Gondolatok az OGameről

  • Az összevonásos témában felmerülő játékstílus különbségek kapcsán szeretnék egy kis beszélgetés indító gondolat menetet firkálni ide (mivel ott csak off-ba menne vele a téma).

    A saját történetemet (játékstílus változásomat) osztanám meg veletek.


    Réges-régen, egy messzi messzi galaxisban...

    Org uni 10-ben játszottam először (2005 őszén kezdtem). nekem is kellett idő, amíg megtanultam a játék alapjait. Uni 17-ben voltam még valamennyit.

    Amikor kezdtem még Csatacirkáló sem volt! Sőt! Sötét anyag sem!!! Volt is lázadás mikor megjelent a sötét oldal ereje.

    Aztán megtanultunk ezzel az erővel együtt élni.

    Mire kiforrott a játékismeretem addigra az Org uni 21-ben találtam magam. Ott top 5 voltam kényelmesen.

    Mi is volt akkor az a játékstílus, amivel ezt egy 10k játékossal induló uniban el lehetett érni? Csakis vegyes. Bányász és flottás stílus keveréke. A bányatermelés a hajókra költöttem, amit a hajók hoztak azt pedig a bányákra. Igaz, a játék is teljesen más volt. 1x flotta és gazdaság. És a tisztán flottások is meg tudtak benne élni! Az, hogy én vegyesben játszottam csak kis pluszt adott, valamivel stabilabb volt a fejlődésem.

    Mikor indultak a magyar szerverek (2007 szeptember), akkor ugyanezzel a játékstílussal lehetett érvényesülni (top 2 voltam uni 1-ben). Ekkor az SA használat kimerült még a kb tisztikarban! Okozott különbségeket, de nem akkorát, amit aktivitással és játéktudással ne lehetne überelni!

    A játékban az elő nagyobb változás a 2x gazdaság megjelenése hozta szerintem. Uni 6 volt a magyar szervereken az elő ilyen. Ott is lehetett még szimplán flottával is érvényesülni, de kevésbé. Ott már csak a vegyes stílus volt szerintem amivel ki lehetett telesen aknázni a dolgokat. Azt egyszerűen azért (is) hagytam akkor abba, mert elsőként majd kétszer annyi pontom volt mint a másodiknak. Az aktivitás volt itt az ami többszörösen megtérült. A duplázódott flottasebesség miatt az (inaktív)farmolás jelentősége nagyon megnőtt. Aki többet ment, többet fosztott az fejlődött jobban. Pláne ha ezt a pluszt bányára költötte! Mert nem a bazi nagy csaták, hanem a sok kicsi adta a sok pluszt. Pláne, hogy kevesebb befektetés (kisebb flotta) kellett rá.

    Aztán jött egy lényegesen nagyobb változás a játékban. Redizájn. Androméda szerver. A kinézet változása egy dolog volt. De ekkor jött az asztrofizika! Eddig csak 8 kolóniád lehetett... azután annyi amennyit ki bírsz kutatni! gyakorlatilag ma már kétszer annyi bolygóval rendelkeznek az acc-k mint előtte. Ez megduplázta a bányák jelentőségét gazdasági sebességtől függetlenül! Közben megjelentek a termelés növelő gyorsítók is (SA-ért). Ez erre még rátett egy lapáttal. De még ez sem okozott akkora külömbséget amit tapasztalattal/játéktudással/aktivitással ne lehetett volna behozni, vagy akár beelőzni. A bányász-farmolos-flottát nem túl tolós aktív játékstílussal kényelmesen lehetett érvényesülni.

    Következő jelentős dolog az osztályok megjelenése volt. Itt gyakorlatilag egy út van, pláne a játék elején: felfedező vagy, vagy lemaradsz mindenkitől de nagyon. De szerencsére aktivitás igényel a játékstílus, még ha SA-val szépen lehet ezt is növelni (exp helyek vásárlása), akkor is kell mellé az aktivitás. Így bőven megérdemli aki evvel "dolgozik".

    A legnagyobb "fejlesztés" ami alapvetően elmozdította a játékot szerintem a nyersanyag csomagok bevezetése volt. Azaz mégsem :) Hiszen ezek használatához nagy bányákra van szüksége a játékosnak, különben csak az ablakon lapátolja ki az ember az sa-t! Tehát aki manapság érvényesülni akar és flottázni is, az rá van kényszerülve a gazdaság fejlesztésére (is). Ez valahol rendben is van szerintem, de sajnos ez már az a kategória, ami aktivitással és játéktudással kevésbé követhető. Annak aki beszáll a ringbe és kemény flottás vonalat szeretne követni megfelelő pénztárcát is kell mögé rakni. Mert olyanok a léptékek, hogy máshogy képtelen lesz lépést tartani.

    Elértünk az életformák bevezetéséhez. Aki játszik újabb uniban már a részese ennek. A többiek még csak várják. Ez szépen színesíti a játékot és sokféle játékstílusnak ad lehetőséget. Nekem tetszik :) Még mindig ennyi idő után is valahogy valamiért tetszik ez a játék a nyűgjei ellenére....

  • Sziaztok gondoltam ehez én is hozzá irok :)

    Gurat szépen levezetetted a játék fejlödését én magyar unikban kezdtem 2008-ban elsönek 1 haverral ott kezdtem el kitapasztalni a játékot de mindig is a harc hive voltam hisz sci-fi rajongoként a hajok és a technologiák vonzottak! Sok sok idö eltelt mire el értem azt a szintet (tudást ha lehet igy nevezni) hogy manapság már nagyon sokat kell figyelnie annak aki le akar szedni hacsak nem hibázok!!!

    Na most 1 kis kulissza titok a mostani napjaimrol :D Mint sokan tudjátok többed magammal le léptem magyar ogame-rol és a franciákhoz pártoltunk! Na ott szembetaláltuk magunkat 1 kb 10-szeres túl erővel de még igyse birtak megkarcolni :D :D jelenleg 110-120 mrd deunál járunk amit csak rám pocsékoltak el mert amint percesek a kolok indultak a nagyok és nem bagatel flottákkal 20 milla ciri 10 milla csc 10 milla csh kb ott ez az alap!!

    Erőszeretettel használom a v modot maganpság én is mert iggy 10 perc nem figyelés végzetes tud lenni! Na de a lényeg ez a játék szerintem még mindig csak játék én speciel a lifeformnak nagyon örülök és a nagy bányéákkal rendelkezők imádni fogják!!!

  • ( icipicit kezdem unni az off-hozzászólásokat, így legközelebb már tiltást fogok osztogatni.. őszintén örülnék, ha IDE olyasféle történetek jönnének, mint a két fenti.. ezúton is köszönöm nekik, h ezt megosztották velünk :) )

  • sziasztok!

    én 2007 környékén kezdtem eljátszani, mikor indúlt uni6 azthiszem :) egy akkori osztály társam rángatott bele az ogame világába, és jack sparrow néven tevékenykedtem jó ideig.

    Srwingesként játszottam, még gurat nagyúrtol is kaptam farmolo flottát, viszont a redesign engem teljesen padlóra küldött, az akkori beszélő program abszolút nem tudta jól kezelni így abba is hagytam ezt a történetet, jó ideig.

    De én is terjesztettem az igét tovább jó pár látássérűltnél hogy szöveges játék játszható is és ebből amúgy is kevés van, jó páran meg is próbáltak játszani, ebből tywin lett aki egész jó eredménnyel bele tanúlt a dologba.

    ő rángatott vissza először még rigelre, talán 2016 környékén, akkor is jó pár hónapig toltam a dolgot, de aztán egyszer mikor belettem kapálva 1 telefonálás erejéig tartó idő intervallumba, úgy döntöttem ez nekem túl gyors és abba hagytam rigelt is.

    aztán jött a covid, online munka, masszőrként is el maradtak a vendégek, én meg unalomba fulladtam, aztán rámírt tywin hogy ursán nyomja nagyba, miért nem játszok.

    Na hát bele is kezdtem, nem kerestem acountot sem mondtam majd én felépítem a dolgokat

    elis kezdtem ráfeküdtem rendesen, pikpak fejlődtem 30 m pontig aztán acountot váltottam 200 m pontosra.

    aztán a többi már nagyából tudott, az élet módos fejlesztésre már én is kíváncsi vagyok mennyivel fogja megdobni a dolgokat akár játék élménybe akár csak haszon téren.

    Ez lettem volna jack sparrow, queen arato.

