Objektíven 2!!! / Mondtam szórakozhatunk!!! /

  • Most komolyan erre kell hazaérjen az ember 40 fokos lázzal a hóna alatt??? Most komolyan lemegyünk oviba és a fórumon ami nyílt fórum már itt sem mondhatjuk el a problémánkat??? Most komolyan ezt kell csinálni???


    Érdekes kis rezsimet kezd kialakítani itt a GO/Mod brigád. Azonban akkor, ha ti így akkor elmondok nektek valamit csak finoman...akarjátok, hogy továbbra is azzal foglalkozzatok amivel most??? - Mert nagyon szivesen beterjesztem a német GF-nek lefordított rég beigért levelem amiben nagyon sok passzusra nyomatékosan felhívom a figyelmüket...köztük a háttérben meghúzódó fű alatti zsíros feketepénzekről amikért cserébe bármilyen tiltást feloldotok!!! Honnan merek ilyet állítani??? Legyen elég annyi van rá bizonyítékom és nem is akármilyen, hogy mekkora pénzek mozogtak/mozognak egyesek zsebeibe közületek!!! Kezdjük mindjárt a hal bűzlő fejével Lorovussal!!! Ezek után, ha megkérhetnélek titeket jó lenne, ha nem ti járnátok kanosszát felettünk tisztesség és erkölcs kérdésében, mert ti még nálunk is rosszabbak vagytok, mi legalább obszcén vonalon mozgunk, ti a lelketeket adjátok el!!!


    A másik, ha már fórum. Oké, hogy mostanában nagy a feszültség, de ez azért is van, mert minden átkozott téma be van zárva már aznap!!! Most is visszaolvasom a dolgokat, mert nem voltam gépnél erre a kis Gugo írásába botlok, hogy fogkefét adna Smartnak. Ez Gurat cinikusság és nem sértés/provokáció...a cinikusság pedig nem tiltott!!! Másik Gugo neked akkor észt kellene mosni a kis buksidba...de mindenesetre jó lenne, ha az ogame nagykönyvét a kezedbe vennéd és megtanulnád mi mire való, aztán oszthatnál észt te is!!! Azonban, hogy tovább folytassam a sort...nem értem mi bajotok van a szájkaratéval főleg azzal a részével ahol még bizonyos keretek között megy a diskurzus azok a témák is rendre be vannak zárva, érdekes anno a dühöngő a leglátogatottabb oldal volt bezártátok a dühöngő 2-nek már esélyt sem adtatok és azóta minden apró piszlicsáré dolog miatt képesek vagytok témákat bezárni!!! Hol van itt a racionalitás??? Hol lelhető fel ész érv a tiltások zömének hátterében???


    Uraim a normális munkát kellene előbb elvégezni!!! Mondjuk magatok közül kitakarítani a selejtet rögtön első körben, aztán rátérhetnétek arra is, hogy mondjuk bővítsétek a teamet kompetens munkájukhoz értő emberekkel, vagy netán megdöntsétek Lorovus tejbenfürdő nagyurat!!! Ezek sokkal égetőbbek lennének mint az, hogy napi szinten bezártok 3-4 threadet a legapróbb szájkarate kialakulásánál!!! Stratégiai játék amihez hozzátartozik a pszchihológiai hadviselés is ha ezt normális keretek között / amire volt számtalan példa / sem engeditek akkor gratulálok igazán kisstílű emberek vagytok!!!


    Uraim tudjátok van egy része ennek az országnak, ahol az ember a fogával fizet egy szemtől szembeni k anyádért!!! Ez Borsod!!! Lehet minket primitíveknek hívni, de aki anyázik abból a szart is kiverjük itt északon, mert a család szent és ne hogy már itt a játékban ezt eltűrjem egy olyan jött ment idiótától aki arckép nélkül ócsárolja mondjuk az én édesanyámat!!! Örüljön mindegyik kis piszok, hogy nem tart ott a mai modern technika, hogy át lehessen nyúlni a képernyőn, mert nem tenné ki a szobaablakába amit kapna az anyázásért!!! Térjetek már észhez emberek, mi az, hogy nyeljem le??? Lehet ez Pesten meg itt ott divat elengedni...de észak egy kicsit más temperamentum!!!


    Mi mindig obszcének vagyunk ti mindig tökéletesek igaz???
    Akkor amikor egy 6X speed uniban 2 hét alatt cserél accot a magyar team vezetője, akkor amikor egy jogos kárigénylésre annyit ír, hogy nem áll jogában téríteni akkor mit vagytok úgy oda magatokért???


    Idézem : Aki amatőr minek flottázik??? Ez egy barátom privát levelének válasza. Na most kedves Trockij ezt magyarázd már meg, hogy miért sértés avagy provokáció??? Ez szín tiszta cinikusság a szavak jelentése pedig nem összekeverendő!!! A szabályzat a sértést/provokációt tartalmazza büntetés szempontjából a cinikusságot nem...és ha tudnál magyarul nem csak beszélni, hanem tisztában lennél/lennétek a magyar kommunikáció alapjaival tudhatnád, hogy a cinikusság sokszor az igazság még ha kicsit ferdített a dolog is, de semmi esetre sem provokáció és nem is sértés!!!



    Don csakazértis!!!


    Én tudod mit támogatnék már végre??? - Egy teljesen mindenkitől független felső vezetőt Lorovus helyére, aki kisöpri végre azt a szennyet ami a teamben uralkodik...aztán jöhetne a vendetta a fórumon is.


    Addig barátaim amit csináltok az önámítás...mert veregetitek egymás mellét mennyire jól és hatásosan dolgoztok, holott ha lenne bennetek egy csepnyi lelkiismeret már rég magatoktól álltatok volna fel az asztaltól. Viszont nem várom el sokatoktól ezt, mert nincs bennetek sem semmivel több tisztelet mint mostanában ugyan elég sokszor de mint bennünk egymás felé!!! Viszont nekem megvan az okom nem tisztelni azt aki nekem sem adja meg a tiszteletet!!! Ellenben ti a szabályozó szerve vagytok ennek a játéknak nektek minden körülmény között is tisztelettudónak kell lenni, ehelyett lekezelőek vagytok, és sokszor supporton úgy beszéltek az emberrel mint a kutyákkal!!! Akkor megint megkérdezném tőletek mire is döngetitek ti a melleteket???


    Sokadjára pedig nagyon örülök nektek!!! Ahhoz van eszetek, hogy kiforgassátok az ember minden egyes szavát még a legjelentéktelenebbet is, de arra képtelenek vagytok már nagyon sokadjára, hogy a valós problémával foglalkozzatok egy kicsit!!! Nem egy problémára hívtuk már fel a figyelmeteket azt kommerz válasszokkal elintézitek vagy nem is válaszoltok, mert minek pökhendiek vagyunk megtehetjük!!! Azért egy kicsit leszállhatnátok a magas lóról ti is, mert leginkább az itt uralkodó állapotok előidézői pontosan ti vagytok!!! Az aki 1 éve játszik azt hiszi mi vagyunk ennyire retardáltak, pedig évekre visszamenőleg elkezdtétek szépen lassan lerohasztani a magyar ogame közösséget!!! Nem mással mint a MUNKÁSSÁGOTOKKAL!!! Ezekután jó lenne végre, ha egy threadet nem zárnátok be...mert engem nem érdekel játszadozhatunk itt egymással újranyitom én 100X is, de jó lenne hogyha már nekünk felelnünk kell a tetteinkért ezt saját magatok is gyakorolnátok, mert úgy gondolom, van mivel elszámolnotok ti magatoknak is felénk jócskán!!!!



    U.I : Threadet nem bezárni ha lehet, normálisan írtam most kivételesen normálisan és ennél több, hogy objektíven szóval ha van bennetek egy cseppnyi empátia akkor jó lenne nyitvahagyni és mondjuk elkezdeni a ti bűnlajstromotok meggyónyását is!!!!

    Einmal editiert, zuletzt von KyloRen ()

  • Ez nem forradalom.


    Viszont, ha már ott járunk, hogy mi hibázunk kedves Firebrand és rajtunk köszörüli a nyelvét sok ember az erkölcs és tisztelet szavak súlykolásával, akkor úgy gondolom és az élet is ezt igazolja az éremnek két oldala van. Tehát én elismerem például, ahogy szerintem elismertem a tiltásos postnál azonnal azt, hogy amilyen formában én azt leírtam túl megy a jó ízlés határán. Oké beláttam azt, hogy hibáztam és oda süllyedtem akik ellen szól. Sőt én odáig mentem, hogy saját magamra kértem a tiltást amit nem kaptam meg. Az az írás megérdemelte, hogy bezárják viszont ez az írás megtűri a nyomdafestéket és úgy gondolom az érem másik oldalát is ismerjék meg emberek, hogy kik is járnak hivatásszerűen kanosszát már egy jól kiemelhető társaságon. Olyan emberek akik mutyiznak olyan emberek akik mondjuk egy normális support levélben minősíthetetlen módon beszélnek az emberrel úgy ahogy például én a kutyámmal nem társalgok.


    Tudod kedves Firebrand azzal van itt a probléma, hogy történik egy olyan dolog amit hatalommal való visszaélésnek hívnak. Régen nem tudom mennyit hagytál ki szóval évekkel ezelőtt, még egy hasonló obszcén postért figyelmeztettek, egy obszcén privát levélváltásért figyelmeztettek. Manapság egy obszcén postért azonnali bezárás következik és mint látom most már oda jutottunk, hogy indoklás nélkül is bezárnak egy olyat ami nem obszcén, de igenis valós problémát vet fel. Ma odaáig jutottunk, hogy egy obszcén ingame levélváltásért azonnal bannolnak. Tudod ez nem így működik kedves Firebrand. Először is figyelmeztetés, majd ha a helyzet nem változik mehet a tiltás. Ez a dolgok menete amit mostanában szeretnek kikerülni a büntetésvégrehajtó szervek. Szomorú holott világosan leírtam, hogy a magyar ogame közösségének pusztulása nagymértékben legalább 50%-ban az ő hibájuk is persze ezt nyílvánosan valahogy nem akarják elfogadni, csak nyílt titok. Másolhatnék nem egy facebook beszélgetést ide Go-val akár mod-al is, az igazamat bizonygatva, de úgy gondolom, hogy ideje lenne az ő szájukból is hallani valamit.


    Most pedig térjünk rá én mit is akarok. Először is azt, hogy ha nekünk büntit kell töltenünk teszem hozzá teljesen jogosan egy-egy megnyílvánulást figyelembe véve...akkor kérdezem én a műhibát a GO/Mod körökben ki bünteti majd? Ki fogja felügyelni azt, hogy az adott GO/Mod teljesen jogosan jár el? Kettős mérce nagyon aljas dolog. Úgy gondolom ha mi büntibe kerülünk akkor azért illene büntetni a másik oldalt is, mivel a bocsánatkérés nálunk sem eredményez számottevő pozitív eredményt a bocsánatkérés a másik oldalról is igen kevés egy esetleges műhiba után.


    Amit én szeretnék az a változás!!! Illene már végre, hogy ha az illetékesek végre foglalkoznának olyan problémákkal amik sokkal de sokkal sürgetőbbek, mint az, hogy most jelen pillanatban hol mi megy!!! Először is független, korrupció mentes felsővezetőt a magyar ogamebe!!! Aztán tisztújjítást pl inaktív tagok eltávolítása, a team bővítése!!! Semmi másért csak azért, mert ha bannolni kell akkor mindenki sebtiben dolgozik, ha jegyet kell kezelni arra meg lassan halálunkig várhatunk. Aztán, ha csak ennyi meglenne el lehetne kezdeni a vendettát az emberek folyamatos figyelmeztetés/bannolás kombójával. Ugyanis, ha nekünk be kell tartani a szabályokat, akkor a vezetés is tartsa be vagy ez esetben a szabályok csak ránk vonatkoznak?



    Röviden Firebrand ennyi lenne, remélem tudtam segíteni!!!

  • Guratot mint mod-ot nem védem de nagyon sok mindent elnéz azt lássuk be
    És a fórum és ingame ugyan oda tartozik.
    Régen hunternek volt megnyílvánulása és minden szerveren megkapta a végleges bannt
    Itt már volt minden cifra dolog mondva emiatt kaphattok ám ti is ingame bann-t és hiába trockij vagy gugo most a szavak célpontja meg loro nekik 1 gombnyomás a bann
    De ha jól tudom go véglegest nem adhat de írhatnak loronak aki helyettük nyom egy véglegest
    Akár olyan piti dolog miatt, hogy menj a fenébe vagy ingame 2.1.1 kereskedés miatt tápolás


    GF-nek lett küldve már levél
    Oven anno küldött nekik és vissza jött a levél .


    Az egyetlen megoldás ez lenne de ....
    Online vitarendezés
    Az EU Bizottság fórumot biztosított az online vitarendezésre. Ezen fórum elérhető a következő linken: http://www.ec.europa.eu/consumers/odr
    A Gameforge 4D GmbH nem köteles, és nem is kíván részt venni ebben, vagy az Online vitarendezés bármilyen más formájában.
    Az üggyel kapcsolatos bármilyen kérdéssel ide: odr@gameforge.com lehet fordulni.


    Tehát nincs mit tenni

  • Én ahogy nézem az illető akivel a gondotok van nem nagyon olvassa amit a fórumra írsz, szerintem célszerűbb, ha egy support jegyben kérdezed meg, hogy ez miért van, mert az eljut hozzá is. És ha meghallgatod az ő véleményét is, lehet kerekebb képet kapsz, hogy mi miért történik.