Beiträge von Cosmo

    Nem azért, de Piciraven szerintem elég jól átlátta a témát. Persze valamiért most ti kényszerültök a védekezésre...


    Annak ellenére, hogy részese voltam a dolgoknak, mindig is igyekeztem a lehető legreálisabban leírni a dolgokat. Ez nem mindig sikerül, mert én is tévedhetek, például azt írtam, hogy hazatudtuk volna követni, de ez nem igaz. Visszakerestem a régi képeket, beszélgetéseket, és egyértelműen látszik, hogy 4 részletben volt a flotta. Tehát ezzel most szeretném javítani a történetet, bocs, hogy baromságot írtam..

    Viszont olyat is találtam, hogy Malesde leírta nekünk chatben, hogy neki bizony azt írtad, hogy fordulni fogsz, csak azért csinálod, hogy a kukákat visszahívják. Nem fordultál, pedig leírtad (van róla kép is). Na mármost hajnal 2ig vitatkoztál velem messengeren, hogy miért hazudok, miért kamuzok mindent össze vissza. Szerintem erre nem nekem kell most válaszolni. Én vallottam, amit rosszul írtam, azt javítottam. Most te jössz.

    Nagyon szuper, hogy feltetted ezt a kérdést! A válaszom pedig az, hogy nem kezdek háborút egyedül egy komplett szövetség ellen. Tudom ez kerülőmegoldásnak tűnik, de nem az. Elmondom miért. Jelenleg sokan azt hiszik, hogy ebben az árulós sztoriban a sa a legnagyobb probléma. Nem az. Nem lenne ekkora a harag, ha csak simán kilépett volna, és kész. Amikor ráállt cirire előttünk, tudta nagyon jól hogy mi lesz. Ő vállalta a sok vitát. Egyéb esetben nem lenne több mint egy natúr cp a többi között, még akkor is, ha pénzeli magát... Persze ennyi nem elég. Jön és leírja hogy ő bizony állja a sarat sok sok nagy acc ellen. Legyen igaza, mindegy, hogy csak a pénzzel, vagy anélkül.

    Viszont most te válaszolj az én kérdésemre. Mit tettél volna a következő helyzetben: Egy szövitársad kilép, majd behúz előled egy csatát, és bőven van időtök hazakövetni. Tudod nagyon jól, hogy mi nem tettük meg. Ez volt az ő esélye, arra, hogy felkészüljön egy méltó vereségre, ha már belekezd egy megnyerhetetlen háborúba, és ne gyere azzal, hogy hülye lenne magát hagyni... Nem ez a lényeg. Ne állítsa be magát annak a hű de nagy profinak. Tudod, amit az előbb idéztem:


    "a tények meg tények nembírtatok leszedni, soha pedig bármikor megvolt hozzá az elegendő flotta mennyiségetek."


    Aztán mit tennél abban a helyzetben mikor ezután még te/ti lennétek lenézve mindenki által fórumon. Akárhogy védjük magunkat, csak hisztinek tűnik...


    Mindig is erről szólt az egész. A kulturált tisztességes játékról. Aztán most lehet jönni a sztorikkal, hogy mi sem vagyunk azok, ezért, meg azért, meg amazért, de szerintem rólunk senki nem talál olyan sztorit, hogy hetekig, hónapokig bájologtunk egy szöviben, majd leléptünk és megyünk ellenük mindennel amink van. Túl jó a szívünk és mindenkinek adunk egy esélyt. Ez a legnagyobb baj velünk.

    Allkiller, te megint fordítva ülsz a fejetlen lovadon... Kérném szépen olvasd vissza, hogy ki kezdte a hencegést, meg hogy mivel. Szerinted ezek után csoda, hogy Dev állandóan idejön panaszkodni ugyan az miatt a lerágott csont miatt? Ha nem csak elolvasod, hanem értelmezed is a szöveget, amit nagyon ügyesen beidéztél tőlem, akkor rájössz, hogy egyáltalán nem arról szól, hogy mi mekkora faszák vagyunk, hanem összefoglalja nagyjából azt, hogy miért is nem, vagy csak részben igaz ez az állítás:

    a tények meg tények nembírtatok leszedni, soha pedig bármikor megvolt hozzá az elegendő flotta mennyiségetek.


    Szóval ahelyett, hogy játszanád folyton a békebírót, engem, vagy éppen egyik társam b@cogatva, nézz körül néha, és ne csak elolvasd amit írnak az emberek, hanem értelmezd is. Ha valaki henceg, ne csak a pénzével tegye, meg a szerencséjével.