    :dead:Szerelmem, ne feletd A jajongást, ahogy a tél kihunyt A tavaszi égbolt alattCsak jajgatott hiába.

    Mert fogtuk a magot Hintettük a vetést Dalt vetettünk Mohóságuk ellen.

    És A völgyben odalenn Halld, arató suhint, arató suhint. Az arató suhint A völgyben odalenn Halld az arató dalát Hogy véget ért a tél.

    Ne feledd, fiam, Fiam, ne feledd A láncokat Amikor az arany vasba vert

    Mi jajongtunk is jajongtunk

    És kiáltunk és remegtünk A mieinkért Szebb álmunk völgyéért.

  • Én Uni 5-ben kezdtem, mint egy fanatikus állat. 0-24-ben nyomtam. (Bár Gurat ha jól emlékszem ott már volt bolygóáthelyezés is a SA-ért, vagy csak Andro óta?)

    Na mindegy, kb 2 évig magasan a TOP1 voltam. Aztán egy munka miatt abbahagytam. Utána jött Capella, ott is TOP 1 nagyon sokáig.

    Igaz ezekben az időkben volt időm, nem úgy mint most. Sajnálom, akiknek ez szemet szúr, de ha már az ember hozzászokott a TOP1-hez, nem adja lejebb. :D Így a mostani pozícióm javarésze pakkokból van.

    Sok újításon esett át a játék, sok nagy játékos nem játszik már, és sajnos az újak pedig egy füles után feladják. Régen nem volt ennyire feltünő ez, mert minden uni-ban volt 400-500 aktív játékos.

    Emlékszem mikor a havi csataösszefoglalókat írtam, minden uniban volt vagy 20-30 csata havonta. Most meg évente van ennyi az egész ogame.hu-n.

    A lifeforms-ot várom én is!

  • Én uni 4ben kezdtem. Sose felejtem el mikor betoltam vagy 10 plazmatornyot, istenem mekkora sztárnak éreztem magam, még fselnem se kellett, vagy 2 napig utána leszedtek én meg csak pislogtam. Na mondom ez így nem lesz jó. Uni5-re nem nagyon emlékszek. Na de Uni6, nálam az vitte a pálmát, lettek is bajok a nem alvás miatt. Velociraptor néven toltam még akkor. Sokan voltunk haverok, mentek a csaták is. Hol ezen az oldalon voltam, hol azon :D Gurat papa is benézett hozzám, ha jól emlékszek valami repülő előre nyomuló bikák voltak az avatarod, jaj de utáltam xD ( bocsi ) Utána is be-be néztem több uniba, de valahogy ellaposodott az egész. Azóta Merkurt tolom a kezdetek óta. A 3 class megjelenésének nagyon örültem, ahogy most a lifeformsnak is. Be is reggeltem az új Yildun uniba, hát mit is mondjak a toplista úgy nézki mint Merkur összevonás után. A top1nek 25x annyi pontja van mint nekem, jó mondjuk ez nem is annyira izgat mint Merkur uni, amit nem terveztem abbahagyni, remélem közös nevezőre jutunk a bányász( 0% Didf ) és a flottás uni kapcsán és mindenki mehet ahova akar. Teknős vagyok ezt nem is tagadom, nekem ez a játékstílus tetszik és ha elveszik az a sok nyersanyag az univerzumban, hát elveszik, az én bányáim termelték meg :) Azóta alszok is mint a bunda. És ha beis zúznak, mert előbb utóbb az lesz, az nem Didf-es uniban lesz. További szép napot :)

  • Sziasztok!

    Én anno a Kassión voltam újonc :D Viziember ként egy saját nevelésű acc-al. Volt egy kezdőket istápoló szövi és ott tanítgattak a játékra. Többszöri leverés után sem adtam fel és maradtam a flottás neveltetésnél. Azokban az időkben még szép számmal voltak az esetleges ellenfelek. Több füzetet tele írkáltam és számoltam, mert még voltak csaták , nem csak túlerővel való lerohanások . Amikor jöttek az összevonások , mindig változtak a beállítások , de a kezdeti fellángolások után aránylag gyorsan elnéptelenedtek az unik és jött a következő reményteli összevonás. A jelenlegi tervezeteket olvasva nekem a két cél unis megoldás szimpatikus. A bányászattal mint fő tevékenység , még nem bírtam megbarátkozni, de ha a flottásoknál egy jó társaság össze jönne , lehetne pár normális csata is a fórumon. Remélem sikerül egy jó kompromisszumos megoldást találni.

