló 17.135 ( -8 )

    _________________________________________


    Védő Bugacs [Kuldetes]

    ________________________________________________


    Megsemmisült!

    _________________________________________



    A csatát a támadó flotta nyerte!


    A támadó zsákmányolt:

    36.750.731 Fém, 27.648.291 Kristály és 25.516.503 Deutérium


    A támadó összesen 130.490.000 egységet vesztett.

    A védő összesen 1.331.816.000 egységet vesztett.

    Ezeken az űrbéli koordinátákon jelenleg 422.869.200 fém és 217.457.000 kristály lebeg.

    A támadó 89.915.525 egységet zsákmányolt összesen.


    Az esély a hold keletkezésére a törmelékekből:20% százalék.

    A támadó(k) által megszerzett törmelék.



    nyereség/veszteség összegzése:


    A támadó(k) összesen

    Fém: 386.089.931

    Kristály: 191.910.291

    Deutérium: 21.751.503

    A támadó(k) nyeresége 599.751.725 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -898.632.231

    Kristály: -433.784.791

    Deutérium: -89.314.503

    A védő(k) összesen 1.421.731.525 egységet vesztett(ek).



    Létrehozó a OGotcha Csatajelentés formázó 4.3.1

    Megromlott a viszony. Karácsony előtt töröltem a blistát, most leszedtem. Itt pont.

    Jobbulást. Nyígást kérném mellőzni!


    Ezen az időponton (10-01-2021 --:--:--) az alábbi flották csaptak össze:



    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Könnyű Harcos 2.903.165

    Cirkáló 544.878

    Csatahajó 14.827

    Csatacirkáló 48.878

    Reaper 1.783

    Pathfinder 32.777

    _________________________________________


    Védő Bugacs [Kuldetes]

    ________________________________________________


    Kis szállító 37.819

    Nagy Szállító 122.846

    Könnyű Harcos 961.923

    Nehéz Harcos 91

    Cirkáló 303.048

    Csatahajó 96.665

    Kolóniahajó 91

    Szemetesek 12.197

    Kémszonda 3.171

    Bombázó 21

    Romboló 225

    Halálcsillag 4

    Csatacirkáló 351

    Reaper 3

    Pathfinder 10.046

    _________________________________________



    A csata után ...


    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Könnyű Harcos 1.145.611 ( -1.757.554 )

    Cirkáló 495.544 ( -49.334 )

    Csatahajó 14.772 ( -55 )

    Csatacirkáló 48.822 ( -56 )

    Reaper 1.783 ( -0 )

    Pathfinder 29.542 ( -3.235 )

    _________________________________________


    Védő Bugacs [Kuldetes]

    ________________________________________________


    Megsemmisült!

    _________________________________________



    A csatát a támadó flotta nyerte!


    A támadó zsákmányolt:

    471.280.979 Fém, 471.280.980 Kristály és 471.280.980 Deutérium

    284.375.000 Fém, 170.188.395 Kristály és 398.561.605 Deutérium

    619.168.073 Fém, 42.547.099 Kristály és 592.887.501 Deutérium

    154.792.018 Fém, 10.636.775 Kristály és 148.221.876 Deutérium


    A támadó összesen 8.569.247.000 egységet vesztett.

    A védő összesen 20.700.435.000 egységet vesztett.

    Ezeken az űrbéli koordinátákon jelenleg 10.301.267.177 fém és 3.877.285.824 kristály lebeg.

    A támadó 3.835.221.281 egységet zsákmányolt összesen.


    Az esély a hold keletkezésére a törmelékekből:20% százalék.

    ________________________________________________


    A támadó(k) által beszedet törmelék:

    3.500.000.000 Fém és 3.500.000.000 Kristály

    6.801.287.677 Fém és 377.285.824 Kristály


    A támadó(k) által beszedett teljes törmelék mennyiség:

    10.301.287.677 Fém és 3.877.285.824 Kristály



    nyereség/veszteség összegzése:


    A támadó(k) összesen

    Fém: 5.541.526.747

    Kristály: 2.417.457.073

    Deutérium: 1.485.563.962

    A támadó(k) nyeresége 9.444.547.782 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -15.888.113.070

    Kristály: -6.311.808.249

    Deutérium: -2.335.734.962

    A védő(k) összesen 24.535.656.281 egységet vesztett(ek).



    Létrehozó a OGotcha Csatajelentés formázó 4.3.1

    Boldog karácsonyt, a védőnek pedig jobbulást!


    Ezen az időponton (25-12-2020 --:--:--) az alábbi flották csaptak össze:



    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Csatacirkáló 100.000

    _________________________________________


    Védő Vice Trojan [FlashX]

    ________________________________________________


    Nagy Szállító 74.000

    Csatahajó 14

    Romboló 13

    Halálcsillag 1

    Csatacirkáló 44

    _________________________________________



    A csata után ...


