[Ö: 7.951.871.000] Loky [Yut] vs. gandalf [Miners] (T: 540.168.000, V: 7.411.703.000)

  • Spy&Fly némi történettel mögötte.

    Pár alkalommal már elindultam a védőre mikor lankadt a figyelme egy kicsit de szerencsésen mindíg megjelent féluton mivel egy kicsit távol volt fránya x1 speed:dash:.

    Pár hete gondoltam na akkor mobil koló jól időzítve de úgy sem jött össze csak figyelmesebb lett a védő:lol:.

    Időközben be benéztem pár bolygóra nála némi pótlásért az elégett deuért hozzáteszem ésszerű keretek közt, pár napja jött is válasz egyik bolygómra ahol bent volt némi ciri gyártásból de csak csc kkel jött így az keltette fel a figyelmemet hogy a nyersi nem is érdekelte, gondolom bosszantás akart lenni, még aznap körbe is néztem a védőnél és lám 2 helyen is bent maradt nála több 100m nyersi amiért szépen el is mentem,folytatás gyanánt 1 napja is végig mentem 4 bolygón 80m profit/bogyó még épp határeset pláne hogy nem egy napi termelés volt.

    Ma csak gyors csekkolás lett volna holdakon esetleg bent felejtett apróság erre bumm mit látok ott a megpakolt szekér bőven van benne nafta is na ezt ki nem hagyom:beer:

    Sejtésem szerint valami közbejöhetett nála mert így még nemnagyon maradt bent nála több órára ilyen finomság legalábbis én nem vettem észre eddig


    Védőnek gyors pótlást.

    Ezen az időponton (05-04-2022 --:--:--) az alábbi flották csaptak össze:



    Támadó Loky [Yut]

    ________________________________________________


    Csatacirkáló 399.000

    Pathfinder 138.500

    Cirkáló 650.000

    _________________________________________


    Védő gandalf [Miners]

    ________________________________________________


    Kis szállító 228.190

    Nagy Szállító 137.363

    Könnyű Harcos 78.441

    Nehéz Harcos 24.273

    Cirkáló 10.778

    Csatahajó 4.745

    Kolóniahajó 19

    Szemetesek 7.736

    Kémszonda 55.085

    Bombázó 3.596

    Romboló 3.039

    Halálcsillag 24

    Csatacirkáló 14.939

    Reaper 3.825

    Pathfinder 10.524

    Rakéta kilövő 142.022

    Könnyű lézer 20.000

    Plazmatorony 200

    Kis pajzskupola 1

    Nagy pajzskupola 1

    _________________________________________



    A csata után ...


    Támadó Loky [Yut]

    ________________________________________________


    Csatacirkáló 397.970 ( -1.030 )

    Pathfinder 135.578 ( -2.922 )

    Cirkáló 637.516 ( -12.484 )

    _________________________________________


    Védő gandalf [Miners]

    ________________________________________________


    Megsemmisült!

    _________________________________________



    A csatát a támadó flotta nyerte!


    A támadó zsákmányolt:

    2.683.820.847 Fém, 275.257.317 Kristály és 936.608.376 Deutérium

    454.025.507 Fém, 45.876.220 Kristály és 156.101.396 Deutérium

    227.012.754 Fém, 22.938.110 Kristály és 78.050.698 Deutérium

    113.506.377 Fém, 11.469.055 Kristály és 39.025.349 Deutérium


    A támadó összesen 540.168.000 egységet vesztett.

    A támadó teljes vesztesége beleértve a következő egységeket: 587.876.000.


    A védő összesen 7.411.703.000 egységet vesztett.

    A védő teljes vesztesége beleértve a következő egységeket: 7.977.295.000.


    Ezeken az űrbéli koordinátákon jelenleg 1.143.521.100 fém és 954.196.800 kristály lebeg.

    Plusz törmelék amit a rajtaütés okozott:7.611.600 fém és 6.535.200 kristály.

    A támadó 5.043.692.006 egységet zsákmányolt összesen.


    Az esély a hold keletkezésére a törmelékekből:20% százalék.

    ________________________________________________


    A támadó(k) által beszedet törmelék:

    1.151.132.700 Fém és 960.732.000 Kristály



    nyereség/veszteség összegzése:


    A támadó(k) összesen

    Fém: 4.300.170.185

    Kristály: 1.122.070.702

    Deutérium: 975.439.819

    A támadó(k) nyeresége 6.397.680.706 egység.


    A védő(k) összesen

    Fém: -7.840.159.985

    Kristály: -3.411.061.202

    Deutérium: -1.769.765.819

    A védő(k) összesen 13.020.987.006 egységet vesztett(ek).



    Létrehozó a OGotcha Csatajelentés formázó 4.3.2

  • Gandalf bratyó, nem tápoljuk a fő kíváncsiskodókat!

    Sajnálom öreg... ideje mutatnod valamit, még a fáradtságos napok után is... ha mást nem, fs-t!

    A csata sajnos szép!

    Kicsit a szűz lelkéről:
    A szűz nem pazarol, nem ugrál...csendesen figyeli a termést. Amikor megérett, beballag a kaszáért, megfeni... Istennek hálát ad a szép termésért... kimegy és lekaszálja... Majd csendben, nyugodtan várja a következő termést. Addig is tervez, beoszt és folyamatosan jár az agya valamin.

