Beiträge von And

    Nem talált!


    Kedves Norris, ki kell, hogy ábrándítsalak, mert a Holdfogyatkozás globális jelenség, azaz ugyanakkor látható a Föld bármely területéről


    (így a holdtölte sem tud korábban megérkezni, legfeljebb mást mutat az órád, mint nálunk), HA látható onnan a hold (ellentétben a napfogyatkozással, ami lokális - helyi - jelenség, csak a Föld bizonyos helyeiről látható, s onnan sem mindenhol egyformán, ezért utazzák egyesek körbe a Földet, mindig oda "kirándulván", ahol az aktuális teljes napfogyatkozás látható).


    Mivel nem akarom, hogy "vonyíts", az alábbiakat csak akkor olvasd el, ha érdekel (más is elolvashatja, ha esetleg érdekli)



    Helyette hoztam Neked szép képeket :D (egyelőre csak a linkjüket, mert még nem sikerült lekicsinyítenem a fórumszabályzatban megengedett méretekre)


    A Hold fázisai:
    http://www.gothard.hu/astronom…p/moon-phases-2017-08.php


    Holdnaptár:
    http://www.bnmsp.de/~hubert.perkuhn/mondkalender2017.htm


    Szép volt tegnap este is a Hold, de csak 97%-os :) És még holnap is még 100%-os, illetve holnapután is még 98%-os lesz. Vagyis tényleg tűnhetett számodra úgy, mintha már tegnap telihold lett volna.


    Most pedig irány holdfogyatkozást nézni :D


    Smart? vagy Dave, aki itt leselkedik lent?



    Edit:
    Nos, a holdfogyatkozást eltakarták a felhők ... (legalábbis itt, ahol én lakom, máshol azért látszódhatott)


    Nem akartalak megbántani Dave :kry
    Úgy tűnik, mégiscsak sikerült "holdfogyatkozást" okoznom.
    De most én leszek a Hold, egyébirányú elfoglaltságom miatt egy darabig nem sűrűn fogok előfordulni, de Ti azért csak gyertek és érezzétek jól magatokat továbbra is.


    A főházigazda szerepét átruházom Lord-ra, de mindenki más is egyenrangú házigazda. Csak nyugodtan szolgáljátok ki magatokat, a sarokban lévő "terülj-terülj asztalkám" minden kívánságotokat teljesíti :D


    Jó éjszakát és szép álmokat mindenkinek!


    És most -Il- jöjjön

    Nem talált!


    Kedves Dave Norris, üdvözlet minálunk, örülök (örülünk), hogy betértél hozzánk, és még sokszor teszed itt tiszteleted.

    Nem talált!


    És rám nem számított, az égvilágon senki! :P:D
    Apropó égvilág, az este nálunk Telihold volt és rettentően gyönyörű!!! Vagy csak nekem tetszik ennyire? Lehet majd egyszer vonyítani is fogok :D


    And?

    De, reméltem .... láttam, hogy olvasod. Egy másik GF-es játékban volt egy barátom, akinek "ugyanez" volt a második neve, ezért ahányszor látom a neved, először mindig Csak Norris-nak olvasom :s
    Egyébként tegnap este nem lehetett Telihold, mert az ma este lesz :D Persze már tegnap is elég közel állt hozzá, de a Telihold az pontosan 21:10-kor lesz 2017. aug. 7-én, vagyis ma.


    Norrisnak külön süti, ital vagy amit kér, mert ...


    MOST ACTIVE THREADS

    Szép volt fiúk :)


    Lord: az OGame-s holdfogyatkozás nem tőlem van, így a nemulass valaki mást illet :D


    Lord vagy Enderor?

    Nem talált! ... és Gurat dupla adag sütit és italt kap, mert végre jól csinálta :D



    Tök jó ez a játék :)


    "Hold Napok" kontra "részleges holdfogyatkozás" :D

    Telihold részleges fogyatkozással augusztus 7-én



    Figyelem, figyelem! Közhírré tétetik! Figyelem, figyelem! Közhírré tétetik!


    Csillagászati jelenségek mindenkinek: Részleges holdfogyatkozás - élőben!


    Élő közvetítés augusztus 7-én, hétfőn, 19 órától: www.galileowebcast.hu (aki nem tudná személyesen megnézni, ott ahol lakik, az interneten nyomon követheti)


    Augusztus 7-én alkonyatkor derült idő esetén különleges csillagászati jelenségben lehet részük azoknak, akik keleti látóhatárt zavartalanul tudják megfigyelni. A teliholdas este kezdetén, égi kísérőnk csonkán emelkedik a látóhatár fölé, mivel ekkor már javában tartani fog a részleges holdfogyatkozás. A holdkelte időpontja Budapestnél 19:59-kor lesz. A Nap 20:09-kor nyugszik le. A fogyatkozás legnagyobb fázisa 20:20-kor következik be. Ezt követően a Föld árnyéka egyre kisebb területet fed le a Hold felszínéből, amit 21:18-kor érint utoljára. De a jelenségnek ekkor még nem lesz vége, hiszen Földünk légkörének árnyéka még közel egy órán keresztül tompítani fogja a holdra érkező napfényt.


    További információk és animáció a jelenség lefolyásáról (animációval):
    https://www.timeanddate.com/eclipse/lunar/2017-august-7



    Ki jön erre legközelebb egy tripla adag sütiért?


    marquez?

    Nem talált! (mivel nem vagyok Bugacs)!
    (ahogy Smart sem, hiszen Gurat tippje And volt és nem Smart)


    Szép reggelt minden álmos szunnyadónak :) ezen a nemzetközi nyelvű fórumon (már nemcsak magyarul nem elég tudni, az angol tudás is kevés, minimum kell még a német is :D)


    Éjfélkor még szerettem volna ide benézni, hogy mindenkinek jó éjszakát kívánjak, de sehogy sem sikerült belépnem. Vagy féltucat próba után végül arra jutottam, jobban járok, ha kérek új jelszót vagy valami ilyesmit.


    Nosza neki ...


    xxxxx - töröltem, mert a német nyelvű üzenetek magyar megfelelőit is most ide kellene írnom, arra pedig most egyáltalán nincs energiám


    Szóval németül kommunikálva nem sikerült bejutnom a fórumra.


    Hurrá, alvás :D



    Reggel újra próba


    Ismét - xxxxx - angolul induló majd németül folytatódó és végződő próbálkozás, ezúttal sikerrel.



    Azt már nem is tudom, hogy hogy sikerült végül eljutnom mégis az angol felületre.
    Na, sosem gondoltam volna, hogy valaha még így fogok örülni annak, hogy valami angulul beszél/kérdez hozzám/tőlem (ha már nem magyarul, mégis jobb, mint ha németül :S), mert így legalább sikerült új jelszót beállítanom magamnak.


    Remélem, azért mindenki jól aludt az éjjel (itt dörgés-villámlás stb.)



    Guratnak egy süti és egy ital, de legközelebb Ő állja, ha nem írja, hogy Talált vagy Nem talált!
    Smartnak is csak egy süti és ital, mert a helyes válasz "Nem talált!" lett volna.
    Aki jól írja, annak 2 süti és ital jár :)


    Most megyek, további szép napot mindenkinek!


    Na vajon ki jár majd erre legközelebb?


    Talán egy lord?

    Talált!


    Túl sokat váltottuk egymást, nem akarták zavarni a köreinket.
    De jelzem, a thread továbbra is mindenki számára nyitott, szóval csak tessék, tessék jönni és hozzászólni ..
    Az első betérő (aki nem LON) a kedvenc sütijét és italát fogyaszthatja a sarokban lévő terülj-terülj asztalkámon :D Szóval csak gyertek


    Valaki?


    Edit:
    Persze LON sincs kizárva, nehogy véletlenül megsértsem. De LON addig szerkesztenéd az előző posztodat, hogy valaki más jöhessen utánam? Köszi szépen :)


    Szóval csak tessék, csak tessék, na ki lesz az első?


    Stay? Smart? Gurat? Valaki más?

    Talált!


    Értem. Akkor "túl sok" nyersije van, vagy inkább nekem van túl kevés szállítóm.
    Sajnos csak a mai kémjelentések vannak meg, a korábbiak eltűntek. De a két utolsó jelentésemet - ami az előtt készült, hogy piros ! lett a szürkén, és ami azután, hogy vártam fél órát és újra kémleltem - a piros !-ket okozó fosztogató jó nagy szállítóflottával rendelkezhet, mert a készlet harmadát elvitte, így már 150k alá csökkent az összzsákmány (ami tegnap vagy tegnapelőtt még több százerezer volt), szóval igyekeznem kell, mielőtt mindet elhordja.


    Nagyon lassan készül a kisszállító, de akkor folyamatosan gyártom őket :) Egy fosztással közel 10-szer több nyersit "termeltem" 2,5 óra alatt, mint a bányákban. Ezért fejlődik a sárga szomszédom ilyen gyorsan :)


    "Gondolom ebben az új Uniban játszol, ahol a gazdaság és a termelés pörög 1000-rel!"


    Nem tudom, hogy mennyire új, Andromédára regeltem, ha jól sejtem, ez a legrégebbi szerver.
    Méghogy pörög ezerrel :) Kinő a szakállam, ahogy a kristályra várok.



    Lord?

    Talált!


    Piros alatt erősebb játékost értettem, amit a jobb alsó sarokban lévő i betű a piros s betű jelentéséhez ír ki.
    Kémszomdával és 2 szállítóval támadtam és már jön is hazafelé a nyersi :)
    De Ő most vakban van, és a barátkérelmem is elfogadta, így csak nem támad :)


    A sárga viszont nincs szöviben és barátkérelem ikonja sincs.
    Na, ez a kétféle arányhármas nem volt egészen világos számomra.


    Azt be lehet valahogy állítani a támadásnál (mint a csataszimulátornál), hogy milyen arányban szeretném fosztani a nyersit, vagy a játék csak az 1:1:1 arányt tudja? Legalábbis nekem most minden nyersiből ugyanannyit hoz (3333 fém 3333 krisi, 3334 deu), viszont a kémjelentés szerint különböző mennyiségekben van nyersije. Bár ahogy nézem, a csataszimulátorban is hiába változtatom meg a súlyozást, az eredmény ugyanaz marad a feltételezett és a valós zsákmány esetén is.


    Lord?

    Köszi Lord a részletes leírást.


    Békés ember vagyok, nem szeretek támadni. De most a szükség rávisz, s mivel napok óta piros !-et mutat a nagyon szürke szomszédom (még meg is kérdeztem Tőle , hogy csinálja, ha több, mint 28 napja nem lépett be, de persze nem válaszolt), s a kémszondám jelentése szerint folyamatosan fogy a nyersije, ezért most úgy gondoltam, hogy beszállok a kukaürítésbe (a játékos neve kuka). Úgy olvastam, hogy az nem befolyásolja a becsületpontjaimat (én zöld becsületpontokat szeretnék, nem pirosat), s a kezdővédelmem sem veszítem el. De ha tévednék, gyorsan szólj, még nem egész negyedóra van a kémszondám becsapódásáig, még vissza tudom hívni.


    Egyébként meg ez a Kereskedő egy uzsorás. A szövetségi belépésemmel végre (nagy nehezen) megszerzett 3500 sötétanyagom szépen lenyúlta, majd a játékszabályokban előírt 3:2:1 (fém:kristály:deutérium) arány helyett 3 : 1,8 : 0,8 arányt ajánlott fel, amit kénytelen voltam elfogadni, hiszen új javaslatért újabb 3500 sötétanyagot kért volna.
    Ezért fanyalodtam végül a kukaürítésbe való beszállásba :s


    Lord?

    Na, ez aztán tényleg fura. Rákattintok a Replay gombra, s itt van az eltűnt hsz. Ezért most nem írok újat
    ____________


    Nem talált!


    Ismét csak én ...


    Sajnos az én Naprendszerem eléggé ....
    Szóval van körülöttem egy világoskék (egyébként piros, de most vakációban van) 2 db bolygóval, egy sárga és a három szürkéből már csak 2, egyik már a hét elején is több, mint 28 napja inaktív volt, a többi akkor még zöld volt, mint én, közülük már csak egy van


    Egy lord vagy egy don?
    ____________________


    Edit:
    valójában mielőtt zöldek lettek, előtte sárgák voltak, aztán zöldek lettek, végül szürkék. Kivéve a I-s szürke

    Nem talált (mivelhogy senki sem hívott, marquez a nav-ot hívta, de az nem én vagyok)


    Örülök, hogy Smart Legenda is előkerült :), üdv. közöttünk.



    smart vagy marquez?


    Edit:
    smart beelőzött :)


    Továbbra sem talált


    smart vagy marquez?



    _____________________________________
    Edit:


    Furaság történt ... eltűnt a posztom, amit lentebb smart után írtam ... még láttam megjelenni, aztán hirtelen eltűnt ...


    Nem merek újra oda írni, nehogy végül duplaposzt legyen belőle, ezért inkább ide írom le újra (már amire emlékszem)


    _____
    Nem talált!


    Sajnos az én Naprendszeremben elég gyér az élet ...
    Van körülöttem
    - egy világoskék (egyébként piros, de most vakban van) 2 db bolygóval
    - egy sárga 1 db bolygóval (s nincs hozzá barátkérelem ikon)
    - a tegnapi háromból már csak kettő szürke 1-1 db bolygóval.
    Hét elején még csak 1 szürke volt, a másik kettő még zöld volt, mint én. Az egyik szürke már akkor is több, mint 28 napja volt inaktív.
    A másik szürkénél 7 napot mutat, aki eltűnt, valszeg nem is játszott, így gyorsan eltűnt a regisztráció után. Vagy nem erősítette meg a regisztrációját, azért tűnt el ilyen gyorsan?


    Talán egy lord vagy egy don?
    ____
    Nagyjából ezeket írtam, kivéve a szürkére színezett két mondatot, azt csak most írtam bele

    Talált!


    Hálás köszönetem Lord :thumbsup:


    További szép napot mindenkinek, de azért csak jöjjetek


    Lord?