    Nem verjük magunkat semmire, viszont az már kifejezetten zavaró, hogy ebben a sztoriban mi vagyunk azok, akik igen sok mínuszt elszenvedtek és még fórumon is állandóan mi vagyunk lehü.zve.

    Kezdjük mindjárt az elején

    de a legjobban csak annyi tetszik, hogy mikor elkezditek hatoskát vissza pumpálni a játékba, meg marci ledurrant 1.4 mrd pontot akkor malesde farmot akar csinálni belőlem hirtelen bolygóközi rakétákkal bátorságból, jeles :P

    további jó játékot kívánok én is

    üdv.


    Az a rakétázás amit kaptál, az bizony Marci akciója előtt is tervben volt... Ráadásul pont annyira semmi köze 666-nak vagy Marcinak hozzá, mint az ursán lezajlott utóbbi raksizáshoz. Ott annyi volt a különbség, hogy én és Dev is rakétáztunk, meg fosztottunk. Nem akarom túlgondolni a dolgot, de utána (is) Vbe mentél. Ráadásul azután hogy mellém dobtál egy kolót "kezdődjön a bulika" kijelentéssel.


    -----

    a tények meg tények nembírtatok leszedni, soha pedig bármikor megvolt hozzá az elegendő flotta mennyiségetek.


    Megvolt a flotta mennyiség, igen... Aztán költöttél egy kicsit, először csak egy részét vetted meg a dseidnek, amivel kivetted az egyik legnagyobb flottát, szóval 2 oldalról is megvágtad a "bármikor megvolt" kijelentést. Nem gond, szépen apránként húztuk feljebb mi is a flottát, majd mikor közel jártunk megint ahhoz, hogy leszedjünk, megint beleraktál egy kevés ds-t a játékba. Semmi baj. Láttuk hogy a lépést csak pénzzel bírod tartani, ezért egyrészt emiatt, úgy döntöttünk, hogy elvetjük a mínuszos bosszúcsata ötletét és megpróbálkozunk a profitossal. Na meg azért, mert ha mínusszal zárunk, akkor te kapsz az alkalmon, megnyitod a bukszát, és megint ott vagyunk ahol a part szakad. Ez nagyon is jól haladt, csak aztán mit nem ad a sors, beraktak egy összevonást. Librán összeálltál pár, szintén érdekes figurával, akikkel együtt megint mínuszos lett volna a csata.


    Szóval ezt összegezve, áruld már el nekem, hogy mégis miről beszélsz amikor arra gondolsz, hogy te egyedül állod a sarat a sok-sok "profi" ellen? Mert én ebben rengeteg szerencsét, meg pénzt látok csak.


    -----

    nemtudom kivagy hasbula, de az a csata nem lenyúlás volt kicsit sem.


    Oké, akkor minek neveznél egy olyan csatát, amiben semmi dolgod nem volt, csak kilépni a szöviből, majd a volt társaid előtt elvinni azt? Mellesleg ez is megérne egy részt a szabályzatban, mert oké, hogy kilépés után volt szövitársat nem bánthatsz x napig, mert egyértelmű a könnyű károkozás, de egy csata lenyúlása is simán belesorolható ebbe a kategóriába...

    -----

    de mostanság mindenkinél kezd ez a szokás lenni, hogy olyanokról magyaráznak amiről foggalmuk sincs


    Számtalanszor kértük, hogy nyilatkozz a saját tetteidről, de soha nem tetted meg. Azt is mástól kellett megtudnunk, hogy ezt a bizonyos lelépést már korábban is tervezgetted... Újra itt az alkalom, hogy mesélj. Halljuk a te verziódat, akarom mondani az igazságot, hogy ne kelljen továbbra is olyan dologról beszélnie bárkinek is, amiről fogalma sincs.




    Végül pedig egy saját gondolat: Ha jobban megnézzük a gameforge üzletpolitikáját, szinte csak olyan játékokat üzemeltet, amik ugyan ingyenesek, de egy bizonyos szint elérése után nélkülözhetetlenné válik a pénz. Lássuk be, senki nem fog várni éveket egy kutatásra, vagy egy építkezésre. Szóval igen. A játék elérte a felnőtt kort. Eddig csak vitte a szülei, alkotói pénzét, de innentől már hozza is. Ez egy jó hosszú befektetés volt a gameforge részéről, ami most fog majd csak megtérülni.

    nekem lenne kérdésem.

