Egy az egy ellen háború lehetősége

  • Sziasztok!

    Mivel ezen a téren még nincs sok tapasztalatom, szeretnék érdeklődni, mind illetékesektől, mind játékosoktól, hogy fennáll-e egy ilyesfajta háború kihirdetésének és lebonyolításának lehetősége.

    A sztori röviden: aki ismer kicsit vagy nyomon követte a Kallisto HoF-okat tudja, hogy három hónappal ezelőtt beverték a flottámat és én akkor bosszút is fogadtam, emelt fővel viseltem és tisztelem is ellenfelem azóta is , bár meg voltak az okai amiért nem számítottam éppen tőle akkor támadásra de sebaj az én hibám volt mindig mindenre fel kell készülni. Az illető akkor nem volt szöviben. A beverésem után 1 héttel belépett a jelenleg az uniban top1 szövibe.

    Én úgy érzem tisztességesnek mivel az incidensünk szövibe lépése előtt keletkezett ha elszámolni valómat hadszíntérre viszem hamarosan akkor a szövije ebbe ne szóljon bele. 1 vs 1 harcot szeretnék ahogy akkor is volt. Néhány társával beszéltem is erről amikor azt feszegettük kinek mi a célja ezen a unin. Mindenki előtt nyílt titok nekem csak az ő beverése bosszúból és semmi más utána nem megyek másra a társai közül a flottámmal.

    Természetesen ha erre nincs lehetőség akkor sem futamodok majd meg, viszont időközben összesen 5 holdam mellé költözött egyik legerősebb társa és gyanítom ő nem vonná ki ebből magát. Persze ennek következtében én is tettem a szövi ellen lépéseket vertem be bent felejtett flottákat, illetve én is kaptam exp flotta leveréseket, farmolásokat. Ez úgy érzem így fair. Kaptam is adtam is, amit kérdezek a jövőre vonatkozik, van-e erre valamilyen lehetőség ilyen formában háborút vagy harcot hirdetni? Nyilván kölcsönös alapon.

    Köszi előre is!

    Jani

    Bár az élet végtelenül kemény, a legnagyobb börtön mégis a remény; eszedet veszi, ahogy keresed a fényt, magadban felfedezel sok ismeretlen, sötét lényt; szerelem vagy csupán kéj-igaz barát vagy behízelgő ellenség-idő teltével már nem is sejted, mi a különbség; s lelked egyre kiált - jöjjön a gyilkos tudás! Mit számít a vélt boldogság, az öröknek hitt varázs; amikor maga akit szeretsz taposta el a parázst...Vakká válsz, ha tovább keresed a választ - csak láss és ne remélj-magad hiába ne áltasd!

  • Van kint nem is nem régen meghirdetett háború.

    Van amit te szabhatsz meg ha kihirdeted

    A másik szövetség nem köteles elfogadni .Ez bizonyos ha nem egyezik bele a másik fél akkor nem.

    Ha gondod volt valakivel menj és adj ellent ha úgy érzed nem kell kihirdetni :D

    Persze ha ki írod mit szeretnél nem lesz nehéz dolguk.

    Egyértelmű ha nem csinálsz jól valamit ketten biztos elkapnak.

    Nem tudom mit mondhatnék még majd mások is írnak :D

  • Figyelj, én itt csak a lehetőségekről érdeklődtem, nyilván ha ilyen fajta megegyezés nem születik akkor esélytelen vagyok mert vagy 6 nagy flottással vagyok szemben akkor egyedül, ezt gondolom te is belátod.

    De azt is elfogadom, ha úgy alakul nem az én lelkiismeretem szenved akkor csorbát ha ahogy említetted ha valamit nem csinálok jól ketten elkapnak... nem tudom mire gondoltál ha rosszul írok ki valamit vagy ha a játékban hibázok...

    Én azért gondoltam erre a lehetőségre mert jelenleg állunk úgy kb hogy egyforma erősek vagyunk. Én egy árnyalattal erősebb de ellenfelem most vert be egy nagyobb flottát úgyhogy amint az leépíti kb egyformán állunk.

    Mivel ha rosszul írom ki és emiatt rámjönnek ketten az nyilván az én hibám ha nem fedek le minden kiskaput, de ennyi eszem van...

    Ha kiírom helyesen és elfogadják és mégis rám jönnek többet akkor az etikátlan és elég gusztustalan.

    De mivel nem egy tagjukat ismerem és velem szemben eddig mindig becsülettel viseltettek és a játék öröméért vannak is harcba is a cápák ellen reális esélyekkel indultak mindkét oldalon szerintem itt is belátják hogy nem dicsőség lenyomni valakit öten hatan amikor az illetőnek csak eggyel van baja.

    Bár az élet végtelenül kemény, a legnagyobb börtön mégis a remény; eszedet veszi, ahogy keresed a fényt, magadban felfedezel sok ismeretlen, sötét lényt; szerelem vagy csupán kéj-igaz barát vagy behízelgő ellenség-idő teltével már nem is sejted, mi a különbség; s lelked egyre kiált - jöjjön a gyilkos tudás! Mit számít a vélt boldogság, az öröknek hitt varázs; amikor maga akit szeretsz taposta el a parázst...Vakká válsz, ha tovább keresed a választ - csak láss és ne remélj-magad hiába ne áltasd!

  • Acs védelem van.

    Én csak azért mondtam hogy ketten könnyebben szervezkednek mint ha 1v1.

    Nem mindenki becsületes annyi bizonyos.

    Űr törmelékként repülünk mindannyian :D

    Nem tudom hogy milyen harc-háború jelentések vannak.

    Annyi bizonyos nem kell háborút hirdetned egy szövetség ellene,hogy 1 vs 1 lerendezned .

    Annak idején a zúzás volt meg engedett háború idején ott is vannak szabályok amit ugyan úgy be kell tartani.

  • Értem amit mondasz, azért gondolkodtam csak ebben a lehetőségben hogy hátha így lenne esélyem valóban 1 vs 1 harcra de akkor ezek szerint csak a hitemre számíthatok hogy ha megkérem őket valóban hagyjanak nekünk teret tisztességes csatában.

    Bár az élet végtelenül kemény, a legnagyobb börtön mégis a remény; eszedet veszi, ahogy keresed a fényt, magadban felfedezel sok ismeretlen, sötét lényt; szerelem vagy csupán kéj-igaz barát vagy behízelgő ellenség-idő teltével már nem is sejted, mi a különbség; s lelked egyre kiált - jöjjön a gyilkos tudás! Mit számít a vélt boldogság, az öröknek hitt varázs; amikor maga akit szeretsz taposta el a parázst...Vakká válsz, ha tovább keresed a választ - csak láss és ne remélj-magad hiába ne áltasd!

  • Ilyenre ne számíts szerintem. Mindenki a másik leszedésére törekszik, nem olyan nagy a választék, hogy teret engedjenek másoknak - kevés a CP:!: És te EGY vagy a kevesek közül. Sajnos az állandó menekülés oldalán állsz, és szerintem ez pont a játék, az Ogame gyengéje. Egyszer összefognak leszedik a Holdakat, és szevasz :cursing:. Persze ha addig nem hibázol:rolleyes:. Mit tudsz csinálni, elmész előtte vakiba 8o.

    De van még egy tuti megoldás, amit sokan alkalmaznak - összeállnak egy TOP szövibe, tudjanak aludni, játszani, fejlődni nyugodtan. Ritkán látsz nagy flottásokat ellenségként, MNT-k nélkül. Talán ez is a kevés létszámnak tudható be, de mivel egy idő után összeállnak a nagyok saját nyugalmuk miatt, a többi elporlad. Szóval ha beállsz oda, időt nyersz ;)

    [color=#A9A9A9][font='Verdana'][size=10][align=center][img]http://imageshare.web.id/images/xo4xq8ieqgnxa76occ4.png[/img][/align] [/size][/font][/color]
  • Igazából a háború mint tény egy dolgot befolyásol csak: a zúzás szabály megszűnik a háborúban. Lehet úgymond egy-egy ellen is hadakozni, de az nem tekinthető hivatalosan admin oldalról háborúnak, azaz a zúzás szabály él. De szerintem napi 6 támadás egy bolygóra elég kell legyen :)

  • Én értem mi a célod, és ha Ogame nem is támogatja azt amit szeretnél, még mindig vannak lehetőségeid (lsd kiskapuk), ha használhatóak...

    Értem ezalatt, min. 2 lehetőséged van...

    1.

    Ha mint írtad a szövi oly tisztelettel áll hozzád, és sikerül az ellen kivül a szövi többi tagját, "offolni" mit tudom én 2 hétre amire pl. meghírdeted a "magánháborúdat", és ezzel az ellen semmilyen segítséget nem kérhet, és persze kaphat a társaktól...
    ha ezt le tudod velük beszélni, úgy hogy a szövi összes tagja belemenjen, még az ellen is, akkor van esélyed, de itt még persze mindig bíznod kell a hitedben (mondjuk a 2. lehetőségnél is...)

    2.

    Ha sikerül szintúgy megbeszélni, a szövivel és az ellennel a dolgokat, ez a lehetőség a szöviből való kilépésről szól, (írhatnám a b.lista törlését is, mert ha a listán "volt szövitag" szerepel...nah innen nem kell tovább írnom) a "magánháború" idejére, amit persze megbeszéltek...bárki is győzzön a megadott időn belül, a szövi attól visszaveheti.

    Végezetül ha az ellenbe van annyi gerinc, akkor mind1 melyik lehetőséget választja, mert mint írtad, a szövibe való lépés előtt kapott el, amiből te talpra álltál, és ez tiszteletre méltó!, ha az ellen ezt nem veszi észre, akkor hagyd, nem lesz értelme...

  • Nagyon nagy előny kell hogy 1v1 be valakit le tudj nyomni profitosan, (ezt úgy írom hogy van 125milliárdos flottám meg az is a pakliban van hogy ahol én játszom csak 30%) és még így is ott van az hogy hiába a megállapodásotok segítséget kér és kap másoktól és akkor oda a munkád amit ráfordítottál a visszaépítésre. Megértem a miérteket részedről de szerintem jobban járnál ha te is csapatban nyomulnál (nem egy random teamben hanem egy profibb ligában) és ha gond van te is tudnál kérni segítséget, mert szerintem az ellen nem fogja kihagyni hogy profitáljon belőled ha megteheti (itt az acs védésre, ninjára gondolok) sok sikert kívánok a bosszúdhoz! :)

    a hadipontok így néznek ki:

    9.174.399

    7.336.682

    Szóval maximum értelmetlen zúzás lenne, nem visszavágás.. :)

  • Egyszerű a helyzet. Alapítasz egy szövetséget, kihívod őket és gyepálod őket. Bármely csapat ellen egyedül esélyesebb vagyok háborúban, mert ők csak egy emberen kell fogást találjanak. Ha jól írod ki a feltételeket akkor esélyük sem lesz... Épp ezért amikor korábban háborút írtam ki, mindig törekedtem a közös megegyezésre.

    iDvNWxM.jpg

    Ne zavard köreimet!

    Hall of Fame:
    U1-U3-U7-Barym-Orion-Vega-Yakini: Top1 ; Andromeda: Top2

    Ogame.hu: Top1 & 3x Top2 & Top1-2 Blind & Top2 Ninja

  • Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat! Ringo, neked is köszönöm az egyértelmű állásfoglalást mind itt mind a játékban kapom a rombolásokat szépen azóta :)

    Nos mivel Bugival már játszol egy ideje tőle tudhatod hogy presztízs csaták is léteznek. Én ezt a flottát nem magamnak építettem nem top akartam lenni vagy hasznot szerezni vissza akartam vágni ez motivált... anno a full flottám elvesztettem egy szemét húzás miatt mivel viszont szabályos volt és szép mázlis ütközet is és nekem is volt benne hibám perszr tiszteletben tartottam gondoltam majd a játékban mutatom meg. Milyen érdekes Bugi, AND1, havas mind társaid mind értik ezt és nem állnak az utamba. Te Egyből.

    Bár az élet végtelenül kemény, a legnagyobb börtön mégis a remény; eszedet veszi, ahogy keresed a fényt, magadban felfedezel sok ismeretlen, sötét lényt; szerelem vagy csupán kéj-igaz barát vagy behízelgő ellenség-idő teltével már nem is sejted, mi a különbség; s lelked egyre kiált - jöjjön a gyilkos tudás! Mit számít a vélt boldogság, az öröknek hitt varázs; amikor maga akit szeretsz taposta el a parázst...Vakká válsz, ha tovább keresed a választ - csak láss és ne remélj-magad hiába ne áltasd!

  • És a többihez : nem fogok felülni szájkaraténak vagy provokációnak van annyi eszem. És nem fogok a cápa szövihez csatlakozni 1 mert hű maradok a sajátomhoz 2 mert onnan semmi segítséget el sem fogadok ebben a csatában 3 mert én fogok nagyobbak mögé bújni egy fair 1 vs 1 ütközetnél...

    3 hónapja elbuktam a full flottám de annyira motivált lettem tőle hogy 2 héten belül vissza is épült (900 milla) most a tízszerese Eratoé kicsit kisebb de nála van kb 2 milliárd nyers az előző csatából lehet számolni aki nem érti a szándékom így járt ez egy tisztességes csata.

    Bár az élet végtelenül kemény, a legnagyobb börtön mégis a remény; eszedet veszi, ahogy keresed a fényt, magadban felfedezel sok ismeretlen, sötét lényt; szerelem vagy csupán kéj-igaz barát vagy behízelgő ellenség-idő teltével már nem is sejted, mi a különbség; s lelked egyre kiált - jöjjön a gyilkos tudás! Mit számít a vélt boldogság, az öröknek hitt varázs; amikor maga akit szeretsz taposta el a parázst...Vakká válsz, ha tovább keresed a választ - csak láss és ne remélj-magad hiába ne áltasd!

  • A téma zárható ha gondoljátok, megkaptam a választ akkor folyamatosan vadászat vár rám a szarvaslesből :) nem baj akkor is neki megyek és kicsikarom a tisztességes harcot ha egy csepp becsület sincs már a játékban. Tisztelet a kivételnek köszönöm aki érti a szándékaim.