    Edit:
    A Kutatási árak táblázat nem jó, de az Árak / Kutatások táblázat jónak tűnik.
    Még egyszer nagyon nagyon köszönöm kedves Lord :)



    Lord?

    Nem talált!


    Üdv fiúk :)
    Örülök, hogy újra beindult itt az élet.
    Beletelt pár másodpercbe, hogy nem ION, hanem LON


    Végre szövetségi tag vagyok, de sajnos senkit nem látok :(


    Tud valaki közületek olyan táblázatokat, ahol a bányák építési költségei is meg vannak adva, nemcsak az egyes szintek termelése és energiafogyasztása?



    és ismét LON?


    Edit:
    Gurat, én sajnálom, hogy odaveszett az egyszem kémszondád :thumbup: . Gondoltam, küldenék Neked egyet, hogy bánatodat enyhítsem, de nem találtam ilyen néven játékost az univerzumomban. De majd ha lesz sok-sok kristályom, kikutatom a féregjáratot, építek egy csillagkaput s akkor talán ...


    Ha már olyan sokan emlegették, hátha ...
    Smart?

    Gurat nem talált, nem vagyok sötét lord

    De tudok egy trükköt.


    Ha valaki beír egy csúnya szót, és megnevezi Guratot mint következő kommentelőt, akkor az tuti kap egy figyut tőle és már nyertél is :phatgrin:


    /csak poén, nem bíztatok senkit erre!/

    Kedves Stay, ez nem jó ötlet. Ad1 fórumszabályokat itt sem szabad megszegni, Ad2 ha Gurat figyut oszt, azt nem új hozzászólásban teszi, hanem abban, amelyik sérti a szabályokat


    De mivel Gurat az előbb meghallotta a hívást, hátha most is ....


    Gurat?


    Edit:
    esetleg KyloRen?



    Edit2:
    talán bugi01?


    Edit3:
    marquez?

    Talált :)-- Edit: ez még arra vonatkozott, hogy Stay írt, csak túl sok időt töltöttem a formázással és közben jöttek még hozzászólások


    Pihe biztosan él, mert többször is láttam ma a fórumon. Sajnos a fórumfelhasználók névsorát végigböngészve az a néhány ember, aki egy másik GF játék fórumáról emlékszik még erre a játékra, már hosszú ideje nem lépett be ide, így Őket hiába is hívtam volna meg, csoda lett volna, ha "meghallották volna a hívást". Pihe az egész fórumon "illetékes" és többször volt online, így némi esélyt láttam benne, hogy esetleg ...



    De örülök, hogy beszálltál a játékba kedves Stay Alive



    Senki sem aktív a fórumon most (két vendéget kivéve), így vajon ki posztolhat legközelebb?



    Stay ismét?

    Kedves Fórumozók!



    Egy új társalgási topikot indítok a következő játékkal összekötve: ki kell találni, hogy a saját hozzászólásunk után ki fogja írni a következő postot.


    A szabályok roppant egyszerűek:
    - az új hozzászólást író első sora a "
    Talált!" vagy " Nem talált!" mondat attól függően, hogy az előző posztot író az Ő nevét írta-e az utolsó sorba vagy sem
    - a hozzászólás utolsó sora a hozzászóló szerinti következő posztoló nevét tartalmazza
    - a kettő között bármilyen témáról lehet fecsegni a fórumszabályzat betartása mellett
    - duplaposzt nem megengedett 24 órán túl sem: vagyis az szabálytalan, ha valaki "saját magát hívja meg" és a következő hozzászólást is ő írja), de a hozzászólást szerkeszteni szabad


    Na, akkor kezdjük:
    ___________________________________________
    Mivel ez a kezdőposzt, így az első sor "kimarad" ...


    Csak nemrég kezdtem a játékot az OGame-ben, egy darabig jól is haladtam, de mivel a szövetségbe való jelentkezésem sikertelen volt, így kissé megtorpantam: rettenetesen lassan termelődik a kristály a kutatásokhoz, pedig már 9-es szintű a kristálybányám.


    Hogy ne legyen túl hosszú az iromány, egyelőre most csak ennyi ...
    Lássuk csak, ki lehet a következő posztoló?


    Talán .... PIHE?

    Üdvözlet mindenkinek!
    Néhány napja kezdtem a játékot, jelentkeztem a Kezdők szövetségébe, de sajnos legalább 3 napja hiába várok választ :(.
    Egyedül nem jó, de a tömegnyomort sem szeretem. Ha továbbra sem kapok választ, akkor családias szövetséget keresek, ahol a kezdők sincsenek terhére a szövinek.
    Előre is köszönöm.
    További szép napot és jó játékot mindenkinek!



    Edit:
    Már nem aktuális ... türelem szövetséget terem, végre felvettek