    Marci van az acc mögött?

    mert mikor szövitársak voltunk emlékszem csak szidta a játékot. sok a bug, ez szar, az szar. (hozzáteszem h jogos volt a kritika). Stay csomót rágta a fülét h vegye vissza az accountját mert neki elég volt, nagy nehezen visszavette.

    és most beletol 2 talicska pénzt?

    furcsa

    Igen, ő van mögötte. Ez biztos, mert az írásmódja, stílusa hamisíthatatlanul egyedi

    Ezt a vitát már számtalanszor kitárgyaltuk, eredménytelenül... Én már igazából immunissá váltam arra, hogy ki mennyit költ a játékra, ugyanis beláttam, hogy jelenleg mindenki tolja bele a lóvét flottába. Nem akarok ujjal mutogatni, hogy ki kezdte ezt, de akkor mikor erről beszéltünk mindenki csak hisztivel, meg sírással vádolt minket... Most mikor megtapasztaljátok a másik oldalról a dolgot, itt fórumon sír mindenki, de mégis mi vagyunk az álszentek? Mesélj már még pár hasonló viccet, mert marhajókat nevetek...:rofl:


    Vagy az zavar, hogy ha a másik is költ, akkor már nem olyan jó a játék számodra? Semmi gond, átveheted a hisztinket. Sírj még pár sort hogy miért rossz a sa, de előre szólok, hogy az én szövegeimet ne lopja senki, mert kegyetlenül ide idézem magamat :rofl:

    Én nem képzelem magam senkinek. Csupán szeretek rávilágítani néhány dologra. Jelenleg pl olyanra, hogy senki nem tud más pénzével gazdálkodni, azaz mindenki önállóan dönti el, hogy mennyit szán a játékra. Nem kértük, hogy tegye meg és nem is tettük volna, sőt meg is lepődtünk mi is. Aztán ott van az az érdekes tény is, hogy a vélemények ez irányú kinyilvánítása, úgy tűnik csak akkor szabad, ha az az illető nem Dev, Mali, vagy én, stb... A többieknek szabad, mi meg csak hisztizni tudunk.

    Csak a te kedvedért egy kis matek: 2k fémpakk 51k áron csak 450k forintba kerül körülbelül (hasonlat képpen, nem bántásból, Arato anno a dseit kb 700k körül vehette) . Annyi biztos, hogy 100%os eventnél történt a sa vásárlás. Ebben egyedül a pontszámbeli ugrás volt látványos, a többi megszokott... Most, hogy ez így közhírré vált szeretném, ha többieket is megkérdeznéd mennyit költöttek azon az eventen...

    Egyéb kérdés? Bármi más megválaszolni való? Csak nyugodtan, amire tudok felelek szívesen...;)

    Sziasztok !

    Mindehhez hozzáfűzve ebbe a játékba nyomtok néhányan 800k sulyos forintokat és akkor keveset mondtam. Ezzel nagy királyok lettetek a librán . Ennek a játéknak itt a vége.

    Igen persze... Vége a játéknak.... Pont ugyan úgy, mint mikor Arato rakott bele ennyit. Ja meg minden hónapban vége a játéknak mikor Sheldon nyitja meg a pénzcsapot. Persze gondolom az utóbbival nincs gond, mert ő elzárja havi 300k-nál... Előre szólok hogy ez a " vége a játéknak a sok bukszakirály miatt" sírás a Darkside reszortja, ezt hagyd meg nekünk :rofl: Vagy lehetséges volna, hogy a pénztárcákkal arányosan nyílnak a szemek is végre? Kérd meg Sheldont, hogy neked is töltsön egy 2-300k-s mennyiséget, attól jobban érzed magad...

    Na végre valami jóra is használod azokat a vackokat :phatgrin:

    Keserédes látvány, legalábbis nekem, mert ezt már én is mióta meg akartam tenni, de egyben jó is látni, hogy megtörtént végre :rofl:

    Gagarin szerintem ennek a csatának semmi köze az etikához... Aki az ogame-t játsza, az tudja nagyon jól, hogy mire kell számítania. Áttörhetetlen teki nincs, érdek pedig nem kell hozzá. Persze találhatok párat, ha gondolod. Pl profit, poén, vagy csak mert miért ne?