  • Na jó napot!


    Nem is tudom hol kezdjem akkor az én történetem.


    Ja meg van.Valószínűleg örök ban lesz fórumon, de leszarom.


    Nem az első eset, hogy azért *** be a flottámat mert bug-os az egész.


    Mostanában kéne hazaérnie a flottának, de reggel mikor benéztem és láttam mi történt *** az agyam és vakba tettem az accot.


    Szóval!!!


    2006 óta játszom ezzel a játékkal, tehát van valami fogalmam az egészről, mégha nagy dolgokat nem is mutattam, de mutathattam volna csak nekem nincs annyi időm, hogy figyelésekkel meg ilyen dolgokkal foglalkozzak.


    Na, de a lényeg.Ismét azért *** be mert a flotta nem akkor ér haza, amikor kellett volna.Mivel ismerem ezt a bug-ot, ezért napokig, hetekig minden nap printscreent csináltam, hogy tudjam bizonyítani, ha *** van/lesz.Természetesen ekkor az alkalmakkor nem volt probléma így elhanyagoltam a screent.


    Nyílván meg is jött az eredménye és most nem tudom mivel igazolni, hogy igazam van.


    Sosem fájt a pofon, ha én hibáztam, mindig gratuláltam a támadónak.


    Most is gratulálnék, de így nem tudok.


    Loky nem tehet róla mert ő figyelt minden éjjel minden nap.Kitartó volt meglett az eredménye.


    Ezért picit gratulálok.


    DE!!!!!!!


    Ha nincs bug nincs ez itt fórumon.


    Éppen ezért rohadjon meg az egész ott ahol van és ********* a GF.


    Nem csak nálam van/volt ilyen probléma.


    Hiába jönnek nekem azzal, hogy így a scriptek úgy a böngészők.


    Ha az a hibás akkor minden nap kéne csinálni nem?!?!?!?!?!?!?!?!?!?!???????????????


    Jegyet nem írok nem jelentem a hibát mert már megtettem korábban is.


    Egyszer volt pozitív tapasztalatom ezzel kapcsolatban, de többször nem, pedig a hiba ugyanúgy fennál.


    Csak el kéne hinni és foglalkozni kéne vele.


    Na mindegy egy gonddal kevesebb.


    Ugyanitt account átadó.


    Printscreent ezek után továbbra sem fogok csinálni.


    Librán meg az új szerón még elvegetálok amíg be nem*** ott is.


    Pacsi


    Bolondnak nincs szerencséje.


    Nem szoktam kikelni magamból, de ez volt az utolsó csepp a *** pohárban ami most ***kiborult.


    Gratulálok GF, hogy ************.


    Én hülye meg még pénzt is költöttem erre a *** játékra korábban.


    *figyelmeztetés trágárkodásért

    Gurat

    [color=#ffff00][align=center]-Anya akkor elmegyek bulizni. - és mikor jösz haza? -jöttömre 5nap múlva számítsatok, pirkadatkor, kelet felől !!![/align][/color]
  • Teljesen igazad van... Én ninját kaptam most pár napja bug miatt... 30 mp alatt nem fordult a flotta csak pörgött, bezzeg a szemeteseket fordította...

    Nagyon szánalmas ami megy, persze screenshot nekem sincs, mobilról voltam sztem esélytelen, hogy visszakapjam a flottát, de futok egy kört hátha...

    Nagyon gáz amilyen állapotban van a játék... Semmi stabilitás...

    Bár az élet végtelenül kemény, a legnagyobb börtön mégis a remény; eszedet veszi, ahogy keresed a fényt, magadban felfedezel sok ismeretlen, sötét lényt; szerelem vagy csupán kéj-igaz barát vagy behízelgő ellenség-idő teltével már nem is sejted, mi a különbség; s lelked egyre kiált - jöjjön a gyilkos tudás! Mit számít a vélt boldogság, az öröknek hitt varázs; amikor maga akit szeretsz taposta el a parázst...Vakká válsz, ha tovább keresed a választ - csak láss és ne remélj-magad hiába ne áltasd!

  • Hát gandalf együtt érzek veled nekem is hasonló volt 2022-03-22 óta van egy jegyem de semmi érdemleges válasz nem jött még re biztos elfoglaltak xd vagy csak nem tettem bele eleget -_- pedig én még képet is küldtem hogy aktív voltam :)

  • Na, de a lényeg.Ismét azért *** be mert a flotta nem akkor ér haza, amikor kellett volna.Mivel ismerem ezt a bug-ot, ezért napokig, hetekig minden nap printscreent csináltam, hogy tudjam bizonyítani, ha *** van/lesz.Természetesen ekkor az alkalmakkor nem volt probléma így elhanyagoltam a screent.

    Sajnálom hogy ez így alakult buggal, furcsáltam is eléggé hogy olyankor áll bent a flottád amikor addig nem volt bent abban az időpontban.

    GF nek csak az számít az SA vásárlás és a fémpakk/bolt ne legyen bugos a többi csak mellékes.