Interjú Xeth-tel a Sharksból

  • Hello!

    Az én szegénységi bizonyítványomnak is mondható de nem ismertelek korábban pedig régóta játszol. Mióta is?

    Helló! Nem egészen erről van szó, mivel tizenx éve szerencsétlenkedtem ugyan kicsit az első unikban, de már én sem tudom felidézni az akkori nickemet sem. :D Ténylegesen tavaly májustól játszottam három hónapot Kallistón, majd félév szünet után kezdtem Nusakant.


    Játszol máshol is? Ha igen hol. ha nem akkor mi az oka?

    Kizárólag Nusakanon játszom, nem vagyok jó a figyelemmegosztásban és ennyi fér bele ideálisan az időmbe.


    Miért pont egy ilyen gyors szervert választottál (Nusakan)?

    Kallistót a kihívások hiánya miatt hagytam abba TOP1-ként (akkoriban a FlashX felbomlott, az Assassins vegetált, így elment a játékkedv), ezután nem is akartam új szervert kezdeni. Nusakan azért győzött meg, mert bíztam benne, hogy a csoda-beállításai sok jó játékost fognak bevonzani. A predikció csak mennyiségileg stimmelt, sajnos a botos külföldi playerek hada borzolta a kedélyeket.


    Mesélj egy kicsit a csapatotokról. Több szerveren is együtt vagytok. Hogy alakult ez ki?

    Néhány hét késéssel regisztráltam Kallistóra, akkorra már kialakultak a kezdeti erőviszonyok. A TOP2 ShArks-ba jelentkeztem ismeretlenként a 100 pontos accommal, szerencsére sikerült marketingelnem magam Megtorlónál. A csapat gyorsan összeszokott, a konkurenciát kiiktattuk, majd következett egy hosszabb békeidő, amikor sokan abba is hagytuk. Az Assassins újbóli felemelkedése magával hozta a cápák kedvnyerését is, Donald és Smart újraépítette az ottani csapatot és levadászta a megmaradt ellenállókat. Ezzel párhuzamosan alakulgatott a színfalak mögött a nusakani különítmény, amely aztán hivatalosan is felvette a ShArks nevet, így létrehozva klánunk másik pólusát. Nusakanon sajnos nem volt mérvadó ellenséges szövetség, egyedül az osztrák „Radiátor” bizonyult számottevő ellenfélnek. A csapat mostanra minden téren összeszokott, más játékokban is szoktunk közösen szórakozni. Igyekszünk mindenben motiválni és fejleszteni egymást, lásd pl. Smart – korábbiakhoz képest – kifinomult, diplomatikus fórum-kommunikációját. :D


    Ez egy stabil mag ahová nehéz bekerülni. Mi kell mégis ahhoz hogy bevegyetek valakit?

    Lojalitás, játéktudás, elhivatottság és személyes ismertség. Tudomásom szerint minden kritériumnak megfelelő játékos már a csapat közvetett/közvetlen tagja, így a bekerülést inkább mondanám lehetetlennek.


    Mondtad korábban hogy egész jól megy a matek. Sokat segít ez a célpontok bemérésénél? Mondhatjuk hogy matektanárok ógémre fel! :D

    Magántanárkodtam ugyan egy időben, nem hiszem azonban, hogy az időintervallumok összeadása és kivonása olyan komplex műveletek lennének, amelyek speciális skilleket igényelnek. :D Inkább az analitikus, megfigyelő és kielemző elmét látom fontosnak az ogame szempontjából, ami nyilván egy reál-beállítottságot sejtet.


    A Nusakan jelenleg egy kb 10-15 aktív főt fenntartó uni. Szerinted hasonló sors vár minden újonnan induló szerverre vagy lehetne olyan beállításokat létrehozni ami sokaknak érdekes lehet?

    Kicsit sugalmazó kérdésnek érzem, hiszen Nusakan a 6x flottasebességgel már az indulás pillanatában predesztinálta a korai végzetét. A hosszú élet receptje szerintem egyszerű: jó sok gazdaság, bőven meghintve a titkos összetevővel (aka Gullcsi&Co) és csak egy csipetnyi flotta. No meg, minél távolabb a ShArks-tól! :D Ahogy láttam, az újabb unik közül Merkúr kb. ilyesmi atmoszférával mondhatni virágzik.


    Lenne ötleted arra hogyan lehetne újra felvirágoztatni az ogame-et? Egyáltalán lehetséges ez még?

    Először is minden tisztelet azoknak a játékosoknak és GO-knak, akik ezzel próbálkoztak vagy fognak próbálkozni a jövőben. A problémát ott látom, hogy erősen nullához konvergál az új játékosok száma, a GF üzletpolitikájának pedig nem célja a tendencia megváltoztatása. Szerintem lényegi változást csak az ő oldalukról lehetne elindítani, erre viszont felesleges lenne további karaktereket fecsérelnem. Az izgalmasabb, élvezetesebb játékot egyébként sem az újításokban, hanem az ügyesebb, kitartóbb játékosokban látom.