    Támadónak sok költenivaló nem jutott, de azért próbálja meg élvezni a csatája gyümölcsét, akármilyen kicsi is, védőnek pedig azt javaslom, bontsa le 75%on kereskedőnél, amíg van mit. Jobban jár vele...:rofl:

    Ezt is ki lett pucolva támadás előtt, úgy ahogy. :phatgrin:


    (Az elvesztett két db felderítő teljes legénységét posztumusz előléptettük, méltó megemlékezés keretében...)


    Ezen az időponton (15-10-2021 --:--:--) az alábbi flották csaptak össze:



    Támadó Raizen [DarkSide]

    ________________________________________________


    Cirkáló 10.000

    Pathfinder 5.000

    _________________________________________


    Védő the great pretender [2guns]

    ________________________________________________


    Kis szállító 3.521

    Nagy Szállító 3.000

    Nehéz Harcos 30

    Szemetesek 801

    Kémszonda 398

    Napműhold 6.500

    Crawler 1.104

    Rakéta kilövő 31.215

    _________________________________________



    A csata után ...


    Támadó Raizen [DarkSide]

    ________________________________________________


    Cirkáló 10.000 ( -0 )

    Pathfinder 4.998 ( -2 )

    _________________________________________


    Védő the great pretender [2guns]

    ________________________________________________


    Megsemmisült!

    _________________________________________



    A csatát a támadó flotta nyerte!


    A támadó zsákmányolt:

    24.801.457 Fém, 3.238.294 Kristály és 3.557.856 Deutérium


    A támadó összesen 62.000 egységet vesztett.

    A védő összesen 149.400.000 egységet vesztett.

    Ezeken az űrbéli koordinátákon jelenleg 10.636.800 fém és 13.681.200 kristály lebeg.

    A támadó 31.597.607 egységet zsákmányolt összesen.


    Az esély a hold keletkezésére a törmelékekből:20% százalék.

    A támadó(k) által megszerzett törmelék.



    nyereség/veszteség összegzése:


    A támadó(k) összesen

    Fém: 35.422.257

    Kristály: 16.889.494

    Deutérium: 3.541.856

    A támadó(k) nyeresége 55.853.607 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -122.671.457

    Kristály: -48.812.294

    Deutérium: -9.513.856

    A védő(k) összesen 180.997.607 egységet vesztett(ek).



    Létrehozó a OGotcha Csatajelentés formázó 4.3.2

    Raksival előkészítve...

    :missilelauncher:

    Ezen az időponton (15-10-2021 --:--:--) az alábbi flották csaptak össze:



    Támadó Raizen [DarkSide]

    ________________________________________________


    Cirkáló 10.000

    Pathfinder 2.548

    _________________________________________


    Védő the great pretender [2guns]

    ________________________________________________


    Kis szállító 2.145

    Nagy Szállító 2.700

    Könnyű Harcos 3.824

    Nehéz Harcos 11

    Kolóniahajó 1

    Kémszonda 1.320

    Napműhold 2.237

    Crawler 1.073

    _________________________________________



    A csata után ...


    Támadó Raizen [DarkSide]

    ________________________________________________


    Cirkáló 10.000 ( -0 )

    Pathfinder 2.548 ( -0 )

    _________________________________________


    Védő the great pretender [2guns]

    ________________________________________________


    Megsemmisült!

    _________________________________________



    A csatát a támadó flotta nyerte!


    A támadó zsákmányolt:

    25.077.154 Fém, 3.443.707 Kristály és 3.471.688 Deutérium


    A támadó összesen 0 egységet vesztett.

    A védő összesen 68.703.500 egységet vesztett.

    Ezeken az űrbéli koordinátákon jelenleg 10.255.200 fém és 9.695.400 kristály lebeg.

    A támadó 31.992.549 egységet zsákmányolt összesen.


    Az esély a hold keletkezésére a törmelékekből:20% százalék.

    A támadó(k) által megszerzett törmelék.



    nyereség/veszteség összegzése:


    A támadó(k) összesen

    Fém: 35.332.354

    Kristály: 13.139.107

    Deutérium: 3.471.688

    A támadó(k) nyeresége 51.943.149 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -59.261.154

    Kristály: -35.761.707

    Deutérium: -5.673.188

    A védő(k) összesen 100.696.049 egységet vesztett(ek).



    Létrehozó a OGotcha Csatajelentés formázó 4.3.2

    Sajnos ezzel egyetértek Gurat. Új szelek fújnak, és nem feltétlenül a jó irányba viszik a hajót. Azok akik pedig látják a jéghegyet, kiabálhatnak ahogy akarnak magasról le vannak tojva. Sajnos ez a játék nem ezekre a szintekre lett kitalálva, ahova eljutottunk a sok 6-7-8x ecoval. Teljesen új területen járunk, a gf pedig igyekszik toldozgatni a létrát újabb fokokkal, de előbb vagy utóbb lesz egy, ami bizony megreccsen. Ha meg nem is, akkor közel a plafon onnan pedig ekkora tempóval ahogy haladunk felfelé, jó nagyot fog esni a játék... Akik a régi játékból itt vannak, már inkább csak látványosságként őrzik hírnevüket, mint egy funkciót vesztett erődítmény...

    Ne te akard már megmondani, hogy én minek örülnék, vagy minek nem. Ha hajlandó volnál gondolkozni egy kicsit rájönnél, hogy nem hülyeségről beszélek. Ha elkedzdenek csak úgy random embereket koholt vádakkal, vagy a szabályok rugalmas értelmezésével banolni, el kellene gondolkozni azon, hogy vajon mikor leszek én a következő... Vagy mi az ami még belefér, és mi az ami már ban... Erre ne gondoltál? Nem szokásom hazudozni és álszent sem vagyok. Ezért hoztalak fel téged példának. Veled semmi bajom, de az ilyen kijelentéseiddel azért jó úton jársz affelé, hogy oda juss ahova Zik... Na ő érte nem nem fájna a szívem, ha eltűnne a játékból. Jogosan vagy jogtalanul, az számomra mindegy. Persze ő ezért, hogy ezt gondoljam róla, megdolgozott... Ennyit az álszent dumáról.

    Tudjuk, hogy mi hogyan történ, a legtöbb jegyet a témában láttunk, zolival is beszéltünk... Ezek után már nem tudom mit mondhatnék, szerintem úgy sem foglak tudni meggyőzni. Nem azért védem, mert velünk van, vagy mert Zik ellen menne, hanem mert tényleg nem volt semmi csalás. Ha mondjuk te kaptál volna ugyan ilyen körülmények között bant, akkor téged is ugyan így pártolnálak.

    Pontosan, nem idióta, ebben egyetértünk. Már csak azért is, mert az utóbbi időben többszázezret költött arra az accra, a zolin szakított profit pedig nagyjából 5ezer forintnyi nyersanyag, ha megvenné pakkban azokkal a bányákkal. Szerinted ezért kockáztatna? Nem idióta, még a legkapzsibb ember is belátja, hogy ennyiért hülyeség lenne pushingolni...

    Ám legyen, elmondom a szaftos részeket, már szerintem nem titok...

    Márió felvétele a szövibe színtisztán Zik ellen irányult. Ő hajlandó volt önmagában költeni a játékra, de biztos akart lenni benne, hogy tudja is ellene használni a flottát, amit venne. Azaz nem szedjük le idő előtt, illetve ha kell megvédjük. Mi pedig örömmel fogadtuk ezt a variációt, elvégre ezáltal mi is jobban állunk. A lényeg, hogy elkapjuk Ziket. Éppen ezért olyan furcsa számunkra az, hogy hirtelen banolva lett, a zolimp3 elleni csatája miatt, kb 10nappal utána...


    A Ra-val való összeállás pedig igazából a "közelgő" összevonásra való felkészülést célozta, a szétválást pedig a brigád tunyasága okozta. Senki nem akart csinálni semmit, vagy csak alig... (Kivéve Dante és Red Joe, akik mai napig aktívan velünk vannak)


    Az, pedig hogy a sharkosok megkapják a mi accjainkat, az az én félreértésem volt ogame csoportban. Kylo leírta devnek, idézem

    "Az nem jó elgondolás, hogy nekünk a te vagy a wish vagy bárki accja kellett volna"


    Na ebbe, ott ahol vessző van, Dev közbe írt szokásához híven, én pedig csak a végét láttam hirtelen... Szó nem volt valójában arról, hogy bárki átadta volna a saját accját bárkinek. Olyanról volt szó, hogy mi szerzünk. Nekünk nem sikerült, más forrásból meg állítólag pénzért lett volna csak, amit érthető okból kihagytak inkább... Ha már Zik puskázik neked ogame csoportból legalább jól adná át az infót... Vagy gyere vissza :phatgrin: