Tiltás

  • Sziasztok
    Nagyon sokat gondolkoztam, hogy leírjam e ide ezt az egészet.
    Úgy gondolom mégis csak hagy lássa mindenki, hogy mi merre hány méter .
    Amikor át vettem Oven accountját akkor már ő is tudta, hogy nem áll szándékomban az asgardban maradni. Fel lett ajánlottam, hogy aki szeretne vegyen fel barát listára és akkor mnt. Talán 2-3 emberrel történt is meg. A supportnak írtam is, hogy aki nem figyel (mivel már sok ilyen történt amióta Tirannos vissza tért pl) azért elmegyek.
    Amikor időm engedte kijöttem vakaciból és mentek a kémek dehát Barymon elég nehéz érdemleges dolgot találni.
    Ekkor jött hogy kiszúrtam Rob szállítgat.
    Ő már nem is volt asgardos.
    Gondoltam elkezdek lesekedni.
    Hat benn állt egy kisebb flotta gondoltam egy próbát meg ér. Mivel mindenhol perces volt és a csilis helyen nem ezért toltam meg egy kémet hogy lássam mikor is kell percesednie.
    Észre vettem hogy gyarapodott a flotta és aktivitásnak a legkisebb szikrája sem érezhető.
    Viszont be kellett tolnom a farmkörökbe kb 40k kukát is mivel valamire gyűjthetett így hatalmas nyersanyag mennyiség volt nála.
    A csata szépen véghez is ment farmkörök ki is voltak pipálva és hát hála a hyper 17nek a df is itt landolt. amint minden haza ért elmentem vakacióba. Sajnos 1*speeden nem nagyon lehet 60 mrd flottát FS-elni. Másnap tirannos írt a páromnak (Marquez)-nek, hogy mi történt miért vagyok bannon. Erre a reakció Pushing/zúzás 9999 nap.
    A zúzás elég fura volt igaz sok támadó flotta lett kiegészítve a fő flotta + cirkával pl és a farmkör szállítók mellé + kukával. De szerencsére lacinak mind a 6 jelentés el lett küldve + a df jelentés is. Hát neki is leeset az álla. (ezt azért írtam le mert pontosan tudom, hogy 6 kör volt de trockij biztosan állítja, hogy 7 kör volt de annyit nem engedett meg, hogy belépjek az accountba és kifotózzam a jelentéseket.)
    A pushing meg hát ennél érdekesebb. Rob a csata után korrektül gratulált és hát leírta, hogy koncerten volt és nemrég született kisbabája és emiatt nem sokat aludt a csatát megelőző 2 napban. Azért hozzá tette, hogy nem várta volna a támadást a részemről.
    Én úgy érzem ha már a support tílt valakit akkor meg kéne adni az esélyt arra, hogy valaki tisztázhassa a dolgokat. Főleg ha az illetőnek Mind a támadónak mind a védőnek sose volt semmi szabályellenes cselekedete. És hát a többi uniban ez után voltak ennél nagyobb pushing gyanús csaták is amik ugyan úgy kint díszelegnek.
    Azért a supporton azt írta nekem egy kedves GO, hogy a csata jelentéseket nem fényképezi ki, hanem időpontokkal fogja nekem másolni. Nos itt már kicsit ködös a dolog mert a GF metin-nen pl ha a supportnak írsz akkor ők a tiltást fotokkal alá támasztják .... ( a GF miatt jön ide a metin)
    A másik érdekes reakciója, a GO-nak, hogy mennyibe került, hogy leverhessem ROB flottáját. Hát elmondom az őszintét kb 50-60 milla Deu lehetett de megtérült bőven.
    Ez a reakciója ki is csapta a biztosítékot mivel köztudott, hogy nem 1 topper árulja Barymon az accountját.
    Mint az is kiderült, hogy pl 666 lehetne most 150-200 ezer ft-ért magyar top1
    Ezek után sikerült megszereznem Rob elérhetőségét Mivel asgard szövi falon kinn van minden volt és jelenlegi asgardos elérhetősége és hát ő is érthetetlenül áll a dolog előtt. Miért is jó a 2 vezetőnek, hogy a kicsi ogame közösségből olyan embereket kitiltanak akik fizetőképesek is.
    De még ha a zúzás valóban zúzás is lett volna akkor se jár érte 9999 nap hanem mint a szabályzatban is le van írva a tiltás után vissza kell küldeni a nyersanyagot.
    Kezdem érteni lasssan, hogy miért is ment el peti GOk soraiból és ha jól rémlik Don volt a másik aki GO volt és otthagyott mindent.
    Kíváncsi lennék, hogy ha már supporton nem kapok érdemleges választ akkor itt írnak e valami normális indokot, mert az, hogy biztos megvettem rob flottáját, hát nem egészen épeszü gondolat mert kapásból 4 embert írhatnék aki flottáját megvehettem volna 10+ pontal és ha pushingot akartam volna akkor marquez flottája lett volna elsőnek át pushingolva.


    A többiekhez meg a kérdés az lenne, hogy ha a maygar team döntésével nem vagyok megelégedve, hogyan lehet a GF-el kapcsolatba lépni?

  • ugy szegyen a magyar Ogame ahogy van!!!! egyesek kivasaroljak magukat Orok Bann-bol, masok meg igy szopnak mar bocsi!!! de ez kurvara nem korrekt!!! Engem nem engednek vissza Rigelre 2 kibaszott Honapig, mert elmentem nyaralni es atadtam addig az accom,hogy ne bukjam a szaros 160 millat..erre vissza jovok, siman megirjuk a jegyet,de ugy h tiszta uj accot csinaltam uj Nev/email cim, hogy gordulekenyebb legyen a dolog, magyaran nem a regi accomra csereltem volna vissza, erre olyan valasz jott, hogy ugyan azon a szemely nem kaphatja vissza 2 honapig a sajat accontjat.!!!! mi a faszom ez te???? !!!!! VICCC bazdmeg!!!!!! en sosem csaltam, sosem hasznaltam semmi csoves Riaszto Programot mit a sok nyomorek Rigelen.. azt Ok jatszanak es vigan elnek , en meg be sem tudok lepni!!! ugy h Korrekt-segbol egy nagy nulla a magyar szeron levo Support csapat!! Tisztelet a Kivetel, aki nem pofara ir jegyet... most peldaul azert is cumizhatok mert megemlitettem a jegyben h Hiramoto "szerint".... erre koztudott h Trockij űal osszekaptak pont a fent emlitett accont miatt h Legalabb engedjek be h ne Torlodjon az accont,Tehat ez miatt is nem kedvelik egymast, akar ez miatt is huzhatja a jegyemet.... ez is benne van a pakliban.. VICC.. jah es Ennek Oromere h nem jatszhatok, gondoltam johet a B terv.. hogy at adom az Accomat akkor Stay Alive-nek h vigye nekem es banyaszkodjon bekessegben, erre Trockij direkt nem nezi meg a jegyemet, h vissza vontam a masik cseret, es h engedelyezem h adja at Stay Alive-nak!!! ... ember jo lenne ha kezelned a jegyet mert mar reg megirtam, de te direkt megsem nyitod!!! es huzza az accont atadast.. a persze a napi 160 millat meg nem fogjak megteriteni Trockij baratunk miatt, mert nem vegzi el a munkajat!! ugy h a Vezetoseg is elgondolkodhatna milyen iranyba halad.. ezert menekulunk kulfoldi szerverekre mert ott nincs ennyi .... !!!
    Elnezest akik ezt olvassak, de ha veletek is ez tortenne ti is ilyen idegben lennetek!!!

  • üdv,


    smartax:


    1. "~ Olyan esetben ahol egy felhasználó átadja az account-ját egy másik személynek, majd azt később vissza szeretné venni, legkorábban 2 hónap múlva teheti meg, előbb nem."


    Ez független attól, h más néven cserélsz vagy sem. Nemzetközi szabály.


    2. Az account-cserés jegyed LOROVUS-nál van. Jegyben leírtam, h miért.


    marquez:


    Oventől elkértem a bankszámla-mozgására vonatkozó képeket. Szomorú, h csak 200k-ért adta el az accountját :(


    üdv, T.

  • Trockij látom rám vagy kattanva :D


    Először is Oven mondta, hogy ha akárki kérdezi akkor mondjam azt, hogy én vettem meg az accját 200 ezer ft-ért.
    Mert idézném őt nem akar leköszönőt mert akkor a "soldier félék" irkálnának oda meg akiket bevert
    És az meg hogy kaptál 200 ezer foruntos utalásról bármit is.
    Egyre gyerekesebb dolgokat találsz ki sőt már minden ismeretségedet és minden erődet beleveted abba hogy valaki tiltva legyen.
    Sőt még az SGO szerepről is lemondanál csak, hogy ha valakinek oldják a tiltást?
    És te mondod magadat korrekt és tisztességes GO-nak?
    Akkor mért nem akadtál ki amikor hunter leszedte grizly holdját és azonnal grizly tiltva lett csak, hogy hunter ne verje be?
    Akkor hol voltál mint lelkiismeretes SGO amikor hydrán hunter, enma és a többi elindult artmensonra és miután elköltözött a bolgyója azonnal tiltva lett? Ilyenkor a GO-k ha a HIVE-t kell védeni azonnal ugrásra készek?
    Vagy ezek felett elsuhan a tekinteted igaz?
    Vagy amikor összesküvést kell kreállni egy csatánál, hogy a zúzás meg pushing akkor hol a gerinc öcsike?


    Tudod trockij az a szép, hogy a GO-k olyanokat írtak rólad mint "csapattársaid", hogy inkább elbújnék


    Ha létezik olyan bankszámla kivonat amin én 200 ezer FT-t utalok Ovenlordnak Akkor oszd meg a néppel.
    De nem gondoltam volna, hogy valaki hazugságokat kreál GO létére


    De arról amikor a tiltott fél mondta neked, hogy fényképezd ki a 7 csata jelentést (ami már azóta elveszett) arra képes voltál egyenes gerincel rávágni, hogy olyat te nem tehetsz.

  • Ja és szeretnék ehez annyit hozzá tenni, hogy küld el nekem a képet az e-mail címem tudod és akkor az illetékes bankba le lehet ellenőrizni a hitelességet. És ezt itt mindenki előtt megteheted. De ha nincs ilyen hiteles információd akkor inkább mondj le a SGO szerepről mert egy olyan ember aki hazugságot terjeszt és amiatt tilt akárkit is annak semmi helye nincs ilyen pozícióban

  • Trock rólad sokaknak megvan a véleménye...
    Pl. Adj arról nekem bizonyítékot hogy en kaptam penzt rigelen a karimert amit átadtam...
    Bizonyíték nelkul tudsz bannolni te szerencse csomag.
    Ülsz minden rohadt jegyen, nem hiába, Kövér vagy azt a légy 2x tankol hogy körül tudjon repülni.
    A sok hazugsagod miatt meg bűzlik a szád, neha megváltás lenne ha inkabb finganal...
    Nem hogy leadnad a jogaid...
    Bizonyítékok nelkul nyomod a bannokat...
    Es adj nekem is arrol kepet hogy a bankszamlamon volt e penz mozgás...

  • Belemehetnenk abba is, hogy akik riasztot használnak miert játszanak még? Feltudnek itt sorolni rengeteg nevet aki riasztot használ illetve automatikus oldal frissítő progit, hogy folyamat működjön a riasztó...
    Hirtelen nem egy játékos szedne le a böngésző bovitmenyei közül... Ugye fiúk? :D

  • Marquez: nem zúzás miatt vagy tiltva az 100%, pushingot még bele is lehetne magyarázni, de az sem bizonyítható, így amiatt sem hiszem hogy örök ban-t kapnál, GO lennék 3-7 napot kiszabnék ( bár meg kell jegyeznem, GO-tól függ, joga megvan rá, hogy véglegest adjon ezért is) de mint mondtam, nem bizonyított így ez sem gond, viszont azt nem értem, hogy mi ez az átutalás akkor. Trockij ha megkérdezte Oventől és Oven ezt így elmondta neki, sőt még képet is küldött akkor az tényleg bizonyító erejű lehet és nem kell megmutatnia mindenki számára Trockijnak, hozzáteszem a helyében csak neked megmutatnám Marquez, hogy elfogadd tényleg ez történt.
    Smart: azzal tényleg várni kell 2 hónapot mindenhol, ez nem csak Magyarországon van így. Amit nem értek csak az, hogy miért 666-nak adtad át őrzésre, más helyében én is gyanakodnék, hogy eladtad, persze nem így történt, de nem volt túl jó választás. Az új tulaj már jó lesz, de legyél türelemmel pár nap alatt általában lezajlik az ilyen.
    Heim: alapból én nem szólnék a helyedben semmit, megvan rólad a véleményem, akkor ha először nem Balá-nak szóltál, hogy nem e kéri vissza az acc-ot, hanem másnak átadtad függetlenül attól, hogy pénzt kaptál érte vagy nem. Ha Bala ennek ellenére nem kérte vissza, hogy mondtad befejezed és valakinek odaadod, akár pénzért akár nem akkor nincsen gond, de nyilván az "eladás" címen történt a ban. Itt is mint mondhatom, nem volt szerencsés a választás, ha csak simán átadtad és megértem miért lettél bannolva.
    Hydrán is beígérsz valamit aztán nem úgy csinálod a dolgokat,...értem azt is, hogy sok dolgod volt, sokat melóztál de a törlés elől a pipát ki lehetett volna venni az acc-nál. 10mp-edbe került volna. Nem tudom ez okoz élvezetet neked talán, hogy kapott acc-kat törölsz :D ...

  • Laci a helyedben inkabb csöndben maradnék. Pushing kiraly... Nem egy ember mondta, hogy a gumibugyis csatad pushingos volt... Szoval ülj le egyes. Mas részről LON az accot nem könyörögtem el rolentol, "atadod az accod" ezzel a címszóval... Nem volt itt semmi konyorges. Irta, hogy igen. Az hogy miert nem neked adta oda kerdezd őt, bár lehet nem volt veled úgy megelégedve jatektudasod téren...

  • es akkor mar bele megyek a dolgokba.
    Hypnose, elektra, 666, soldier... Sorolok meg neveket ha kell. Jelzőt használ még mindig játszanak. Na itt hol van a kibaszott go team ez ellen?
    Mivel gépem nincs telóról játszom régóta, de igencsak feltűnően van jelen az említett személyeknel a tiltott progi. Bar most mindegyik törli majd... Vicc. A sok seggnyalo meg játszhat tovabb...
    A rigelen tortent dolog... 666 es gratulalokot illetve engem is bizonyíték hiányában vissza kellene, hogy engedniuk. De mint itt is lathato sok embernek a nyelve nyalja trock segget. Remélem szaras utan nyaltak be jo paran...

  • :D ezt mondom, mindig támadsz ha valami olyat mondunk ami nem jó neked. Nem ám akkor a szemembe mondanád, vagy kérdeznél az adott esetről. Az ilyen a legszánalmasabb, hogy addig jóban vagy az emberrel, amíg hasznos számodra de ha mer mondani valamit ami nem tetszik neked gyorsan átállsz támadóba... Most rólad van szó, ne tereld a témát, te akarod tisztázni magad... Másrészt elkönyörögted tőlem a Rolen elérhetőségét, csata után már 1 órával, hogy tőle elkönyöröghesd az accot. (nyilván azért nem kellett könyörögnöd nála mert mondtam neki, hogy átvennéd) mondván jönnél hozzánk a Cose-ba és minket erősítenél. Aztán mentél szépen Justice-ba és szedted rolen volt barátait rolen acc-jával, hogy te meggondoltad magad és inkább ellenfél lesz a Cose :D és nem egy ilyen eset volt, hogy kapott accot töröltél... remélem nem kapsz már senkitől, úgyis tudjuk már mi lesz a sorsa.

  • Kicsit beülnék ide...ígérem nem zavarok senkit.
    Úgy se lesz ma semmi jó a TV-be :phatgrin:

    [align=center][color=#FF0000][size=14]Addig kell tolni a csatákat, amíg van kit leszedni! Ráértek akkor bányászni, ha már kihalt az Uni! [img]https://asiakas.kotisivukone.com/files/danielinprofetiat.julkaisee.fi/Nuclear-war-forcetoknow.com_.jpg[/img][/size][/color] [b][i][color=#FF0000][size=12][/size]Háborúban nincs vasárnap![/color][/i][/b][/align]
  • hallod milyen nem egy kapott accot töröltem, segg huszár? Ez volt az elso... Mint rolen irta ot nem érdekelte tovább a játék es mint itt felvetődik a dolog, hogy akkor megis másnak mi a fasz közé van onnantól hozza hogy az accnak mi lesz a sorsa? Megkért rolen engem talan, hogy adjam majd neki vissza ,nem? adott meg mas személyt akinek at kellet volna adnom, nem. Szoval hadd dontsem mar el hogy mi a faszt kezdek vele.

  • Nos a tiltás e miatt van
    A tiltás szándékosan megszervezett pushing alapos gyanúja miatt történt.


    Hogy szándékosan kémkedtem az igaz. De az, hogy egy SGO olyanokat mond amiket ő maga se hisz el na az azért elég szánalmas már bocsánat. És akkor ezek után feltehetjük a kérdést, hogy Trockij által kezelt jegyek tényleg jogosak és van e valóság alapjuk

  • ja, es mint irtad messengeren hagyhattam volna vak nelkul magam a törlés ideig, hogy betudd verni a flottamat... Na akkor mirol is beszélsz? Es neked is igen nagyra nyúlik a nyelved mert sok ember segge lett mostanság igen csak tiszta. Lattam hozzad hasonlót, de azt lehúztam a wc-n...

  • Látom már mi is szóba kerültünk... ezt inkább nem is kommentelném...
    Az eredeti témánál viszont nem értem, Trockij ha Daishinkan pushing miatt lett tiltva, akkor miért kellett oventől elkérni a számla másolatot? egyáltalán milyen jogon? Ez nem a Hágai nemzetközi bíróság... már elnézést, de ehhez semmi jogod....esetleg ha mind2 fél előre bele egyezik, akkor talán.

    "A borsodi bőrálarcos gyilkos nem felejt, és egyenként vadássza le az árulókat! "

  • másrészt en nem elek ebben a játékban mint sokatok. Quantumban inaktív voltak vak nélkül jo sokáig, szartam a játékra... Ahogy most is.
    Van, hogy 2-3 hétig fel sem lépek az accomba, mert szarok a játékra. Ti meg mint az ovisok ugy viselkedtek... Amit a játékra elbasztok idot azt ellehet tölteni máshogy is. Pl szerettunkkel, haverokkal stb. Az jobb élmény mint leverni valakit x profitert... De akinek ez az életvitele annak további szopast ilyen gok sgo mellett mast nem lehet kívánni.

  • Nem, nem ezt írtam. Korábban te mondtad, hogy mindenkinek azt kellene csinálnia mint nekem Pegasuson, ahol hagytam beveretni a flottámat profitáljon belőle aki tud. Én még fórumra is kiírtam, tényleg mindenki tudjon róla, sőt még űrdokkal 3X vissza is hoztam a megjavítottat. Na ez neked akkor tetszett és leírtad mért nem tudja mindenki így csinálni. Majd egyik pillanatról másikra látom törlődtél hydrán. Rákérdeztem nálad, hogy miért nem csináltad te is ugyan ezt. Igen képzeld nem csak én fórumozok, más is észrevehette volna, akár justice-s akár cose-s akár hive-s bárki ha kiírod. Lényeg, hogy nem megy kárba a nyersi és megmarad a körforgásban de már jöttél is ugyan így támadva, hogy magamnak akartam :D sajnálom, ha nem tudsz szöveget értelmezni de én nem tudok mit tenni, olvasd át párszor legközelebb vagy ha nem érted mert nem egyértelműen fogalmazok valamit kérdezz.