    Szép estét és további jó játékot

    REAPER

    "Az ember nem értheti meg a tanulmányozott művészetet, ha csak a végeredményt keresi anélkül, hogy időt szánna arra, hogy mélyen elmélyüljön a tanulmány érvelésében. " - Mijamoto Muszasi

  • Hol is kezdjem. Egy másik téma alatt már írtam hogy is kezdődött az aktív pályafutásom :) Ellenben leírnám itt is ha szabad :D Ha jól emlékszem egy fészbukos hirdetés alapján kattintottam lévén szeretem a szájenszfiksön minden részét. Anno végig toltam pl az impérium galaktikákat is :) Szóval kattintgattam össze vissza, találtam egy felsorolást mindenféle érdekes nevekkel, antaresre kattintottam, ennek is megvan az oka mégpedig komázom ezt az égitestet, csillagjegyem szíve :) úgyhogy antares szerveren kezdődött rabságom :D semmit nem tudtam a játékról...mindent magam találtam ki, az uni már kihalófélben volt. Két játékosra emlékszem aki segített némi infóval meg nyersivel és csak tolták felém a rövidítlseket xD szóvalsokra nem mentem, farm voltam főleg fantom és mr old szémára :D a 2 segítség közül csak egy név ugrik be, v3xx. Talán magára ismer ha még itt van :) aztán végülis top16 voltam mikor törlésre raktam az ottani acc-om, mert időközben egy véletlen kattintás folytán elindultam az akkor induló fidis-en. Ott tanultam ki a játék fortélyait hellyelközzel, volt pár jó cimbora akik segítettek nagyon sokat! Páruk már nem játszik és párukkal még azóta is! ;) Ott voltam top1 kb 1 éven keresztül, rögös út vezetett odáig és a mélyrepülésemnek is megvolt az oka :) de már más szelek fújnak...azthiszem tovább nem írom, így is hosszú :D talán majd egyszer folytatom :)

  • Ehh, apa kezdődik :D az a helyzet itt már sosem lesz a tudás értékelve, mert az esetek legnagyobb hányadában már nem ez a döntő. Főleg a támadások terén...nem vitaindító csak tényközlés, hogy a legnagyobb befolyásoló tényező a plasztik kártya tartalma, és az idő mennyisége amit valaki rá tud szánni a játékra. Ezen felül még megemlíteniém a gerillastílusban elkövetett támadás és vakáció kombó használatát. És tán még idevehetjük az éjszakai portyázásokat. Manapság ezek mennek és ezen múlik h valaki tud e haladni előre érdemben a támadásból befolyt profittal. Tisztelet a kivételnek. Ezt csak így az inaktívos és farmos témára írtam...hogy majd "csinálunk" :D öv-után semsokat fog változni ez a dolog és támadás hozzáállás szerintem és úgy alapvetően az idő előrehaéadtával sem. Személy szerint igyekszemfeltörekvő lenni de nagyon nehéz ezen körülménxek között bármit is elérni. :) nem tudom miért ez csak úgy kikívánkozott :) lehet mert zavar? :/


    *áthelyeztem, ide illik, és itt lehet róla beszélgetni is...

    Gurat

  • Rendben van :) ám ehhez a szösszenethez hozzátartozna az előző pár poszt is, hogy s miért fogalmazódott ez meg bennem, ezért bátorkodtam oda szúrni ahhoz a beszélgetéshez és próbáltam a mondandómba bele fűzni az összevonást is mint tényt, minden esetre elfogadom az áthelyezést ;) és igyekszem a témákhoz hűebben hozzászólni :)

  • Többek között ez is közrejátszik abban, hogy már én sem flottázom.

    Én meg már idézőjelben később csatlakoztam be eme csodálatos világba így kutya kötelességemnek érzem h küzdjek és próbálkozzak, ezen a téren is, hisz kimaradtam a hőskorból amikor még voltak és lehetett "alkotni". Na de azt hiszem így felhívom magamra a figyelmet :D ami persze nemfeltétlenül jó :D de talán nem is olyan rossz. Ezt majd a jövő eldönti.