    Játszanál olyan uniban ahol nem lehet a másikat megtámadni?

    Bizonyára költői kérdés, hiszen kizárt. Egyébként sem tervezek már más uniban játszani.


    Mi a véleményed a fórumon zajló csetepatékról?

    Általában derűsen olvasom a szurkálódásokat, hiszen ez is a játék része. A véleményem pedig röviden: „amelyik kutya ugat, az nem harap”.


    Az általam megismert események alapján azt mondanám kettős személyiséged van. Az egyik egy humoros segítőkész figura, a másik pedig egy mindent birtokolni és kizsákmányolni akaró személyé. Te hogy érzed,ezt a kettősséget?

    Meglepően jól látod, valóban jelen van mindkét oldal, azonban ezek nem az általad vázolt ellentétpárokként jelennek meg. Elsőként nézzük IRL. Egyrészt a mai világban fokozottan szükség van az önérdekérvényesítés képességére, ami – hiába hangzik evidensnek – brutális hiánycikknek számít. A „kizsákmányolás” itt relatívan jelenik meg, mert valójában annyi a történet, hogy te hatékonyabban érvényesíted az érdekeid, mint mások. Az erkölcsi aspektus persze sokat nyom a latba, ám az egyszerűség kedvéért azt most nem részletezem. A segítőkészség a valóságban általában nem érdekellentétek között jelenik meg, hanem mást segítesz hozzá, hogy valamilyen érdekét ügyesebben képviselje.

    A játék kicsit más téma. Hiszem, hogy nem bontható le feketén-fehéren, hanem mindenki más-más ambíciókkal kattintgat nap mint nap. Nálam ezt az a sikerélmény képviseli, amikor másoknál jobb leszek. Egy támadós játékban ezt nyilvánvalóan „kizsákmányolással és birtoklással” tudom elérni. :D Régebben játszott „komolyabb” játékaimban (pl. Hearthstone, Clash of Clans) a világ legjobbjai közé küzdöttem magam, ez rejtette számomra a játék élvezeti értékét. A segítőkészség ugyancsak meghatározó személyiségjellemzőm, s jóllehet a játékban ez rövidtávon gyakran a káromat jelenti, hosszútávon a keményebb ellenfelekkel jobb játékélményt és - győzelem esetén - nagyobb profitot fog biztosítani. Úgy látom tehát, hogy a kettő harmóniája teszi sikeressé az ogames ténykedésem.


    Neked miért olyan fontos hogy a licitek majd mindegyike nálad kössön ki? És miért jár érte retorzió ha valaki "beleköp ebbe a levesbe"?

    Már most látom, hogy ezt a kérdést olvasva hamarosan megjelennek a „jóakaróim” Nusakanon. :D Erre nincs racionális válaszom, de tagadhatatlanul fontos számomra a licit. Retorzióra szerencsére jóideje nem volt szükség, általában egyéni megállapodásokkal elejét veszem az efféle kellemetlenségeknek. Egyébként minden óhaj-sóhaj megbeszélhető, ld. pl. a bronzok most nem hozzám mennek.


    Az összevonás szele sokakat megérintett. Te illetve a csapat hogy készül erre?

    Csapatépítőkkel, jövőbeli ellenfelek korai profilozásával, összehangolt flottaépítéssel és közös SA-alap létrehozásával készülünk ÖV-re. J/K :D A stratégiánkról egyelőre nem libbentem fel a fátylat, de gondolunk a jövőre.


    Mennyit segíthet a szerverek egyesítése a játékosállományt nézve? Fellendülhet ettől újra a játék?

    Ez elsősorban a célszerver beállításaitól függ-, de rövidtávon fellendülést, hosszabb távon pedig óhatatlanul visszaesést fog jelenteni. Szerintem nincs ezzel baj, így lett kitalálva ez a játék.


    Nem gondolod hogy ha úgy alakul esetleg nektek is van félnivalótok az összevonás után?

    Rendkívül boldoggá tenne, hiszen Kallistón egyetlen bejövő támadásom sem volt, Nusakanon pedig egy, ám azt se engedte be a támadó. Kipróbálnám, milyen a másik oldalon! :D Viccet félretéve, ismerve a srácok elhivatottságát és játéktudását, kizártnak látom.


    No és akkor egy kicsit magadról bármi ami publikus. Mit csinálsz az ógémen kívül ha maradt még mellette szabadidőd?

    Hozzád hasonlóan nem a szabadidőmben ogamezek, arra vannak sokkal jobb elfoglaltságok is. Határozottan outgoing-típus vagyok, sokat vagyok társaságban (kirándulás, iszogatás, horgászat, étterem stb). Szeretem a jó könyveket, sorozatokat és zenéket minden mennyiségben. Magamról elég ennyi basic infó, a többit megtartom misztikumnak.


    Köszi szépen!

    Légy közel a barátaidhoz és közelebb az ellenségeidhez.