Felfedező vs Gyűjtő

  • Nos, én még nem láttam olyan árverést, ahol a vevők összebeszélnek, hogy "fugyelj máá, ezt hadd vigyem már el én, nagyon kéne", de lehet, ez csak az én szűk látóköröm miatt van. Nos, mikor irtál, valóban azt irtad, baj lesz. Nem mondtad, hogy miért, én kérdeztem, hogy a licit miatt? Komolyan??? Ez volt azt hiszem az első vagy talán a második alkalom, amikor egyáltalán licitáltam, azt sem tudtam, ki vagy. Erre rám írtál, mondhatni fenyegetően jelezted, hogy nem kéne rád licitálni, merthogy a klántársaiddal is meg vagytok egyezve, hogy egymásra nem, stb. De én nem vagyok a klántársad, és amiért Cimbinek mertelek hívni, de ettől függetlenül is az elejétől kezdve bunkóztál. Érdekes módon, miután Reborn ezután először rakétát küldött rám, majd rám írt, hogy volt ez a licit dolog, egész jól elbeszélgettünk, de mondtam, nem fogom hagyni magam, nem éerdekel, hogy te vagy az első.( amit tényleg azután tudtam meg, hogy egyáltalán rámírtál, és nem is értettem, hogy a top1 miért nem hagyja a 42iket is dolgokhoz jutni.) Nos, ha nem te, akkor a klántársaidé. Rebornra ritkán licitelek, de rád, amikor fenn vagyok, licitelek, ezt akkor megmondtam. Engem ezzel nem fenyitesz be, mert írtam, nem érdekel már annyira a szerver, mint mielőtt írtál volna.

    szűk látókörű vagy ami meg is látszik,maradj ha akarsz legalább lesz egy kis farm :lol:

  • Vissza is térek... én befejeztem az expezést... Besokalltam... Nem kicsit...

    Felbátorodtam mások sikerein, elkezdtem nagy hajókat küldeni, na mondom végre legyen már nekem is mázli, 2 hete zsinórban volt 2 bukó, 150-200 millás flották, 2 napja volt megint egy bukó ezt már direkt vártam nem mentem sok nagy hajóval na mondom akkor egy darabig nem lesz, aha ma odapukkant 14 ezer csatacirka... igen én is hülye voltam indítani őket, de mondom nem igaz, hogy beszívjam hát de...

    Szívat ahogy tud az exp, napokig nincs csata vagy 1 van per nap aztán elpukkan marhára nagyobb aránnyal, gyakrabban flotta, mint kellene...

    Maradok a bányászkodásnál... kicsit kivagyok


    Pedig már kezdtem élvezni a játékot, egy ideje nem kapom a sorozatos rombolásokat, tudtam fejlődni, na eddig tartott... mé' van nekem mindig pechem 3 hónapja?

    Bár az élet végtelenül kemény, a legnagyobb börtön mégis a remény; eszedet veszi, ahogy keresed a fényt, magadban felfedezel sok ismeretlen, sötét lényt; szerelem vagy csupán kéj-igaz barát vagy behízelgő ellenség-idő teltével már nem is sejted, mi a különbség; s lelked egyre kiált - jöjjön a gyilkos tudás! Mit számít a vélt boldogság, az öröknek hitt varázs; amikor maga akit szeretsz taposta el a parázst...Vakká válsz, ha tovább keresed a választ - csak láss és ne remélj-magad hiába ne áltasd!

    Einmal editiert, zuletzt von Sylar ()

  • Ha csak 150 vagy 200 milla bukó lenne.

    Egy közepes csata annyi bukó.

    Egy flotta vesztés 16 Mrd - nél kezdődik 😂

  • Jó nyilván engem sem a 150-200 millás vágott szíven gondolhatod :D

    Bár az élet végtelenül kemény, a legnagyobb börtön mégis a remény; eszedet veszi, ahogy keresed a fényt, magadban felfedezel sok ismeretlen, sötét lényt; szerelem vagy csupán kéj-igaz barát vagy behízelgő ellenség-idő teltével már nem is sejted, mi a különbség; s lelked egyre kiált - jöjjön a gyilkos tudás! Mit számít a vélt boldogság, az öröknek hitt varázs; amikor maga akit szeretsz taposta el a parázst...Vakká válsz, ha tovább keresed a választ - csak láss és ne remélj-magad hiába ne áltasd!

  • a szitu ismerős zsinórban mikor meg nem volt remekelve a felfedező kenylemesen kellemesen el tudtam haladni aztán bummmm 300 e kh oda na mondom akkor aucs vissza a építettem kb 3 nap alatt mert egyből jött zsinórban annyi csata hogy legyen meg profitom is

    Utána 350 e bumm 250 e bumm 15 e csata ciri bummm és 11 e csata hajó 15 e csata hajó és utoljára meg egyszer 250 e kh

    És csak a kh melle nem írtam meg ami nsz nh ment mikor rombolok mentek majd kiugrott a szívem az expek végén.

    XD

    Nekem java részt a bukott pontom exp bol van meg az utolsó csata aminél ninjaztak bár majd azt is vissza epitem bár az fajobb xD


    szóval at érzem a helyzetet én vonultam már vakba emiatt meg küldtem 2 napos fs re is a flotat mert besokaltam viszont valahogy vissza tértem mindig oda hogy na akkor futásunk neki újra.

    Remake óta nem tamadozok na jó hazudok nem olyannal mint amilyenek átlagosan szoktak menni néha néha be is ugrik xD

    Picit tovább gondoltam néhány dolgot és mikor aktív vagyok inkább szimpla gyűjtő exp.


    kitartast komám ha baj van csak kicsit kapcsolj ki és indulj útra újra!

    :beer::thumbsup:

  • Markez....elhiszem hogy annyinal kezdődik egy bukó de egy olyan szeron ahol a top1nek 22milliard a flotaja (top1)ott nehéz akkorát kiküldeni :)

    Ti könnyen ujaepultok sa.bol tudom de mások akiknek nincs azok kinlodnak néha ...én megértem sylart sokat dumalgatunk a dologról ...fel a fejjel és csak előre ...nem szabad feladni ;)

  • Ez az exp egy nagy szívatás...

    komolyan mondom nem először járok így most be lett úgy lőve, hogy ne legyen sehogy nyereséges.

    1,5 hónapon át semmi flotta bukó nem volt olyan jó helyet találtam jöttek a csaták is szépen de mivel teszteltem még a helyet csak kis flottákkal mentem. Na tegnap be a 3-as exp gyorsító iszonyat nagy szállítós flották indulnak 10 db / kör


    Semmi csata szinte egész nap, Sok üres kör, nyersi vagy harmad annyi (!) mint a kis flottákkal. Ma reggel első flotta bukó is megvolt... persze a kis hajós flották nem tudtak bukni csak ilyen :D

    Most már csak röhögni tudok az egészen :D

    Bár az élet végtelenül kemény, a legnagyobb börtön mégis a remény; eszedet veszi, ahogy keresed a fényt, magadban felfedezel sok ismeretlen, sötét lényt; szerelem vagy csupán kéj-igaz barát vagy behízelgő ellenség-idő teltével már nem is sejted, mi a különbség; s lelked egyre kiált - jöjjön a gyilkos tudás! Mit számít a vélt boldogság, az öröknek hitt varázs; amikor maga akit szeretsz taposta el a parázst...Vakká válsz, ha tovább keresed a választ - csak láss és ne remélj-magad hiába ne áltasd!

  • annyi expet küldesz egy helyre ne is csodálkozz !

    3 helyre küld szét a flotakat (3 om külön koordi / Hold )

    Szinte egynelorn elosztva

    Én is úgy csináltam és szépen tejelt is

    A támadó expet pedig hat khmmm egész napn on vagyok és napi 15/20 csata is jön általában ami idegesítő ugyanis nem támadó expelek

    Elkezdtem egy támadó exp sort 3 csata aztán 2 kor semmi utána vissza kis támadóra semmi megint és mikor nyersi gyujtoset köztem ki

    Hat gondolom tudod mi jön ilyenkor

    Igen sorban csata de úgy bizony 2/3 db / kor ideges is voltam

    Azóta úgy küldöm h ha lesz is csata akkor az 0 a bukos max profitos

    És ha meg nyersit hoz hozza dögivel

    40/50/100 m nyersik / kor

    Általában fém van h egész nap krisi van h deu

    Stb stb

    A lényeg h támadó exp megéri ha van raktáron elég anxagod h pótold h ha buksz

    Amúgy nem...

    Látom tapasztalom

    Elhuznak melletem 2/3 m akkal aztán hupsz hirtelen 1 hét alatt 3 om bukó

    Szóval ez már nem az az idő amikor megéri a támadó exp...

  • Köszi a tanácsokat. Én eddig bíztam benne, hogy van jó hely amire rá lehet lelni, de már én is úgy hiszem mindenhol bukik az ember előbb-utóbb.

    Lehet visszaállok kisebbekre támadó exp már marhára nem éri meg tényleg

    Bár az élet végtelenül kemény, a legnagyobb börtön mégis a remény; eszedet veszi, ahogy keresed a fényt, magadban felfedezel sok ismeretlen, sötét lényt; szerelem vagy csupán kéj-igaz barát vagy behízelgő ellenség-idő teltével már nem is sejted, mi a különbség; s lelked egyre kiált - jöjjön a gyilkos tudás! Mit számít a vélt boldogság, az öröknek hitt varázs; amikor maga akit szeretsz taposta el a parázst...Vakká válsz, ha tovább keresed a választ - csak láss és ne remélj-magad hiába ne áltasd!

  • Nem szoktam támadó exp-et küldeni, bár 10-ből 1 általában csata, szerencsére az is profitos.


    Az én észrevételem:


    Van 10 bolygó. P1-től P10-ig Pl. Reggel P1-ről és P2-ről 4-4 kanyar. Majd P3 és P4 ismét 4-4 kanyar... és így tovább.

    Minden rendszernek szerintem van egy regenerációs ideje.

    Én minden rendszerbe naponta max 4 kanyart küldök, egész szépen hoznak.

  • Ez az exp egy nagy szívatás...

    szeptember vége óta az csak erre a + slotok még rátesznek egy lapáttal :lol:

    ha + slotot aktiválsz csak szállítókkal érdemes menni vagy jön a nagy szivatás

    vicces volt aktiváltam minden slotot dirr 22 slot na akkor nézzük mit hoz szállítós exp hát alig hozott többet mint a 7-8 slot:dash: néha többet hozott de túlzásba nem vitte és ontotta rá a csatát na de vajon miért ontotta a csatákat? azért hogy menj ki hadikkal és bukj :pillepalle:

    azok a + slotok nem véletlen lettek berakva:evilgrin: