Sűrűn megnőtt kitiltogatások mostanában!!!!

  • Kedves Játékosok!!!


    Először is hozzátok szólnék. Amennyiben van köztetek olyan fartúró, zacskószopogató, rinyapicsa aki nem bírja a finom negatív kritikát az tapadjon még anyuci emlőire egy kicsit, mert úgy látszik az egyedfejlődés során a lelketek ugyanolyan kis csofadt piszkafa maradt, mint amilyenek születés után voltatok ti. Komolyan arról szól a játék mostanában, hogy minden agykárosodott írkál, mindenfélét össze-vissza. Kiskomáim ti akik akkora arccal viseltettek mostanság akár itt a fórumon is, hogy alig fértek be ide kicsit visszakaphatnátok a pofátokból, mert kezd betelni a pohár. Amikor ti sértegettek az nem gond, ahogy a fagyi visszanyal már mentek is sírva édesanyához / Itt support rendszerre / és sírtok, mint az ovodás kislányok, hogy jaj ovónéni pistike csúnyát mondott rám, tessék tiltani!!! Ezt a felületet megtaláljátok, hogy szakadjon meg a tudatotok, de egy csatajelentést analfabéták vagytok megformázni vagy jó helyre rakni az, hogy netán gratuláljatok az embernek az meg egyenesen hiányzik a szótáratokból. Bár ha a k anyád annak számít akkor köszönöm, sokatokhoz képest máris életképesebb embert hozott világra, mint közületek egy pár minimanó ;)




    Supporton ténykedő kollégák!!!


    Ti meg jó lenne, ha elővennétek egy magyar értelmezési kéziszótárat, vagy netán X év alatt megtanulhattátok volna mi az mi sértő valakire nézve és mi nem!!! Tiltogattok olyan szavakért, hogy az ember esze megáll. Bohócok vagytok egytől - egyig!!! Kicsit túlkapjátok a feladatkörötöket...azonban az, hogy mást is csináljatok még mindig büdös mint a régi szép időkben!!! Tököm tele van veletek, de egyre jobban...Fel bírjátok fogni amúgy, hogy speed uniban egy semmi bannért, ahol nincs kimondott provokálás, szóval ott mekkora kárt okoztok a bannjaitokkal az accountokban??? Amennyiben anyázik meg egyebek megértem, de amíg nem lép át egy határt addig ember álljatok már ti is üresbe, hát kinek képzelitek magatokat??? Most akkor innentől semmit nem lehet leírni sehol??? Hol van a szabad véleménynyílvánítás???


    Gurat : Szerintem most 1-2 napot megérdemlek nem az első...de ahogy írtam kezd betelni a pohár abból a szempontból, hogy a sok kis szaros azthiszi kiszarta a spanyolviaszt mikor beregelt ide...és ezzel a tudattal felvértezve neki joga van mindent leírni anyázni, fasszopózni stb....de ha egy kicsit helyrerakod a koponyájában a felhígult káposztalevet akkor meg szalad hozzátok könnyes szemmel, hogy a csúnya bácsi ezt mondta rám.......


    1-2-3-999nap bann nemérdekel...legalább nem olvasok napról napra pökhendi megnyílvánulásokat..... PÁ!!! :rocketlauncher:
    U.I : A témát kérlek ne zárd be mint minden mást, had védje meg magát mindenki ez a jog is jár mindenkinek!!!!

  • kapásbol hozzászolnék mint jelenleg bannolt tag 1 napos bant kaptam provokációért és hozzáteszem mint volt Team tag ez baromira messze van a provokációtól plusz még ha igy is lenne elöször figyelmeztetni szokták az embert utána bannolni de lehet hogy én emlékszem rosszul ezúton üzenem a kedves kolégának hogy inkább a tápolásokat meg pushingokat kéne ellenőrizni nem pedig ilyen semmiségekért kitiltani a játékost aki joformán nem is alszik vagy ha igen keveset hogy haladjon

  • Nem ilyen stílusban kellett volna kezdeni, mert az ilyenekért szokott menni a tiltás. Gyakorlatilag amiért fel vagy háborodva, azt pont übereled vele :S
    Konkrét eseteket nem beszélhetünk ki, mert az csak az érintettekre tartozik. Mindenki mindenhol viselkedjen normálisan, és akkor nem lesz baj.