    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Csatacirkáló 99.953 ( -47 )

    _________________________________________


    Védő Vice Trojan [FlashX]

    ________________________________________________


    Megsemmisült!

    _________________________________________



    A csatát a támadó flotta nyerte!


    A támadó zsákmányolt:

    48.727.087 Fém, 48.727.088 Kristály és 48.727.088 Deutérium

    1.457.782.668 Fém, 157.297.815 Kristály és 403.271.154 Deutérium

    364.445.667 Fém, 39.324.454 Kristály és 100.817.789 Deutérium

    91.111.416 Fém, 9.831.114 Kristály és 25.204.447 Deutérium


    A támadó összesen 3.995.000 egységet vesztett.

    A védő összesen 904.205.000 egységet vesztett.

    Ezeken az űrbéli koordinátákon jelenleg 362.512.000 fém és 362.000.000 kristály lebeg.

    A támadó 2.795.267.787 egységet zsákmányolt összesen.


    Az esély a hold keletkezésére a törmelékekből:20% százalék.

    A támadó(k) által megszerzett törmelék.



    nyereség/veszteség összegzése:


    A támadó(k) összesen

    Fém: 2.323.168.838

    Kristály: 615.300.471

    Deutérium: 577.315.478

    A támadó(k) nyeresége 3.515.784.787 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -2.413.796.838

    Kristály: -705.800.471

    Deutérium: -579.875.478

    A védő(k) összesen 3.699.472.787 egységet vesztett(ek).



    Létrehozó a OGotcha Csatajelentés formázó 4.3.1

    Te kis nyígós szarházi, akkor játszuk le!

    Kis sírós nagyarcú majom, amikor próbálkoztál nem volt ekkora pofád!

    Kis hazudós semmiérő szarházi, itt meg vered magad mintha te lenné la legnagyobb király, remélem találkozunk összevonás után ha építsem le a többi accodat is!

    NEked annyi!


    • Loky05.12.2020 19:13:54 hagyhadnád azért élni is a "tagot" hogy legyen mivel gyüjteni, nagyon kilettél éhezve itt
    • Loky05.12.2020 19:14:55 de azért grat csak nem igazán tudom mihez is xd
    • Loky05.12.2020 19:15:49 ja de igen a 19m es raid szintedhez xd
    • Loky05.12.2020 19:17:13 maradt még ott kb 15m tolnod kellett volna még arra is vagy 2-2 kört legalább hogy megmutasd a nyuszi fogad mert ez a szinted
    • Loky05.12.2020 19:59:55 kérdezd meg magadtól ha mindenkit v be versz szir szar 10-50m ekért akkor kit fogsz farmolgatni, nem csodálom hogy az uni nagy része v be van, nem nehéz kitalálni ki/kik miatt


    • Loky05.12.2020 20:17:52 na most akkor kicsi vagy nagy? :)<br />
      lehet csak engem mert mindenki mást már kiirtottál :)<br />
      már csak ennyi telik tőled :)<br />
      nagyon sovány a nyúl eledel ha ilyenre is ráfanyalodsz :)
    • Loky05.12.2020 20:18:23 analfabéta itt szerintem te vagy
    • Loky05.12.2020 20:19:50 nektek huztam a bányákat a farmra te balfék xd


    *privát beszélgetés megosztása a másik fél beleegyezése nélkül az egész fórumon tilos + sértegetés + trágárkodás..

    warn!

    üdv, T.

    Best of analfabetism....



    Ezen az időponton (12-12-2020 --:--:--) az alábbi flották csaptak össze:



    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Csatacirkáló 11.322

    _________________________________________


    Védő Loky [Kuldetes]

    ________________________________________________


    Kis szállító 467

    Nagy Szállító 6.889

    Könnyű Harcos 8.999

    Nehéz Harcos 668

    Cirkáló 275

    Csatahajó 761

    Szemetesek 1

    Kémszonda 13.352

    Bombázó 145

    Romboló 154

    Halálcsillag 1

    Csatacirkáló 385

    Reaper 72

    Pathfinder 524

    Rakéta kilövő 1.000

    Ion ágyú 250

    _________________________________________



    A csata után ...


    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Csatacirkáló 11.178 ( -144 )

    _________________________________________


    Védő Loky [Kuldetes]

    ________________________________________________


    Megsemmisült!

    _________________________________________



    A csatát a támadó flotta nyerte!


    A támadó zsákmányolt:

    4.890.375 Fém, 4.890.375 Kristály és 4.890.375 Deutérium


    A támadó összesen 12.240.000 egységet vesztett.

    A védő összesen 301.006.000 egységet vesztett.

    Ezeken az űrbéli koordinátákon jelenleg 80.551.000 fém és 64.516.000 kristály lebeg.

    A támadó 14.671.125 egységet zsákmányolt összesen.


    Az esély a hold keletkezésére a törmelékekből:20% százalék.

    A támadó(k) által megszerzett törmelék.



    nyereség/veszteség összegzése:


    A támadó(k) összesen

    Fém: 81.121.375

    Kristály: 63.646.375

    Deutérium: 2.730.375

    A támadó(k) nyeresége 147.498.125 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -164.520.375

    Kristály: -128.822.375

    Deutérium: -22.334.375

    A védő(k) összesen 315.677.125 egységet vesztett(ek).



    Létrehozó a OGotcha Csatajelentés formázó 4.3.1

    Csak mert analfabéta senki vagyok...

    Majd jöhet itt is a kimosakodás és az önfényezés, lokyka....


    Ezen az időponton (12-12-2020 --:--:--) az alábbi flották csaptak össze:



    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Csatacirkáló 40.000

    _________________________________________


    Védő Loky [Kuldetes]

    ________________________________________________


    Kis szállító 8.862

    Nagy Szállító 24.965

    Könnyű Harcos 1.199

    Nehéz Harcos 663

    Cirkáló 576

    Csatahajó 366

    Kolóniahajó 1

    Kémszonda 4.688

    Bombázó 102

    Romboló 110

    Halálcsillag 1

    Csatacirkáló 267

    Reaper 130

    Pathfinder 939

    _________________________________________



    A csata után ...


    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Csatacirkáló 39.957 ( -43 )

    _________________________________________


    Védő Loky [Kuldetes]

    ________________________________________________


    Megsemmisült!

    _________________________________________



    A csatát a támadó flotta nyerte!


    A támadó zsákmányolt:

    17.481.187 Fém, 17.481.188 Kristály és 17.481.188 Deutérium

    415.373.135 Fém, 39.943.253 Kristály és 115.681.788 Deutérium

    103.843.284 Fém, 9.985.813 Kristály és 28.920.447 Deutérium

    25.960.821 Fém, 2.496.453 Kristály és 7.230.112 Deutérium


    A támadó összesen 3.655.000 egységet vesztett.

    A védő összesen 495.380.000 egységet vesztett.

    Ezeken az űrbéli koordinátákon jelenleg 123.825.500 fém és 115.640.000 kristály lebeg.

    A támadó 801.878.669 egységet zsákmányolt összesen.


    Az esély a hold keletkezésére a törmelékekből:20% százalék.

    A támadó(k) által megszerzett törmelék.



    nyereség/veszteség összegzése:


    A támadó(k) összesen

    Fém: 685.193.927

    Kristály: 183.826.707

    Deutérium: 168.668.535

    A támadó(k) nyeresége 1.037.689.169 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -809.019.427

    Kristály: -299.466.707

    Deutérium: -188.772.535

    A védő(k) összesen 1.297.258.669 egységet vesztett(ek).



    Létrehozó a OGotcha Csatajelentés formázó 4.3.1

    Volr egy kis szabadidőm...


    Ezen az időponton (12-12-2020 --:--:--) az alábbi flották csaptak össze:



    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Csatacirkáló 80.000

    _________________________________________


    Védő Vice Trojan [FlashX]

    ________________________________________________


    Nagy Szállító 76.000

    Könnyű Harcos 42

    Csatahajó 1.470

    Szemetesek 493

    Bombázó 5

    Romboló 1.338

    Halálcsillag 1

    Csatacirkáló 4.509

    _________________________________________



    A csata után ...


    Támadó Husveti nyuszi

    ________________________________________________


    Csatacirkáló 79.674 ( -326 )

    _________________________________________


    Védő Vice Trojan [FlashX]

    ________________________________________________


    Megsemmisült!

    _________________________________________



    A csatát a támadó flotta nyerte!


    A támadó zsákmányolt:

    38.841.075 Fém, 38.841.075 Kristály és 38.841.075 Deutérium

    671.755.873 Fém, 269.698.985 Kristály és 145.381.427 Deutérium

    167.938.968 Fém, 67.424.746 Kristály és 36.345.357 Deutérium

    41.984.742 Fém, 16.856.187 Kristály és 9.086.339 Deutérium


    A támadó összesen 27.710.000 egységet vesztett.

    A védő összesen 1.570.207.000 egységet vesztett.

    Ezeken az űrbéli koordinátákon jelenleg 606.228.800 fém és 596.380.000 kristály lebeg.

    A támadó 1.542.995.849 egységet zsákmányolt összesen.


    Az esély a hold keletkezésére a törmelékekből:20% százalék.

    ________________________________________________


    A támadó(k) által beszedet törmelék:

    606.228.800 Fém és 596.380.800 Kristály



    nyereség/veszteség összegzése:


    A támadó(k) összesen

    Fém: 1.516.969.458

    Kristály: 976.161.793

    Deutérium: 224.764.198

    A támadó(k) nyeresége 2.717.895.449 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -1.668.526.658

    Kristály: -1.125.255.993

    Deutérium: -319.420.198

    A védő(k) összesen 3.113.202.849 egységet vesztett(ek).



    Létrehozó a OGotcha Csatajelentés formázó 4.3.1