  • Ezért mondtam Gurat hogy nyugodtan tilts ki...csak tudod eléggé tele van már a zacsi a sok elmerozanttal....ennyi :)


    A tiltást meg vállaltam mindig mindenhol...itt sem tiltakozom ellene ahogy az utolsó sorban is leírtam ;)


    U.I : A szép szóból nem értenek itt sokan!!! ;)

  • Szép szó... :)


    Miért kínálod tálcán magad? Ezzel csak azt érheted el, hogy esetleg kivágnak a fórumról.
    Persze felháborító, ha igazságtalanság éri az embert (vagy egy barátját), és tűrni sem kell a végtelenségig de erre olyanokat összeírkálni ami oda és visszamenőleg jogos alapra helyezi a fent nevezett egyének szívózását szerintem a legrosszabb amit tehetsz.


    9 éve játszok folyamatosan az Andrón, 8 éve vagyok a fórumon és ezalatt egyetlen figyelmeztetésemet egy túlméretes sig képért kaptam.
    Azt ne mondja nekem senki, hogy ennyi idő alatt nem találkoztam idegesítő, trágár vagy sértegető stílusú emberekkel. Haha. Mi lett belőle? Már rég abbahagyták mind, én meg azóta is ban nélkül tolom.


    Élvezetes és fair játékot:
    -Il-


    [align=center][url='http://img841.imageshack.us/img841/7335/empialb.png'][img]http://img801.imageshack.us/img801/1876/166jm.gif[/img][/url][/align] [align=center][color=#ffcc00][b]Victory needs no explanation, defeat allows none.[/b][/color][/align]
  • Kedves Ill!!!


    Teljesen nagyívben nem érdekel kinek vagyok szimpatikus és kinek nem. 1 dolog miatt...senkinek nem táncolok csak azért mert füttyent. Ez is én vagyok soha nem törlök postot ez is itt marad. A stílusa nem véletlen sokan a szép szót nem bírják felfogni, mert annyira csökkent értelmi képessége van, hogy csak a fröcsögésből ért. Nehogy azt hidd, hogy ebből a helyzetből nem lehet kijönni pozitívan, de nagyon is ki lehet jönni csak mindennek meg kell találni a módját.


    Kivágnak fórumról??? - Leírtam konkrétan, hogy egy pár nap hűvös teljesen megérdemelt...nem nagyon érdekel várom a postát :)


    A véleményemet pedig tartom...jobbat páran nem érdemelnek!!! Ahogy írod te 9 éve játszol én sem tegnap kezdtem...de régebben volt tisztelet a játékosokban, mostanában a tisztelet legkisebb jele sem látszik a nagy átlagnál!!! Mostanában elszaporodtak az anyázós üzenetek és az értelmetlen tiltások, de persze megint abban kell keresni a hibát ahogy kiraktam véletlenül sem abban miért van így vagy mi vezetett oda, hogy így lett kirakva!!!


    Ez is egy vélemény sőt az igazság nem mindig érkezik irodalmi minőségben!!! Különbség van igazat beszélő és igazat beszélő között is. Van aki köntörfalaz és csak elodázza mégjobban ezzel a problémát, én frontálisan odaküldöm bárkinek a véleményem, mert a valódi probléma akkor is megmarad ha tud azonosulni ezzel a stílussal valaki ha nem!!!

  • Nem a stílus ellen harcolok...csak a kettős mérce ellen!!!


    Valakiknek ezt szabad, valakiknek ezt nem...és ne haragudj meg Gurat ne egy inkompetens Go döntse már el mi az ami sértő valakire és mi nem!!! A magyar nyelvhez tartoznak értelmező kéziszótárak nyelvszótárak keresgessen aztán hozzon ítéletet ne hasraütésszerűen vágjon ki mindenkit...mert sértés és sértés között is van különbség!!!


    Miért nem harcolok a stílus ellen??? - Megmondom mert belőlem is elő jön az állat, nem sűrűn de van hogy megpattan a cérna, csak az a különbség, hogy én már amikor írom tudom, hogy jönni fog a bünti sőt nem találkoztam még olyan emberrel aki kéri is mert tudja átlépett egy határt!!!
    A másik része ismételni tudom magam....sokan a szép prózai dolgokból nem értenek, náluk egy hatásos módszer van, ha ugyanabban a stílusban veszed fel a kesztyűt...

    2 Mal editiert, zuletzt von KyloRen ()

  • Én egyszer kaptam eddig tiltást, 10 éve. Gondoltam bevetem a legélesebb fegyverem, amire büszke is vagyok, az eszem... Minek csatázni, ha egy kis diplomáciai érzékkel is nyersanyaghoz lehet jutni. Megírtam egy játékosnak, hogy nagylelkű leszek, nem verem be az egész flottáját. Csak egyet kell ehhez tennie, küldjön hetente 5 millió nyersanyagot. Jött is a tiltás :) Pedig olyan büszke voltam mikor kiötlöttem ezt a stratégiát :(


    A stílus... hát igen, egyesek stílusa hagy némi kívánni valót maga után. De tudjátok mit? Én imádom. Most, mikor újra regisztráltam, csak akkor éreztem magam újra a toppon, mikor megkaptam az első anyázós üzenetet... Akkor úgy éreztem, hogy visszatértem... :D


    Szerintem egy a lényeg Kylo, nem kell kiborulni. Nem kell f.szságokat írni. Meg olyanokat se, amik vélelmesek lehetnek. Gondolj arra bármikor is írsz üzenetet, hogy vannak akik úgy tartják az ujjukat a "jelentem" gombon, mint egy ravaszon. Alig várják hogy elsüthessék és ha máshogy nem, így elintézzenek pár napra. Ha ezzel a gondolattal írod az üzeneteket, főleg olyannak, akit nem ismersz, nem lehet gond.

  • Tiszteletem!!
    Teljes mertekben egyet kell ertsek Kyloval, es Terminatorral!! Hogy jonnek ahhoz az egyes Go-k, hogy szo nelkul csak ugy bannoljanak napokra??? nem illene, elsonek is figyelmeztetni az embert hogy vegyen vissza ??? UJ SZERVER TISZTA LAP, nem de???? erre kurvara nem ugy tunik!!!! Regebben voltak olyan jofej, es normalis Go-k hogy PRIVATBAN rad irtak az Univerzumon belul, hogy figyelmeztetlek, hogy ha ezt a fajta tragar stilust folytatod tovabb, akkor ennek lesz egy 3 napos bann eremenye, vagy hasonlot!!!! DE most Trockij, erre veri hogy ha barmi van, egybol BANNOLTAT BARKIT!!!! Jah es akkor meg koszono viszonyban sincs egy kurva anyad stiludu uzenettel, amiert bannoltatja az Illetot!!! Terminatort kirakta azert 1 nap Bann-ra, mert irt a Tamadojanak, hogy ne csak a bolygojat zuzza 100 ezer nyersi miatt, hanem mutasson tobbet is!! vicc!!!! erre BANN????? mi a faszom van itt gyerekek ?????????Gurat mi a tököm ez???????Kinek kepzeli magat ez a Trockij ????????
    En esetemben is kiment a biztositek, mert egy kedves Jatekos Lenyulta a DF-em, es par uzenet valtas kozt kiderult hogy egy Gerinctelen modon, es gunyolodva meg irja a TOLVAJ, hogy koszi a DF-et jo lesz banyaba!!! erre irom a Tolvajnak hogy ez nem korrekt tole hogy lenyulta a Df-et, es hogy Gerinctelen!!!!!!!!!! erre BANN????????? raadasul 3 napos BANN??? Top 6 voltam, es Top 25-re estem vissza , Koszonom Trockij!!! Persze egybol irtam is REKLAMACIOT, amiben leirta hogy azert kaptam 3 Napos BANN-t mert Gerinctelen jelzot hasznaltam!!! nah elmesz te tudod hova Trockij!!!!!!!!es akkor a legszebb az egeszben hogy megsem tudtuk ezt beszelni, hogy legalabb enyhitsen a Tiltason, egy ennyi miatt!! DIREKTBE 3 Napig nem kezelte a jegyet!!!!!!!!!! es azota sem reagalt ra, ami mar lassan 1-2 hete volt!!!! Tehat orult a markaban ez a kis P**kany!!!!!!!!!!!


    En nem tudom OGAME nepe hogy vagytok vele!!!!!!!!!! DE jo lenne megszavazni hogy TROCKIJ TAKARODJ!!!!!!!!!! NEM KELLESZ NEKUNK!!!!!!!! Provokalas Sertegetes???akkor 2 felet kellene Tiltani te FASZ!!!!! mert a masik is LUDAS, mert az nem hogy lenyulta a DF-et de meg gunyolodik, hergeli az embert.. meg jo lesz banyaba a nyersanyag meg a hasonlo szovegelesek!!!!!!! en aztan hiaba irtam le jegyrendszerben hogy mi volt, a TOLVAJ azota sem kapott 1 nap Tiltas sem ez ugyben!!!!!!!ezert vagy az en szememben egy FEREG TROCKIJ!!!!!!


    ES akkor ott vagyunk, hogy az igazi csalok ellen meg lofaszt nem tud tenni!!!!!!! annyira szerencsetlen hogy nem tudja kiszurni azt ha valaki RIASZTO programot hasznal,!!!!!!!! kb 1 ft nem ér a munkad!! vonulj vissza, azt buj el!!!!!!!!!


  • Amennyiben van köztetek olyan fartúró, zacskószopogató, rinyapicsa aki nem bírja a finom negatív kritikát az tapadjon még anyuci emlőire egy kicsit, mert úgy látszik az egyedfejlődés során a lelketek ugyanolyan kis csofadt piszkafa maradt, mint amilyenek születés után voltatok ti.

    Ez a finom negatív kritika volt? :D



    Nem kell ennyire túlzásokba esni, szerintem túl komolyan veszitek. Régen is voltak ilyenek, sőt játéktechnikai elemként még néha hecceltük is kicsit egymást, hátha hibázik. Légy te az okosabb, és ne engedd elszabadulni az indulatokat. Fordított esetben (te lopnál el df-et) szerintem te is vigyorognál. :)



    @smartrax18 Nem korrekt hogy lenyúlta? 8o Pont annyira korrekt, mint leszedni mást... Ne röhögtess már. X/X/X/ Sőt, ilyen szempontból még csak nem is ártott senkinek. Elég sokáig és sok helyen voltam GO, ha ilyen stílusban írtál neki, mint itt is, akkor tőlem is kaptad volna a pihenőt.


    Uraim.. A kommunikációra is vonatkozik a tisztesség és tisztelet.



    És ha mindenképp szervezkedni akartok, akkor sírjátok ki Lorovusnál hogy adjon nekem GO státuszt, akkor kaptok majd egy tiszta szervert, megfelelő GO-val...

    iDvNWxM.jpg

    Ne zavard köreimet!

    Hall of Fame:
    U1-U3-U7-Barym-Orion-Vega-Yakini: Top1 ; Andromeda: Top2

    Ogame.hu: Top1 & 3x Top2 & Top1-2 Blind & Top2 Ninja

  • @smartrax18 Az ilyen stílusú levélért, amit most itt produkáltál, a játékon belül is lehetett velük találkozni, és nem olyan finom hangnemben ahogy azt te most itt előadod. Szóval azon felül, hogy én is adnék ilyenért tiltást, de az ilyen stílusú levélért a tiltás mellé még egy fogkefét is adnék, hogy kimosd a szádat. :)

  • @smartrax18 Neked igazad van mindenben, bár tudtommal egy jegyedet válaszoltam meg, azt ahol éppen accountot cseréltél..hol is volt szó kukásokról? vagy esetleg teki törésről? Örülök neki, hogy mindenki jobban tud mindent, még olyan kijelentést is amit nem igazán írtam le, de értem én..te a DF-et egy szatyorral szeded be, nincs ezzel probléma. Csak halkan jegyzem meg neked: Tanulj meg helyesen írni, akkor majd beszélhetünk!
    Lord.

  • Én nem vagyok 1 káromkodós fajta, de nekem is volt nemrég egy 3 napos tiltásom 1 fél évvel ezelötti "sértegetés" miatt..... jegyben azt írták, azért mert már a második alkalom volt, és írtak nekem 1 dátumot is hozzá....
    A poén az, hogy azon az időponton, még nem is játszottam azon a szerveren... ráadásképp még hozzá biggyeztették:" Legalább lesz időm az új szeróra..."
    Ha szorult volna bele némi tisztelet, legalább elnézést kért volna, és beismerte volna hogy hibázott....de azóta sem.

    "A borsodi bőrálarcos gyilkos nem felejt, és egyenként vadássza le az árulókat! "

  • *zártam
    A fenti stílus szerintem mindenkinek egyértelművé teszi, hogy megérdemelten kaptatok a játékban tiltást. Ha itt így írtok, ott is ezt teszitek. Sajnálom, de magatokról állítottatok ki bizonyítványt.
    A témát zárom, mert erre a stílusra a fórumon sincs szükség!

  • Arra kérlek benneteket, hogy ha bármilyen számotokra nem érthető, vagy nem elfogatható helyzet van, azt ne itt és ne ilyen formában igyekezzetek megoldani. Ennek így semmi értelme, csak feleslegesen ki kell osztanom pár figyelmeztetést itt a fórumon is.


    A megoldás:


    Jegyrendszeren a konkrét esetet reklamáljátok meg, és akkor az ügy ki lesz vizsgálva!